Egy magyar bosszúja-Countryhumans [FÉLBEHAGYOTT]

1. epizód Választás

{A messzi égbe nyúló hegyeken a Nap erősen munkálkodott. Napsugarait mélyen ásta bele a vastag hótakaróba, hogy az elolvadjon, de nem sikerült, erőlködése ellenére. A fehér kristálytakaró védelmezőn ölelte körbe a végtelennek tűnő hegyi tájat.
Azonban az idő telt és telt. A Nap hamar elfáradt.
Fáradt madár képében pihent meg a síkság peremén,  kék eget vörösre festve. A bárányok az égen lilás színben pompáztak. A hegy csúcsa már aligha látszott a hegyoldalban gyülekező nyájnak köszönhetően. Néhány apróbb bárány megállt a hegynek egy síkabb területén és ott kezdte legelészni a hó vastag rétegét, hogy magukhoz tapasztva nagyobbra nőjenek. Bugyuta gyermeki vágy volt. Míg ők legelésztek, a nyáj teljesen elhagyta őket. Mikor észbe kaptak társaik már elérhetetlen távolságban vándoroltak egyre messzebb és messzebb. Az aprók megpróbálták beérni őket, azonban már reménytelen volt. Utolsó reményükben ők maguk álltak össze egy apróbb csapattá. Tudták, ez nem lesz egy hosszútávú megoldás, de rászorultak egymás segítségére.

Amíg fenn a fellegekben az idő zord és télies volt, a síkságon őszi forróság tombolt.

A hegyaljában egy erdőnek még nem igazán nevezhető facsoport álldogált. A Nap végtelen táplálékként szívta magába a fák zöld leveleinek virító színeit, hogy újabb erőre tegyen szert.
A tűzvörös lángocskák boldogan lengtek a fák ágain. Mintha tűzvészt akartak volna. Lángoló eget és izzó levegőért sóvárogtak. Agresszívan nyomták el a táj többi színét. Gőgösen borították be a fákat vörös színekkel.
A lángocskák között apró makkok bújtak meg. Félénken húzódtak a biztonságot jelentő lángok mögé. Néhányan azonban így sem menekültek az ijesztő végtől.
Az egyik makk már méretesre nőtt, így az ág elengedte. A termés pörgött-forgott a levegőben, majd halk csobbanással esett bele a tóba.

A tó iszapját csak a belepotyogó makkok zavarták meg.
Az állóvíz közepén egy kisfiú üldögélt. Teste aligha érintette a tó felszínét. Mozgolódása ellenére sem hullámzott a víz. Ölében egy füzet foglalt helyet. Kezében a ceruza folyamatosan izgett-mozgott, miközben a papír felülete hegyét koptatta.
A kisfiú apró volt és soványkás. Gesztenye barna szemeiben égett a rajzolási vágy. Arcát néha felrántotta, tekintetét a fákra emelve, hogy néhány percig nézze a rajta lengedező lángocskákat, majd azokat papírra vethesse. Világos hajában a tükörszilánkokat fejdíszként használta. Fehér overált viselt, egy világos pólóval.
A tó felszínének közepén üldögélve egyetlen árva ruhadarabja sem ázott el.
Bőre különleges volt. A barna és fehér szín vegyesen keveredett testén. Vitiligó.  Bármennyire is volt furcsa a bőrszíne, csodálatosan kiemelte többi tulajdonságát.
Mikor a part felől megcsapta a szellő, fejét arra emelte. A parton egy kislány állt. Barna haját a szél folyamatosan a levegőben tartotta. Gesztenye barna szemei voltak akárcsak a fiúnak. Nem volt telt alakja, mégsem volt csontsovány. Mezítelen lábfejét a puha fű lágyan cirógatta. Karját barátságosan felemelte. Tenyerével és ujjaival vadul kezdett integetni, mégis szeretetteljesen.  Szájizmait egy gyengéd mosolyra húzta.
Mikor a fiú meglátta a lánykát, ő is integetni kezdett egy mosoly kíséretében. A köszöntés után barnás mutatóujjával egy, a tó felett elágazó fára mutatott kérlelő arckifejezéssel. A lány a parton egyből tudta mire gondol fiú barátja.  

Gyors iramban indult meg a kiválasztott fához. Egy apró szökkenés is elég volt ahhoz, hogy a fának a legalsó ágán teremjen, mintha mindennapi lenne, hogy a saját magasságát ugrálja túl többszörösen nap mint nap. Kezét és lábát használva jutott fentebb és fentebb. Mikor megérintette az ágakat a szél feltámadt, az elszáradt lángocskák sorra aludtak ki, így a  vörös tölgynek egy tökéletes kinézetet kölcsönözve. Csak a zsenge és tűzvörös lángok maradtak az ágakon.


