~Biztos ízlik neki.!~

827 49 12
                                    

ELŐRE SZÓLOK, HOGY GYENGE IDEGZETŰEKNEK NEM AJÁNLOTT RÉSZ KÖVETKEZIK.!(dik mint valami tévé közvetítés!!🤣)

De amúgy tényleg. Amúgy én végig röhögtem, de az más téma. 🤭😁
Utolsó előtti részhez érkeztünk babáim. ❤️

Tegnap ígéretet tettem Hobikámnak amit most teljesíteni fogok. Ugyan is tegnap elküldtem egy csapatot az ördög keresésére és egy lepukkant kiskocsmában iszogatott.

Elráncigálták ide hozzám és most itt van lent a pincémben a nyakában egy kötéllel. A lába ippen hogy leér. Lábujj hegyen támaszkodik.

Elkezdtem közelíteni a könyörgő egyén felé.

-Kérlek ne bánts megbántam mindent kérleeehk.-sírja el magát a mondat végére.

-Szánalmas vagy te fasszopó geci. Te utolsó patkány. Nem baj most átéled azt amit az én egyetlen szerelmem csak annyi, hogy te Meg. Fogsz. Halni. - tagoltam az utólsó szót fülébe.

Előkaptam egy egy szál cigit és rágyujtottam. Közben kézbe vettem egy harapó fogót. Állát elkezdtem ráncigálni majd amikor kinyitotta a száját elkezdtem egyesével kiszedni a fogait. Ordított, mint a fába szorult féreg.

Lenyúltam két kezéért, majd néhány körmét leszaggattam.

Elhajítottam a fogót és egy késsel álltam immáron előtte. Száját széthúztam és pofája két oldalán a szájától felvágtam. Csak úgy folyt az a mocskos vére.

Odanyúltam egy cérnához, amit tűbe fűztem és húsába belebökve elkezdtem összevarrni a száját. Milyen szép! Nyakát megvagdostam, de ép csak egy kicsit. Ennek majd fontos szerepe lesz.

-Hmm... mit szeretnél előbb? A tűzőgépet vagy a csikket? Jah,! Hogy nem tudsz beszélni. Hhaa sorry. - vettem félvállról a dolgot. Élveztem ezt az egészet komolyan mondom.

Mivel nem felelt nekem kellett választanom. Magamhoz vettem a kis tűzőgépet, amit az egyik emberpalántától loptam és azonnal bőrébe kezdtem szurkodni. A legjobbat hátrahagytam. A seggét is jól összetűzdeltem neki. Csak visított, de a bevart szájával ez nehezen ment. Pofáját is alaposan kikészítettem.

Karjaiba, lábaiba is kapott. Faszával más terveim vannak. Az meglepi!

Már a negyedik szál ciginél tartottam, amikor is úgy döntöttem, hogy most jön a csikkecske téma. A hamussal a kezemben álltam az asztal mellett és azon gondolkodtam, hogy mi a faszommal szedjem ki a szemét. Megláttam rajta egy kanalat amit az alvattvér pudingomhoz hoztam, de most ez fontosabb.

Felkaptam és odamentem hozzá. Párszor meglebegtettem előtte a tárgyat, majd kaptam is ki egyik világlátóját. Másikkal is így tettem. Pfúj hogy nyúlik. Ilyen izé.. tudjátok zsinórok vagy mik lógnak rajta. El is dobtam a gecibe az undormányokat. A csikkeket meg bele tömködtem az üregekbe. Had égjen.

Megemeltem egy nagyobb kést és sutty, levágtam a himbilimbijét. Túl egyszerű volt. Cch..

Szájához nyúltam és felszakítottam. Beletömtem a faszát a szájába és visszavarttam lepénylesőjét.

Bizos ízlik neki.!

Utolsó löketként mindkét lábán az ÁKHILLESZ(iró:foggalmamsincshogykellírnisorry) szallagát elvágtam. Ez miatt nem tudta megtartani magát és összecsuklott. A nyakán lévő vágásokba belesüppedt a lánc és nyekk.

Elpusztult.. Éljeeeeeen!

Na akkor idelye mosakodni aztán felmenni a picinyemhez, aki mind ezt végignézte, mert közvetítettem neki a szememmel. Ő meg mind ha itt lett volna úgy nézte végig. Hallottam, ahogy kuncog. Kis szadistám. Hh..

Felmentem és még mindig nevetett. Gyors megmostam a kezem meg az arcom, mert rámfröccsent a gusztustalan vére. Ahj...

*Elhittem* [°YOONSEOK°] ^^(Befejezett) Where stories live. Discover now