~Képek~

1.4K 79 3
                                    

Sötétség. Meg valami mérhetetlenül büdős közvetlen mellettem. Nem látok semmit, mivel a szemem be van kötve.

Egyszer csak lépésekre leszek figyelmes. Próbálok a hangok irányába nézni, de nagyon nehéz.

Hirtelen valaki lerántja rólam a kendőt. A szememet ért hirtelen fény miatt jó sokat kell pislognom.

Oldalra hajtva fejem nyitogatni kezdem szemem. Azonnal húzódom alrébb egy nem túl férfias sikítás után.

Ugyan is mellettem fekdzik egy foszlásnak indult feltételezem női holtest. A sírás azonnal eluralkodik rajtam. Újra.

Egy kezet érzek meg vállamon pihenő felsőmön. Azzal a lendülettel fel is rántanak.

Mivel a kezem hátul össze van kötözve eléggé nehéz a járás. Úgy meg főleg, ha valaki egyfolytában csak lökösget.

Egész úton csak a fekete folyosót néztem, aminek falain undoríttóbbnál undoríttóbb képek helyeszkednek el.

Egyiken piros bőrű szarvakkal megáldott egyén, a másikon egy feláldozás vagy mi.

S képek mellett elhaladva azt veszem észre, hogy azok engem bámulnak.

Hogy ez honnan veszem? Hát onnan, hogy kihajoltak a képből és utánam néztek.

Sikítottam egy hatalmasat megint és ugrottam is egyet, így szépen nekiestem az egyik falnak. Ez a barom felkapott a hátára és úgy vitt tovább.

Nem mertem ellenkezni, mert ha jól látom a dereka tele van ilyen olyan pisztolyokkal meg késekkel és még egy katddal is.

Beengettek minket egy nagy fekete ajtónál. Bent a vörös és a fekete dominált.

Egy határozott mozulattal ledobott a földte cipelőm, majd gyors elviharzott.

Nehezen, de lábra álltam. Egy darabig még a helyiséget néztem, mert attől féltem, hogy valaki rámtámad.

Indulnék el, de egy égető érzés öleli körbe a nyakam.

És megpillantottam őt...

*Elhittem* [°YOONSEOK°] ^^(Befejezett) Where stories live. Discover now