A lány felért a csúcsra, majd lenézett a tó tetején üldögélő társára.
A szél el is csitult, amikor a fiúcska köszönetét kifejtve mosolygott a lányra, aki csak egyet bólintott.
A fiú elérte azt, amit akart. A tökéletes rajzot. A rajza hibátlanul tükrözte a felette átnyúló fákat, amin már egyetlen száraz lángocska sem lobogott.

A síkság szélén egy palota állt.
Nagysága mindent felülmúlt. Akárkit eltudott volna taposni vagy bárkit agyon tudott volna nyomni. Nagyképűen nyúlt magasabbra mindenkinél.
Boldognak tűnt kívülről, de belül kínlódott.
Fehér falai a vörös napfénybe voltak folytva. Mintha könyörögtek volna azért, hogy lemossák róla a vastag folytogató réteget. Meg akart szabadulni tőle, pedig tudta, hogy csak az idő képes letörölni róla. Az idő volt az utolsó reménye.

A palota mögött egy hatalmas kert volt. A bokrok sokasága sövényt alkotott, amik céltalanul cikáztak mindenfelé. A sok zöldből egy labirintus rajzolódott ki. Magasba nyúltak, céljuk az volt, hogy a bárányfelhők őket legeljék. Céljukat csak akkor érték el, amikor néha a hajnali órákban leereszkedik a nyáj ködöt alkotva.  Ekkor a vastag fehér réteget mindenen át szivárog, mint a gyilkos méreg, mégis a bokrok ezt szerették.

A labirintusnak csak két bejárata volt a két ellenkező oldalán. Mindkettő résnél állt két ország. Az egyik egy ..... éveiben járó férfi , a másik egy tizenéves kislány volt.
A férfi fehér zakója, arannyal díszített volt. Fehér nadrágja a hosszú szárú barna csizmájába volt gyömöszölve.
Fején egy kalap foglalt helyet, rajta egy hatalmas tollal. A fejfedő alá volt elrejtve hosszú, felfogott haja. Két különböző színű szemmel rendelkezett. A bal szeme sötétkék színű volt, lágyan ragyogott. A jobb szeme vörösen szikrázott, szinte égett. Tűz és víz, mégis egyensúlyban.
Száját hatalmasra nyitotta és felkiáltott.
-Début!*
Lábait hirtelen kezdte kapkodni egymás után a labirintusban.

A kislány aki a másik oldalt állt, akárcsak a férfi, ő is futni kezdett. Kék ruhát hordott, amit sötét minták színesítettek. A ruha tökéletesen kiemelte tökéletes alakját. Hófehér hajának egy része a szélben lengedezett, másik fele a vállára simulva élvezte a semmittevést. Egyik  tincse egy kamilla virággal volt füle mögé tűzve. Kék szemei szikráztak az adrenalintól. Ajkai közül halk kuncogó hangokat adott ki. Vékonyka kezeit teljesen elengedte. Apró lábfejeire egy még kisebb cipő volt húzva. Lábai is vékonyak voltak, de nem rendellenesen. Csoda, hogy elbírta önmagát.
Minden apró szőrszál felállt testén az izgalomtól. Energiaigényes mozdulatokat dolgozott ki, hogy azzal lentebb horgássza a pulzusát, azonban egyik sem volt az igazi erre a célra.
Mozgás közben egyre boldogabb hangok  hagyták el száját.
-Úgy se kapsz el!
Céltudatosan bolyongott a labirintusban. Tudta mi a célja, de nem tudta, merre.

A mellette lévő bokorsor zörgésben tört ki, amire a kislány fel sem figyelt. Óvatlanul próbált elfutni mellette, amikor egy magas férfi ugrott ki onnan.
-Megvagy!-kiáltott fel, majd hóna alatt megfogta a csöppséget és megpörgette a levegőben. Az apróság felkacagott, ahogyan a Szél megcsapta az arcát pörgés közben. Hajából kiszállt a virág, így felkínálva a Szellőnek a hajával való szórakozást.
A férfi mosolyogva letette lányát a talajra, mire ő nagy szemekkel próbált még egy pörgetést kikönyörögni.
-Nem, nem... Most bizony mennünk kell! Nézzük meg, hogy elkészült-e már a...
-Bagett!-kiáltott fel a kislány.
-Bizony!-kacagott halkan
Kicsit megpöckölte a picúr orrát, mire ajkai közül egy játékos kacaj kúszott ki. Kézen fogva indultak meg a palota felé, a labirintusban keresztül. Mégis az út közepén a kislány kikapta kezét a védelmező tenyerén közül, majd gyorsabb sebességre váltott.
-Kapj el, ha tudsz!-és egy kiöltött nyelv kíséretében újra eltűnt a labirintusban.
-Nagyon zsivány vagy, Francia!-emeli fel hangját édesapja barátságosan és ő is gyorsít tempóján.

