Hogyan letem creepypasta

Életünk mint a pokol

Anka véres testéhez rohantam. Könnyeim záporesőként hullottak a földre. Nem hiszem el! Miért tette ezt? Tudom hogy fáj és már most hiányzik, de mi segítettünk volna neki. Hiába volt szellem. Valamilyen szinten megmaradtak emberi tulajdonságai. Sajnos ez a tulajdonság nála a halhatóság.
-ANKAAAA! MIÉRT? VIKI! DALMA! JACK! GYERTEK GYORSAN!-ordítottam mire mindenki ijedten futott be a szobába.
Mikor meglátták a véres testét sikítva szaladtak oda hozzá.
-ÚR ISTEN! MIT CSINÁLTÁL TE IDIÓTA?!?-ordított az eszméletlen nővéremmel Viki.
-NE ORDÍTOZZATOK! INKÁBB VIGYÜK BE ŐTT ANN RENDELŐJÉBE ÉS LÁSSUK EL A SEBET!-kiáltottam mire Jack felemelte Ankát és már mentünk is.
Bent L.J letette nővéremet az egyik ágyra.
-Ki a legjobb sebész közületek?-kérdezte Jack.
-Szerintem én.....-montam rögtön.
-Mi-miből go-gondolod?-szipogott Dalma.
-Hát régebben még a második nevelő apám miatt sok sebem volt és mindig magamnak láttam el őket.-mondtam Ankára meredve.
-Akkor gyorsan csináld!-szólt Viki.
Gyorsan elővettem egy szikét, egy tűt, fertőtlenítőszereket, egy cérnát amivel a sebeket szoták varrni es kötszereket. Szerencsére nem a mellkasába szúrta a kést hanem a hasába. Már csak az okozhat problémát hogy sérültek-e a belsőszervek. Felhúztam nővérem pólóját a mellkasáig majd elkezdtem vizsgálni a sebet.
Szerencsére nem sérült egyik belsőszerv sem és a bőr is elég épp maradt ahoz hogy össze tudjam varrni.
Még mielőtt neki állhattam a varrasnak, lefertőtlenítettem a sebet. Szerencse hogy nem volt eszméleténél, mert ez nagyon fájt volna.
Elővettem a tűt meg a cérnát és elkezdtem összevarrni a sebet.
10. Összesen 10 öltést kellett csinálnom. Odanyúltam a kötszerért majd elkezdtem beközözni a sebet.
Könnyeim meg mindig hullottak. Nem tudom elhinni hogy ezt tette.
-Az élet egy színpad ahol jatszani kell!-ezek a mondatok vízhangoztak fejemben. Nem ertettem. Ennyire megviselné az a tudat hogy veszélyesen élünk? Nem a legjobb ebben a tudatban lefeküdni aludni, de a többiek segítenek nekünk. Itt vagyunk egymásnak.
Befejeztem a "műtétet" majd a többiekhez fordultam.
-Egyenlőre ennyit tehetünk érte. Nem kell sem lélegeztetőre kapcsolni, sem infúziót adni neki.stabilan lélegzik és nem vesztett annyi vért. De ha nem kel fel 24 órán belül akkor tápanyag infúziót kellesz neki adni.-mondtam halkan mire a többiek csak bólintottak. Torkomat a sírás folytogatta.
Mindannyian ott vártunk hátha felkel. De sajnos ez nem következett be. Egész estig ott ültünk.
-Menjetek aludni! Majd én itt maradok mellette estére!-mondtam halkan.
-De nem maradhatsz ébren egész este!-mordult rám Jack.
-De muszály lesz!-álltam fel máj kinyitottam az ajtót ezzel jelezve hogy távozzanak. Szerencsémre túl fáradtak voltak a vitatkozáshoz, így engedelmesen kimentek.
Visszamentem nővéremhez és leültem mellé.
-Miért?-csak ennyit tudtam mondani. Torkomat a sírás mardosta. Fájt eszméletlen nővérem látvány. Fájt a tudat hogy ezt ő csinálta. Fájtak fejemben vízhangzó szavai. Fájt hogy nem mondta el eddig hogy mi bántja. Fájt hogy eddig színészkedett. Fájt hogy a fiúk elmentek. Fájt hogy Ben itt hagyott. Fájt hogy engem senki sem kérdezett. Fájt! Minden annyira fájt!
Lassan ráborultam az ágyra és elkezdtem keservesen sírni.
Ha ez így megy tovább, én nem fogom bírni! Még csak most mentek el, de már beütött a káosz!
-Siessetek haza!-suttogtam a takaróba, hiába tudtam, senki se hallja.
Könnyem átáztatták a takarót, mellyel nővérem volt betakarva.
Könnyek között aludtam el, nővérem mellett.

Na heló!
Tudom kicsit megkéstem és feleannyit írtam, de nem volt most se kedvem, se időm írni!
Ígérem a kövi jobb lesz!
Na CSÁÓÓ!