Egy magyar bosszúja-Countryhumans [FÉLBEHAGYOTT]

13.rész Ki múltja is ez?

{Az erdőben futott előre. Nem ő irányította a testét. Ő csak egy megfigyelő volt a testben. Mintha két ember lett volna benne. Az egyik felének az agya azon kattogott hogy mit is csinál az erdő közepén.  A másik gondolataiba nem tudott igazán belelátni, de érezte hogy aggódik.
Hirtelen felkiáltott valaki nem messze tőle. Csak annyit tudott kiszűrni belőle
-...vörös kezek elől!
Még gyorsabban kezdett futni. Az adrenalinja csak egyre nőtt. Mindkettőjüknek. Kő
Átugrott egy bokron, ami mögött egy olyan dolgot látott amit talán nem is lehet leírni...de azért megpróbálom.
Két kisgyerek volt ott. Az egyik földbe gyökerezett lábakkal állt és bambult a semmibe.
A másik egy fa tövében kuporgott, félájult állapotban,akihez egyből hozzárohant.
Magyar és Német volt a két kisgyerek.
"-Úristen kicsim!-rohant oda fiacskájához-Csak kerüljön a kezem közé a rohadt öcsém! Mondd hogy jól vagy picinyem!-mondta parancsolóan csemetéjének miközben zsebkendővel kezdte törölgetni a vérző  fejét.
-Te is gyere ide édesem, és mondd el mi történt, Német!"}

Sovány malac vágtában nyitotta ki szemeit és pattant fel az ágyról Magyar. Kellett neki néhány perc ahhoz hogy feldolgozza azt, hogy biztonságban van Német házában. Mikor ez megtörtént elkezdett kattogni az agya az álmán. Valami nem volt vele okés! Mintha ez az anyja múlja lenne. Nem értette az összefüggést, hogy az agya hogyan tudta összetenni a képet arról hogy mit hogyan élt meg az anyukája. Tisztán emlékezett arra hogy ezekről a dolgokról és történésekről nem beszélt édesanyja. Lehet hogy több emléke is elő fog jönni?
Egy dolgot tudott. Azt hogy ezt az álmot nem lehet csak úgy elereszteni! Az előző megjósolta a jövőjét Németnek! Akkor lehet hogy ennek még nagyobb jelentősége van!

Lassan rápillantott az órára ami a falon ketyegett, igazán idegesítően. Hajnali egy óra van. Fejét visszatette a párnára és rápillantott a kalitkára,ami az ágya mellett volt, benne pedig egy madárka pihent. Megfogadta hogy ez az utolsó napja annak hogy bezárja!

Szemeit lehunyja,
Álmok kapuját kinyitja.
Gondolni arra jó vagy rossz
Hogy múlja emlékezetes, gonosz?

Megérdemli a jó múltat,
A fényt mely utat mutat?
Megérdemli a békét,
Hogy eltakarja valódi énjét?

Békéért mit megtenne
Mélyen lelkében benne
Neki nem fog sikerülni
Lelkében békét teremteni.

Akárhogy húzza a szekerét
Nem mozdul, se Istenért
Az élettel szembeszállni képtelen
De gyilkolni nem szívtelen.

A hit a kulcsa mindennek
Mondta apja a gyereknek
Ki nagy szemekkel nézett föl rá,
Ki könnyes szemekkel néz a föld alá.

{-Menj!
-Nem megyek nélküled el! A gyerekek látni akarják az apjukat!
-Döntsd el hogy mit akarnak a gyerekek! A haldokló apjukat aki nem tudja megmenteni őket semmitől, vagy az erős   anyjukat aki örökké vigyázni fog rájuk?!-emeli fel hangját Monarchia a feleségére.

-NÉMET!-kiált fel Oszmán Birodalom, ahogyan a nőt nagy erővel löki arrébb az omladozó plafonnak a törmeléke elől. A kisebb-nagyobb kövek elfedik férjéhez vezető utat,aki még suttogott néhány szót a földön heverve:
-Vigyázz rájuk...
-Monarchia...-mondja halkan kezét kinyújtva a kő fal felé Német Birodalom.
-Mennünk kell!-szólalt meg szomorúan az oszmán.  Osztrák-Magyar Monarchiának az ősei nem az öribariai voltak, de OMM-mel ezalatt a néhány év alatt egészen jól kijött. Neki is megvolt minden oka a gyászra.