Már több perce keresi lányát a labirintusban, reménytelenül. Aggodalma csak nő és nő. Hol lehet? Merre bújhatott meg? Lehet már bent majszolja a frissen kisült kenyeret, a szobalány kíséretében? Ez volt az egyetlen lehetőség, ami megjelent fejében az eltűnése mellett.
Félt, hogy elveszti azt a személyt, akit igazán szeretett egész életében. Árva gyermek volt, szülei nem voltak. Néhányan örülnének, ha 18 évesen születnének, de róla ez nem volt elmondható. Előtte csak az lebegett, hogy elvesztette a nemlétező gyermekkorát. Talán ezért van így vissza maradva a lánya? Még akarta neki teremteni azt a gyerekkort ami neki nem volt, ennek köszönhetően a 12 éves lányával úgy bánik mint egy hét évessel. Ebben az a valódi probléma, hogy a lánya nem bánja, sőt élvezi. Ez a rovására fog menni, mégis nem tudja befejezni a dédelgetését. Lehet ott jobb helye lett volna. Nem kellett volna megtennie... Igaz?
De most a jelen van! Ide kell koncentrálnia!
Eddig fejből fújta a labirintus kiútjainak helyzetét, azonban most.... túl nőtt a józan gondolkodásán minden, de főleg a rettegés és a félelem.
Egy hangos lány sikoly masírozott keresztül az üres levegőn.
Meg kell keresnie a lányát! Szabadulnia kell a végtelen labirintusból! KI KELL JUTNIA!

A messzeségben egy hatalmas fán üldögélt a barna lányka. A lángocskákat reptette a levegőben. Jobb dolga nem lehetett, ez volt a kedvenc elfoglaltsága.
Az egyik láng azonban rakoncátlanul az ellenkező irányba indult meg. Fejét utána kapta, hogy visszarántsa, de mire odanézett nem a levél volt a legfontosabb.
A palota kertje melletti úton egy fekete szekér állt. Két nagy sötét csődör volt befogva elé, amik nagyra ágaskodtak két lábukon, hogy  kimutassák nem tetszésüket, ők bizony már vágtázni akartak. A kocsis idegesen nézte az óráját.
A szekér felé két fekete ruhás férfi közelített, közrefogva valamit. Vagy inkább valakit?
Egy apró lányka próbált szabadulni az erős kezek közül. Kapálózott és sikoltozott, miközben hófehér haját,
ide-oda csapkodta. Látszott rajta, nem ínyére való, hogy fogva tartják.
A fa tetején ülő lányt ugyan meglepte a történtek, de nem volt róla elmondható, hogy lefagyott volna.
Mikor leszökkent a fa tetejéről, rá sem pillantott a még mindig a tó közepén ücsörgő fiúra, csak nagy iramban kezdett rohanni a rablás helyszínére.
A fiú egy ideig még nézte a lány hűlt helyét, majd vállát megrántva fordult vissza a papírhoz, hogy folytathassa rajzát.

A Szellő minden egyes mozdulattal nagyobb lendületre tett szert.
Csak gyorsult és gyorsult. Minden lépéssel közelebb került Franciaországhoz. A fák és bokrok sorra haladtak el mellette. Mezőkön keresztül vágott át. A levegő mögötte egyre csak mozgolódott. Olyannyira meglökte a levegő, hogy saját erejéből merített erőt. Rövid időn belül haladt el a labirintus széle mellett. Lába már aligha érintette a földet, amikor bekanyarodott a sarkon.

Miért segít egy emberen? Nem az ő dolga... Mégis érzi a késztetést.

Az út közepén állt a szekér. A lányt ugyanabban a pillanatban dobták be a járműbe, mint amikor az, elindulni készült. A lovak egyről a kettőre csaptak át vágtába, mintha az életük múlott volna rajta. Szellő kicsit megtorpant, azonban hamar visszazökkent, amint ráébredt, hogy egyetlen esélye van.

