Egy magyar bosszúja-Countryhumans [FÉLBEHAGYOTT]

3.rész Időgép

Az Adidas sportcipő némán járta a betont. Lomha és ráérős volt. Csak egyetlen dolog elől sietett. A gazdája problémái elől, pontosan tudta, hogy bármennyire is gyorsan járt volna és bármerre is, tulajdonosát nem tudta volna megfosztani azok a gondolatok elől, amik évtizedek múltán most törtek rá, mégis engedelmeskedett.
Mintha a saját árnyai keltek volna ki a sírjaiból, amik évek óta szunnyadtak.
Azokból a földalatti kertecekből, amiket éveken keresztül épített, amiket még több évbe került megtömni azokkal a félelmekkel. Minden egyes gyomot ki kellett tépni a talajból, hogy a föld legméjére áshassa rettekgését.
Mégis, bármennyi évbe került ezt mind mélyre ásnia, csupán egy pillanat alatt újra felbukkantak és újult erővel követték mindenhová.

{A csillagok gyönyörűen kirajzolódtak az égen, mégis fényük teljesen eltörpült az óriás Hold mellett, aminek sugarai egy tisztásszéli ház ablakán világítottak be.
A szoba égkékre volt festve. Bútorai fenyőből készültek. Néhány ruhás szekrény mellett három apró gyerekágy foglalt helyet. Mindháromban feküdtek. Egyik gyermek sem haladta meg a tíz évet. A bal oldali egy kócos szőke hajú apró fiúcska volt, sötétkék szemekkel. Aprókat horkolt.
A jobb oldali az előzőnél is kissebb, lányka volt barna és gondosan befonott hajjal szuszogott halkan az ágya csücskében.
A középső fekvőhelyen a legnagyobb testvér feküdt, de a másik kettővel ellentétben, ő nem aludt. Hunyorított szemekkel figyelte a szoba ajtaját. Az álmosság néha lerántotta szemhélyát, de még nem sikerült végleges álomba ringatnia. Tudta, hogy édesapja bármikor beléphet a szobába és ellenőrizhetje, hogy alszik-e már. De ő nem akart aludni!
A kilincs lenyomódott. Csak a padló halk recsegéséből tudott arra következtetni, hogy apja belépett a szobába.
Kapott az alkalmon és gyorsan ott termedt a magas férfi előtt.
Lábujjhegyen és erölködve talán kisujja hegyével el tudta érni az édesapja térdkalácsát.
Az apró kisfiú felemelte a fejét és szembenézett a tiszteletet követelő szempárral.
Az a komoly és goromba szempár is meglágyult, amikor fia ártatlanságot sugározó égszínkék szemeiben elveszett.
-Kicsim, neked aludnod kéne!-suttogta mosolyogva, miközben lehajolt a kisméretű Oroszországhoz. Arca csak úgy árasztotta magából a szelídséget.
Testtömege talán meghaladta a két mázsát is. Izmai kifinomultak mégis nagyok voltak. Usankájának szőrme részét egy vörös csillag díszítette. Lábán általában hosszú szárú csizma vagy bakkancs szokott lenni, de most csak egy otthoni mamusz védte meg a padló higedétől.
-Az alvás gyengéknek való! Olyan akarok lenni mint te, apa! Olyan nagy és erős! Ha nagy leszek olyan magasan fogok szárnyalni mint te!-mondta ámuldozva Orosz nagy határozottsággal.
Szovjetunió kicsit meghökkent fia határozottságán, hisz nemrég töltötte be a kilencedik életévét és máris olyan akart lenni, mint ő. Bármennyire is örült annak, hogy fiának ő a példaképe, volt benne egy apró félsz is, mert ő nem akarta, hogy fia egy olyan emberré váljon mint ő.
Boldogan felkapta fiát és a magasba emelte a feje felé.
-Magasabban fogsz szárnyalni, mint a te öregapád!-mondta, de mondata végén, bármennyire is próbálta leplezni, tisztán látszott ahogyan egy könnycsepp gördül le az árcán. Egy örömkönny.}

Oroszország reszketni kezdett. Lehajtott arcáról a könnyek sorra potyogtak az aszfaltra. Kezeit, amiket zsebre tett, ökölbe szorította. Lábainak mozgása megállt.

{Késő este volt. A szobában nem volt semmi mozgás. Csupán az íróasztalon lévő lámpának az égője körül keringő molylepke csapódott hozzá rendszeresen a forró tárgyhoz, ami többször is megégette szárnyait, míg nem a rovar le nem zuhant padlóra.
A kilincs rázkódni kezdett. Mintha valaki megpróbálná lenyomni, de nem sikerül. Egy pillanatra lenyomódik, majd újra felcsapódik. Valaki olyan kicsi, hogy nem éri el.
Néhány perc után az ajtó nyikorogva nyílt ki. Kettő apró tappancs lépett be a szobába, nyuszis papuccsal. A kisgyermek bő fehér pizsamát hordott. Arca vörös és gyötört volt. Égszínkék szemei tűzpirosan világítottak. Látszott rajta, hogy órákig sírt. Szája még akkor is remegett. Érezte, hogy bármikor újra rátörhet a sírás. Kezei között egy hatalmas barna usankát fogott. Érősen szorította magához, mintha az élete múlott volna rajta.
Kicsi, de gyors léptekkel közelítette meg az íróasztalt, lába elé nem figyelve.
A földön heverő molylepke újra erőt merített és felszállni készült volna amikor is hangos ropogással taposta ki a belét az óvatlan kisfiú.
A pici fiú észre sem vette hogy a nyuszis papucs vér és vörös színű belsőszerv maradványokkal festette pirosra a zöld szőnyeget, örök nyomot hagyva a szövetben. A lepke teljesen kilapult. Szárnyai szétmorzsolódtak. Teste helyén csak szétkenődött vér maradt. Semmi más.
A kisfiú feltornázta magát az íróasztal melletti székre. Az usanka elhelyezéséhez az asztalon nagy lelki erő kellett, de kénytelen volt rá, mert az asztal tele volt érdekesebbnél érdekesebb adatlapokkal. Miután a fejfedő elfoglalta méltó helyét az asztal közepén, a gyermek kutakodni kezdett szemével a papírokon. Nevek százát kezdte el olvasni. A vége felé tarthatott.
-*Чехословакия, Польша, Болгария.
Szempárja megakadt egy országon. Olyan furcsa volt. Kicsi, de mégis erős volt a testalkata.
-**Венгрия ?-kérdezte magától. Olyan ismeretlen volt számára. Nem tűnt se germánnak se szlávnak.
Kinyitotta az aktáját és beleolvasott.