Szeress! {Jikook FF. 18+}

6

Jungkook és én már két hónapja együtt vagyunk és eddig minden rendben ment. Viszont mostanában egyre furábban viselkedik. Minden nap később jön haza és mikor mondom, hogy megvárom suli után,hogy menjünk együtt haza akkor elutasít. Sokszor beszélek Tae-el az aggodalmaimról, mert félek, hogy kiszeretett belőlem Kook. Mindig próbál nyugtatgatni, hogy tuti szeret csak a suli miatt ilyen, de nem igazán segít rajtam. Még rosszabbul esik, mikor egész nap nem keres és késő este haza toppan, majd azt hiszi megold mindent azzal, hogy megfektet.  Minden egyes nap ez megy....

Most este 10 van és csak most hallom nyílni a bejárati ajtót. Elhatároztam, hogy ma nem engedek neki.

-Szia kicsim, miért nem alszol még?-Néz rá mosolyogva mikor belép a szobánkba.

-Nem vagyok álmos.-Motyogom halkan.-Kook..beszélhetnénk?-Nézek rá és megint csak azt látom, hogy már szemivel fel fal. Park most nem engedsz neki!

-Miről szeretnél beszélni édesem?-Kérdezi halkan és lassan elindul felém...mint aki a prédáját cserkészi be...és most is én leszek az a préda. Lépései kimértek és a szemkontaktust sem szakítja meg.

-A..arról, hogy mostanában furán viselkedsz.-Mondom és megnyalom kiszáradt ajkaim.

-Jiminie én nem viselkedek furán..-Dönt el az ágyon és fölém mászva,nyakamat kezdi csókolgatni.

-Kook neh most..-Próbálom ellökni, mire felmordul. Mostanában sokkal agresszívabb lett.

-Jimin elég stresszes napom volt, ne húzd az agyam!-Szól rám, de én azért is elhúzódok.-Ne szórakozz velem Park! Gyors letudlak azt had aludjak.-Mondta erélyesen. "Gyors letudlak"....ez szarul esett..-Na négykézlábra! Nincs türelmem a nyálas szarokra.-Fordít hasamra én meg próbálok elmászni.

-Jungkook! Engedj el! Nem fekszem le veled! Úgy érzem magam, mint aki csak kielégítésre kell....-Mondom egyre halkabban és Kook már a nadrágomtól szabadít.-Kérlek...Kooko...nem akarom én ezt.-Könnyesedik be a szemem és Jungkook mindent abbahagy.

-Istenem milyen hisztis lettél Park.-Fekszik le mellé és kihúzódik az ágyszélére. Percek múlva már a halk szuszogását hallom. Szipogva nyúlok vállához és hátára fektetem, hogy láthassam arcát. 

-Mi történt veled? Nem szeretnél már? Valamit elrontottam?-Kérdezem suttogva és arcát simogatom. Olyan békésen alszik, mintha ugyan az a Kook feküdne előttem, mikor összejöttünk. De most úgy viselkedik, mint régen....már csak a a verés hiányzik az képből.  Holnap követni fogom...tudni akarom miért ilyen.

Percekig bámulom még az arcát, majd összehúzva magam, alszom el.

Reggel kivételesen nem egyedül ébredtem. Kinyitva szemeimet láttam meg egy könnyes szemű Kook-ot. Arca letörtséget tükrözte és bűnbánatot.

-Van valami baj Kook?-Kéredezem halkan és végig simítok arcán.

-Akkora idióta vagyok..-Néz rám és lefolyik egy könnycsepp az arcán.-Olyan szerencsés lehetek, hogy itt vagy nekem..én meg ilyet teszek.-Mondja megtörten én meg lassan felülök és ő is így tesz.

-Miről beszélsz Kooko?-Döntöm oldalra a fejem.

-Én...tettem egy rossz dolgot, amit nagyon megbántam és mostanában emiatt viselkedek így...kérlek picim ne haragudj..-Néz rám én meg értetlenül ülök.

-Mit csináltál?-Nézek szemébe és megtörlöm pofiját.

-Én.....én..megcsaltalak..-Nyögi ki nehezen, mire és elveszem tenyerem arcáról és lefagyok.-Sajnálom....könyörgöm ne haragudj!-Néz rám kétségbe esetten, de én csak elhúzódom és felkelek az ágyról. Szívem összeszorult és nem akartam hinni szavainak. Hamarosan könnyeim áztatták arcomat és kiabálva küldöm el azt aki a legfontosabb szerepet töltötte be a szívembe. Próbál kezével arcomhoz nyúlni, de én ellököm és folyamatosan azt mondogatom, hogy: Ne érj hozzám! Miután kilépett az ajtón összerogytam és hangosan felzokogtam. Nem.....ez csak egy rémálom biztos...nem tehette meg....ő szeret! Egy csomó kérdés kavarog bennem. Én voltam a hibás? Szeretett egyáltalán? Mostanában Jungkook miatt jól éreztem magam, így gyógyszert sem szedtem...

Elkezdtem a levegőt kapkodni és mellkasomra tettem kezemet. Látásom homályosul és a levegőm is fogy..Az ajtó felől lépteket hallok, így arra kapom a tekintetem ahol anyukám és párja aggódó tekintetével találkozom. Anya utasítja, hogy hívjon mentőket, aki azonnal telefonjával babrál, majd minden elsötétül. Jungkook tette nagyon nagy fájdalmat okozott, túl naiv lettem volna?

Idegesítő csipogásra ébredtem és körül néztem. Egy kórházban vagyok? Ezek szerint pánikrohamom volt.....de miért? Lassan megpróbálok felülni és megdörzsölöm puffadt szemeimet. Sírtam is? Körbenézek és semmi újat nem látok. Tipikus unalmas, gyógyszer szagú szoba. Sóhajtva iszok bele a pohár vízbe ami mellettem van kirakva és várom, hogy valaki bejöjjön. 

Vajon hány pók rejtőzik ebben a szobában? Kérdezem magamtól miközben a plafont bámulom. Mikor az ember unatkozik mindenféle hülyeségről gondolkodik, pont mint én most. Még percekig csak a hangos gondolataimat hallgatom, majd meghallom édesanyám hangját. Mosolyogva nézek rá és fogom meg kezét, majd helyet foglal az ágyam mellett. Megjelenik párja is és őt is egy mosollyal köszöntöm.

-Hogy vagy Chim?-Simogatja arcomat anya

-Jól vagyok anyu, de mi történt?-Nézek oldalra döntött fejjel kérdően.

-Pánik rohamod volt kicsim.-Mondja egy keserű mosollyal.

-De mitől anya?-Ülök fel és értetlenül nézek rá.

-Nem tudjuk...Jungkook szaladott le hozzánk, hogy valami nincs rendben veled és akkor hívtunk mentőt.-Mondja és párja is bólint egyet.

-Jungkook?-Kérdezek vissza, mire belép valaki az ajtón.

-Jimin! Hála az égnek, hogy jól vagy!-Mondja a fiú és hozzám sietve ül le a másik oldalamra és arcomat simogassa. Tekintetében látszott a letörtség és a kialvatlanság. Valami fura csillan meg szemében...valami ami megfoghatatlan..-Annyira aggódtam érted, jól vagy picim ugye?-Néz rám és mosolyog, de valami bántja. Asszem ideje megszólalnom hisz kérdezett..

-Ki vagy te?