Miközben lábait folyamatosan mozgatta, jobb karját elernyesztette. Hirtelen feszített meg minden izmot a vállában és szorította tenyerét ökölbe. Ujjai kipattantak, majd egy vállból induló lendületteljes mozdulattal szelte át karja a levegőt.
Az apró szellőcske átmenet nélkül változott hurrikánná, Szellő kezének a vonalait követve. A hatalmas szél, kisujjal felpöccintette a fekete szekeret.

A sötét jármű nyikorgó hanggal siklott ki kerekéből. Hangos kísérettel csapódott bele egy fa törzsébe.
Szellőt olyannyira kifárasztotta ez az apróbeavatkozása, hogy lihegve támaszkodott meg a térdén. Olyan gyorsan futott, még csak most próbálta feldolgozni, hogy mi is történt. Ilyenben is régen volt már része.

A szekér felfordulva állt egy mély árok szélén. Üvegei szilánkosra törtek, amik a földön hevertek szétszórva. Negyedik kerekét lehetetlen lett volna megtalálni, ugyanis olyannyira messze került a baleset helyszínétől. Ajtaja leszakadva hevert egy közeli gödörben. Felülete horpadásokkal volt tele. Egy-két helyen aligha tartotta össze néhány léc.
A kocsis olyan állapotban volt, amire még ránézni is gyomorforgató volt. A két férfi eszméletlenül feküdtek a hintón belül.
A fogat maradványai mozgolódni kezdtek, alóla pedig Franciaország bújt ki. Homlokán megjelent sebekből, kisebb mennyiségű vér szivárgott. Karjait és lábait horzsolások százai borították, de vészesen sérülést nem szerzett.
Ide-oda ténferegve hagyta el a helyszínt néhány lépéssel. Azt hitte ott esik össze. 12 éves volt, azonban nem szokott hozzá ahhoz, hogy ilyen dolgok történnek vele. Apja úgy nevelte, hogy semmi baja ne essen sem lelkileg, sem testileg. Tömören, el volt kényeztetve. Mindent megkapott amit akart, de sosem szeretett semmit sem agresszívan, vagy nyávogva. Mindig beérte a kevesebbel, mégis neki volt a legszebb gyerekkora. Idáig. Nem tudta, hogy mit akartak tőle, de nem is akarta tudni. Legszívesebben, csak beült volna a konyhába és csak majszolta volna a frissen kisült bagettjét, amit kedvenc dadusa készített. Matilda egy nagyon jólelkű, hatvanas éveiben járó nő, ő akkor volt Francia mellett, amikor apja messze járt. Eleinte igen gyakran volt édesapja messze, de egyik nap úgy érkezett haza, hogy vége, ennyi volt, élete hátralévő részét lányával tölti, de ennek a tettének okát senkinek sem mondta el. Ez az ő titka volt.

Szellő lihegve pillantott fel, amikor meghallotta a kislány nevét egy férfi szájából. Francia édesapja, IV. Francia Köztársaság könnyezve ölelte át, a már eldőlni készülő lányát. Szegény pára az ájulás szélén állt. A férfi néhány pillanattal ezelőtt került ki a labirintus végtelen útvesztőjéből, onnan pedig egyenesen ide sietett. Szellő arcára egy kósza mosoly csúszott, látván a boldog ölelkezőket. Már nem csak társának, de a francia család örökösének is jobbá tette a napját, büszke volt magára.
Már kezdte azt hinni, hogy elhárult a veszély, amikor a romok felől furcsa hangokat hallott.

Az egyik fekete ruhás férfi mászott ki a kocsiból. Állapota nem volt jobb Franciáénál, azonban látszott rajta, hogy ő jobban tűri. Arcából hiányzott egy darab, de nem igazán érdekelte. Tisztán lehetett látni, sántít. Szeme izzott a dühtől.
Szíjából ráérősen húzott ki egy pisztolyt, aminek célkeresztjét IV.Francia Köztársaságra szegezte. Szavait nagy nehezen kiköpte.
-Tetszik... A kabátod! Vedd le, mielőtt lyukakkal teszem még szebbé!

-Ki küldött?!-kiáltja el magát Francia Köztársaság, miután lányát védelmezőn a háta mögé tessékelte.
-Pontosan tudod, hogy magunktól jöttünk! A nép, választást akar! Add ide a lányt!
-Azt várhatod!-kiáltotta vissza, pedig csak néhány lépésre voltak egymástól.
-Nem te állsz a nép felett, hanem ők feletted!-mondta, mialatt tett néhány lépést előre. Francia Köztársaság is tett néhány lépést, de ő hátra.
Nem veszítheti el az egyetlen olyan személyt, akit szeret. Kötelességének érzi mindentől megvédeni.