Nehezen emelte fel lábait, hogy tovább léphessen. Megfordult és együtt elkezdtek felfutni a felszínre.
Mikor kiléptek, mindketten elszörnyülködtek. Fákról, állatokról vagy akár csak növényekről beszélni nem lehetett. Legalábbis élőkről biztos nem, az hogy darabokban vagy egészben az már megint másik dolog. A levegőben, a szagok keveredtek. A szennyezett levegő olyan tömör volt hogy tankot lehetett volna támasztani hozzá. Az égett bűz minden illatot felemésztett. Bombák folyamatosan csapódtak a földbe. Mintha bármelyik pillanatban meghasadhatott volna alattuk az életét már nem tartalmazó homok. Ha a talajra ránéz az ember szíve összeszorul. Halott vadak és állatok tetemei terítették be majdnem mindent. Egyetlen életképes madár volt a vidéken. Egy Holló. Nagy szárnycsapásokkal érkezett meg Német Birodalom vállára.
-Korvum. Menj és vidd el a hírt Csehszlovákiának: Ha nem térek haza vigyázzon Ausztriára és Magyarországra!

Egy golyó szelte át a a levegőt és a vállát is. Hirtelen kapott a sérült felülethez. A madár a hangzavarra elszállt, de nem feledte az üzenetet amit át kellett adnia.
-Oszmán menekülj! Legalább te... Maradj...életben!
 A vére gyorsan kezdett fogyni a vállán keresztül.  Próbálta akadályozni kisebb-nagyobb sikerrel.
-De hát sér...
-Csak menj!
Oszmán nem engedelmeskedett. Zsebében kezdett turkálni. Végül egy zsebkendőt szedett ki. A fehér keszkenőt az égbe emelte.
-Ne legyél idióta a jó Isten áldjon meg, Oszm...
Oszmán Birodalom koponyájába fúródott egy golyó.  Majd még egy . És még egy. Német Birodalom könnyezve nézte végig ahogyan szövetségesét porrá lövik, kezdve a fejénél.

-Csak próbáljatok hozzá éhr-érni a fiaimhgoz!-suttogta magának fájdalmasan.

Igazán csak fiait sajnálta hogy jó körülmények nélkül kell felnőniük.

Lábai nem bírták saját súlyát és összeesett, háttal a földnek. Teljesen elterült. Pislogásai egyre hosszabbak lettek. Végtagjai remegni kezdtek.
Két alak tornyosult fölé. Mindkettőjük arcán lemoshatatlan mosoly volt. Pisztolyukat kibiztosították és rá szegezték.
Lejátszódott előtte egy esemény legalább hússzor.  Újra és újra.

Amikor megkapta az apja emlékeit. Minden egyes pillanatára emlékezett apja múltjából.

Ennek reményében ezek voltak utolsó mondatai:
-Higgyél fiam Ma-Magyar...Szeretlek...

Meghúzták a ravaszt}

Magyar könnyezve ült fel az ágyán. Nem tudott másra gondolni csak erre:
-Nem Harmadik Birodalom az egyetlen akin bosszút kell állnom, hanem máson is.

Kicsit tovább gondolkodott. 

Mikor volt ő gyerek? 2000 éve? Vagy csupán 100- 200 éve?

Mi van ha mondjuk... Azokat az emlékeket amiket kapott az őseitől az agya automatikusan átírta úgy, hogy ő legyen a középpontban, mintha ő élte volna át? Az azt jelenti, hogy az agya most szakítja át a gátakat és most jelennek meg az igazi emlékei. Vagyis nem az ő emlékei. Valaki teljesen másé.

Lehetséges ez?!
És ha igen, akkor ezek az események csak még jobban a halálba fogják kergetni. Legalábbis segíteni biztos nem fog szíve fájdalmain.

Sziasztok!
 Hogy miért is jött létre ez a rész? gördülékenyen el tudom magyarázni!
Kicsit... nagyon hülye vagyok... aki megpróbálta összekapcsolni az eseményeket annak valószínűleg nem sikerült. Hogy miért?

Paradoxont csináltam a saját könyvemben! Hangos tapsot érdemlek!!!

Ezzel nem akarok felvágni, sőt, de mutatok egy részletet:

"Legalábbis amióta kilépett a lázadó életéveiből. Akkor mint az őrült, mindenkinek nekitámadott. Kb. 120 év elég volt, hogy 300 csatát megvívjon."

Itt arra gondoltam amikor "kalandozott" a hun nép.

Egy másik idősíkban pedig(mint ebben a részben is) ekkor még gyerek...

Következtetésképpen, a saját könyvemmel nem foglalkozva írtam az újabb és újabb részeket...

Egy szó mint száz, ki kellett ezt a lyukat valahogyan töltenem...nem sikerült olyan rosszul szerintem...asszem...de ha mégis azt írjátok meg, én pedig valahogy újra írom a részt!

Bye