Belezúgtam Leonard Prestcote-ba! ✅

7. fejezet

Leonard

A pimasz kis újságíró szövegelése után egyszerűen nincs kedvem kiállni a nép elé. Bevallom, eddig se sok volt, de ő még azt a minimális kedvemet is elvette. Ha most kiállok eléjük az olyan, mintha elvenném Edwardtól a trónt, és hát pontosan ezt is teszem. Rosszul érzem magam, mintha becsapnám őt, de esküszöm, hogy soha nem akartam elfoglalni a helyét. Soha!

Az ablakban állok és lenézek a hátsó kertre. Próbálok erőt nyerni, el kellene kezdenem öltözködni, nem hagyhatom cserben a nagyit, a családomat és a királyságot. Meg kell tennem. De ha megteszem onnan már nincs visszaút. Mondjuk amúgy sincs választásom. Néha áldozatokat kell hoznunk. Tudom, hogy ez rohadt nagy áldozat, de a szívem mélyén tudom, hogy ez a helyes. Itt többről van szó, mint az én kis életemről, milliók élete a tét.

Ráveszem magam a készülődésre, így ellépek az ablaktól és az asztalhoz lépek, a telefonhoz. Courtneyt hívom.

- Mit tehetek Önért felség? - szól bele a telefonba az első csöngés után.

- Hozhatja a ruhámat.

Pár perc múlva meg is jelenik az ajtóban egy halom ruhával.

- Kétféle alsó ruházatot hoztam - mondja miközben leteszi őket az ágyra.

Látom, hogy megrázza karját, biztosan volt súlyuk rendesen. Mondjuk, ha így van, akkor sajnálnom kell magamat is, hiszen én fogom több mint két órán át viselni.

- Mi ez? - emelek fel egy díszes köntös szerűséget fintorogva.

Körülbelül a középkorból maradhatott itt, vagy én nem tudom, de elég régimódi.

- A palástja uram - mondja egyszerűen.

- Én ezt nem veszem fel - nevetek fel jóízűen.

Komolyan azt gondolta, hogy azt magamra öltöm? Hát ez őrület.

- Muszáj lesz uram. A törvényünkben benne van, hogy a trónörökös a királyi palástban vonul a koronázásra. Rajta kell lennie, miközben a pápa a fejére helyezi a koronát.

- Milyen hülye szabály ez?! - rázom a fejemet. - Nem lehetne modernizálni a törvényeket? - fújtatok.

- Attól tartok ennyi idő alatt nem, uram.

- Rendben, akkor muszáj lesz felvennem - sóhajtok fel, inkább csak magamnak címezve a mondatot.

- Kettő öltönyt hoztam, most jöttek egyenesen a szabótól. Az egyik teljesen fekete - mutatja fel, - a másik pedig kék. Melyiket óhajtja?

- Legyen a fekete - legyintek egyet.

Végül is teljesen mindegy. Annyira nem érdekel, hogy miben vagyok.

- Segítsek esetleg felöltözni? - kérdezi, mire értetlenül nézek rá.

Miért kellene segítenie? Azért még tudok magam is öltözködni.

- Nem - ráncolom még mindig a homlokomat.

- Csak a királyokat öltöztetni szokták - mentegetőzik - Nem akartam semmire célozni - emeli fel a kezét.

- Engem nem kell - nevetem el magam. - Most elmehet - mondom és visszafordulok az ablak felé.

Már csak fél órám van, de a kedvem még mindig a béka segge alatt van. Ekkor kivágódik az ajtó és drága nagyanyám lépi át a küszöböt. Most aztán tényleg máshoz sincs kedvem, csak is hozzá. Mindig tudja, hogy mikor kell megjelenni.

- Még fel sem öltöztél? - kap szívéhez. - Gyerünk, gyerünk, csipkedd magad. Mennünk kell - tapsol egyet.

- Jól van, már öltözök - fújom ki a levegőt, és odalépek az ágyhoz.