A pisztoly hangosan sült el. A golyó nagy reccsenések közepette törte keresztbe Francia Köztársaság térdkalácsát. A hatalmas fájdalmad némán tűrte, már amennyire lehetett. Sziszegett és szitkozódott egynéhány sort, miközben két tenyerét rátapasztotta a sebére, miből patakként folyt a vér.
-Rohadj m-meg!-mondta halkan. Nem szabadott gyengének mutatkoznia, hisz akkor lánya is összeomlik. Ha ő jól van, mindenki jól jár.

Lánya kiugrott mögüle, magabiztosan. A mozdulata olyan gyors volt, hogy a fekete ruhás férfi egy hirtelen mozdulattal irányította a csöppség felé fegyverét, tüzelni azonban nem tüzelt. Francia Köztársaság rettegve kapta fel fejét a történésekre.
-Ki-kicsim! Várj!-nyúlt utána védelmezőn, azonban nem érte el, ugyanis sérülésének köszönhetően alig bírt lábon maradni, nem hogy elmozdulni onnan.
-Hagyjátok békén, apát! Csak vigyetek el!
-Kicsim! Nem! Itt maradsz!-parancsolt ellenkezést nem tűrően apja. Belül már teljesen összetört a félelem miatt. Megszállottan védte eddig mindentől, most pedig hirtelen el akarják vinni?! Néhány pillanatig még sikerült állnia a sarat.
-Apa! Tudok magamra vigyázni!
-NEM! Nem tudsz! Tudom, hogy nem tudsz!-ekkor tört el nála a mécses. Könnyei szaporán kezdtek folyni. Tehetetlen volt, és ez fájt neki a legjobban. Nem tudta megvédeni a lányát. Tudta, ha elengedi egy valódi szavazásra, akkor teljesen összeomlik a gyerekkora, amit nagyon nem akart.
Minden pillanatra emlékszik, hogy ő felnőtten született. Szeretet és segítség nélkül.
Mára a saját megszállottja lett, hogy lányát meg kell védenie. És emiatt hozta el szüleitől. Képben volt vele, hogy egy köztársaság nem nevelődhet  császárság mellett. Apja borzasztó hatással lett volna rá, mint II.Francia császárság, anyja pedig bármennyire is próbált volna köztársaság ként viselkedni, sosem sikerült volna neki. Kötelességének érezte elrabolni. Semmi vérbeli kötődés nem volt közte és a lány között. Az egyetlen szál, amibe belegabalyodott az a saját lelkiismerete, melynek egyik vége az övében, másik pedig Franciaország kezében van. Ez a fonál szépen lassan összekuszálódik és megfolytja mindkettőjüket. Lehet, hogy jó lenne, ha elvinnék lányát? Lehet mindkettőjüknek jó lenne, ha kiszabadítanák őket a csapdából? Ő néhány pillanat gondolkodás után csak arra tudott gondolni, hogy lányát hirtelen fogják kirántani a képzeletbeli világából és vele fogják lökni a mélyvízbe, úszási tudás nélkül.

Szellő nagyra nyitott szemekkel nézte végig, ahogyan a nagy Francia Köztársaság könnyes szemekkel követi végig, hogy lányával elindul a fekete ruhás férfi az ellenkező irányba. Nem tudta, hogyha olyannyira szereti miért nem cselekedik. Hisz nem engedheti el ilyen könnyedén! Tennie kell valamit!

Mikor az ismeretlen férfi hátat fordított, nadrágja zsebéből egy papír lógott ki. Szellő nem habozott, egy gyengéd lökéssel kirepítette a zsebből. Az alak egyből érzékelte, törzsét azonnal hátra fordította és a papír után kapott. A Szellő által megszerzett irat, már réges-régen messze járt. Útja végén Francia Köztársaság arcához csapódott. A francia férfi azonnal lekapta arcáról és olvasni kezdte.

Az irat igencsak fontosnak tűnt. A szavazással kapcsolatban voltak rajta információk voltak rajta. Mint például ha a szavazásnak az egyik résztvevője nem szándékozik megjelenni, erőszak NÉLKÜL kell rávenni arra, hogy eljöjjön az eseményre. Ez volt az első szabály és már ezt meg is szegték. A lap alján egy apró betűvel íródott szöveg volt, mi így szólt:

"Ha esetleg az esemény egyik résztvevője nem töltötte be a saját országában megszabott felnőtt életévi határt, akkor kötelességében áll egy kísérőt választania, aki megóvja az esetleges veszélyek elől."

Francia Köztársaság azonnal felmutatta a lapot és hangosan megszólalt.
-Franciaország! Szeretnél-e kísérőd ként felfogadni, hogy veled mehessek a választásra?
A picúr szeme megcsillant a boldogságtól. Száját szóra nyitotta.
-Ige...-befejezni azonban nem tudta. Ajkaira egy erős fekete kesztyűs tenyér tapadt. A kéz méretei az apró fejéhez képest olyannyira aránytalanok volt, hogy még az orrát is befogta, így elvette tőle a lélegzés lehetőségét.

A pánik miatt a levegője két pislogás között elfogyott és ezt azonnal érzékelte is. Erős karok tartották, mozdulni képtelen volt.
Édesapja azonnal futott volna segíteni, azonban képtelen volt rá. Amint megindult, térde nagy reccsenéssel repedt tovább és azonnal összerogyott. A fájdalomtól még megszólalni is képtelen volt.

Franciaország előtt kezdett elsötétülni a világ. Fejét hirtelen oldalra rántotta. Szeme megcsillant valami fényesen. A pisztoly volt a férfi szíján.
Tudatát már teljesen szabadjára engedte ekkor. Nem tudta mit cselekszik, egyetlen célja a túlélés volt.
Összekaparta maradék erejét és megragadta a pisztolyt. Még életében nem fogott semmilyen éles fegyvert, mégis rutinosan biztosította ki. Fejét nem tudta semmilyen oldalra mozgatni. Megérzés szerint nyomta a felette álló férfi álláshoz a fegyvert. Mielőtt az ismeretlen bármit is reagálhatott volna, meghúzta a ravaszt.

A pisztoly hangosan sült el, az alak pedig élettelenül dőlt el.
Állkapcsát teljesen eltörte a golyó. Koponyája szilánkosra tört, csak a bőre tartotta egyben a fejét.

Franciaország hangos köhögésben tört, mikor újra levegőt vehetett, viszont lélegzete újra elállt, amikor feldolgozta, hogy mit tett. Gyilkossá vált.


Édesapja és mellette álldogáló Szellő nagy figyelmet fordítottak minden mozzanatnak. A kislány zokogva borult Francia Köztársaság ölébe, aki még mindig a földön volt.
Megölte... Megölt egy embert!
Apja gyengéden visszaölelte és nyugtató simogatta a hátát.
-Sze-Szeretlek apa! U-úgy sajnálom! Cs-csak olyan...
-Én is szeretlek kicsim. Semmi baj.-vágott közbe suttogva-Azonban tényleg el kell mennünk. Elkísérlek. Rendben? Segítek...
-Köszönöm...

Francia tudta, hogy most kell felnőnie ahhoz, hogy jó uralkodó lehessen. Egyetlen reménye édesapja volt. Abban a hitben indult el a választásra, hogy apjával együtt fog visszatérni.}

Ekkor még nem tudta, hogy ki ellen indul a választáson.

3053 szó

Írónői felesleges pofázás mode is on:

Igen, élek... Mármint még nem süllyedtem arra az agyi szintre, hogy képtelen legyek írni, szóóval ja... Itt vagyok egy kicsit megkésve...

Ez az epizód eredetileg egy iskolai házi feladatnak indult, szóval azért van benne olyan sok költői eszköz és leírás...  A vége felé viszont kifogytam belőlük... Plíz dont kill mí...
És hát a sztorinak pont jól jött egy kicsit másmilyenebb rész is, ugyanis az események most fognak csak igazán felgyorsulni, a célom pedig nem az, hogy ledaráljam az egészet.

A következő "rész" is epizód lesz, de hogy ne legyen olyan unalmas a várakozás, megadom a kulcsszavait:
Erdő, feltámadás, manipuláció, holttest
Remélem ezzel felcsigáztam néhány olvasót!

Ugyan az epizódok nem fognak komolyabb információt hozzáadni a történethez, mégis segíteni fognak a megértésében. Reményeim szerint...

A mi iskolánkban hivatalosan már nincs tanítás, szóval ámen, hogy még több időm lesz írni. Akinek pedig még van tanítás, kitartást!

Ritka, hogy csak ennyit kell írnom ide...

Az egészség legyen veletek!