Hogyan letem creepypasta

Tönkrement életem

Folyamatos pittyegést hallottam. Nagyon idegesített. Nem tudtam hogy hol vagyok. Éreztem ahogyan egy kéz megszimítja az arcomat.
Beszélgetes hallok de nem étrem mit mondanak. Lassan tisztul a hallásom. Egyre több mindent értettem a beszélgetésből.
-Szegény kislány!-hallottam egy vékony női hangot közvetlen közelről.
-Ja. Szegényke. Hogy fogjuk elmondani neki?-jött egy mélyebb női hang kicsit meszebbről. Nem értettem. Mit akarnak elmondani nekem?
Lassan kinyitottam a szemem.
Egy fehér szobában voltam. Kezembe infúzió volt kötve. Az idegesítő csipogást a szívverésemet figyelő gép adta ki. Lassan felemeltem tekitetem a mellettem ülőre. Egy nőver volt. Ezek szerint kórházban vagyok.
A messzebb álló nővér idesétált hozzám.
-Hogy vagy aranyom?-kérdezte lágy hangon
-hol van a családom?-tértem rögtön a lényegre. A két nővér csak egymásra neztek. Majd kicsivel később a magasabb hangú megszólalt.
-Kicsikém úgy sajnálom de a családodat nem találtuk meg.
Összeszorult a szívem.
-Ez nem lehet igaz!-emeltem meg a hangom.
-Meddig aludtam?-kerdeztem már majdnem sírva.
-3 napig. A gyámügyi hatóság már talált neked egy új családot-mondta a mélyebb hangú nő.
-De nekem nem kell új cslád! Nekem a régi kell! Nem negyek új családhoz! Nem! NEM! NEM!!-sírtam el magam. Mi az hogy őket nem találták meg? Hisz ott voltak velem. Végig. Könnyeim záporesőként folytak végig arcomon majd a kórházi takarót átáztatva elérik bőrömet. Torkomat a sírás folytogatta. Nem érdekelt az infúzióstű a kezemben. Kezeimet arcom elé kaptam és megpróbáltam letörölni könnyeimet melyek egyre jobban kezdtek folyni. A nővérek tehetetlenül néztek rám miközben kinyílt az ajtó. Egy család jött be rajta. Egy anya, egy apa és két fiú.
-Szivecském. Ők itt az új családod!-mosolygott rám kedvesen a magasabb hangú nővér.
A szavak vízhangoztak a fejemben. Új családom. Egy pillanatra a könnyeim sem szaladtak le az arcomon majd mikor felfogtam mit is jelent ez meg jobban elkezdtem sírni.
-NEKEM NEM KELL ÚJ CSALÁD! ÉN A RÉGIT AKAROM! NEM AKAROK BÁTTYUSOKAT! NEKEM A NŐVÉREIM KE-HE-LLENEK!-abban a pillanatban nem érdekelt ki mit gondol rólam. Kitört belőlem az elállíthatatlan zokogás. Olyan érzésem volt mintha valaki folytogatna. Mintha valaki belülről marcangolna. Az emlékek sorra jötek elő. A homokozások. A rajzolásaink. A fal összefirkálása. Apa nyakkendőjének elrejtése. A fogócskák az erdőben. Minden emlék hirtelen fájdalmassá vállt.
A családra pillantottam de nem láttam belőlük túl sokat mivel könnyeim elhomályosították látásom.
-Szia! Jeff vagyok!-jött oda az egyik fiú hozzám.
-Brigi.-suttogtam alig hallhatóan.
-Liu vagyok! Tetszik a neved!-jelent meg a másik fiú is az ágy mellett. A szülők csak az ajtóból figyeltek minket.
-Ha szeretnéd akkor majd este udabújhatsz egyikőnkhöz!-mosolygott rám őszintén Jeff. Egész helyes fiú volt. Barna haja kiemelte égszínkék szemeit. De a testvére sem panaszkodhatott. Világosbarna haja színte arany színűnek tűnt az ablakon átszűrődő fényben. Szemei zöld szikrát vetettek. Mindketten nagyon kedvesek voltak hozzám. De ez nem az én családom. Az én családomat nem találták meg. Pedig ott voltal az autóban. Cserben hagyták őket. Ahogyan én is. Segíthettem volna nekik! Segíthettem volna!
Újra előtörtek könnyeim mire a két fiú egyszerre ölelt meg. Jól esett az ölelés. Megnyugtatott. Hiába nem ismertem őket megnyugtatott hogy ilyen közel vannak.
-Már ma haza vihetik!-mosolygott a nővér az újdonsült szüleimre.
Kihúzták a ketemből az infúzióstűt, majd adtak pár ruhát amibe átöltözhettem.
Elindultunk egy kocsi fele. Rögtön eszembe jutottak a sikolyok, a csattanás és a vér. Elkezdtem sírni mire a két fiú egyszerre kapcsolt és megöleltek. Kicsit jobban éreztem magam, majd bátorságot véve magamon beszálltam a kocsiba. Egy 10 percet mehettünk csak de én végig csukott csemmel szorítottam a két oldalamon ülő fiúk kezeit.
A kocsi megállt egy sárga ház előtt. Kiszálltunk és bementünk. A fiúk megmutatták a szobámat majd magamra hagytak. A bőröndömből még nem pakoltak ki. Gondolom azt akarták hogy magamnak pakoljak ki.
Pár percel később már ki voltam pakolva de egy táskát tele pakoltam ruhával ha esetleg szökésre kerülne sor.
.....
Már 3 napja itt vagyok. Mind nagyon kedvesek de ez akkor sem az én családom! Az én csaladom valahol az erdőben van! Hiányoznak! Úgy hiányoznak!
Ez alatt a három nap alatt Jeff súlyosan megsérült. Én nem mentem el a kórházba. Rossz emlékeket idéz fel benem. Mikor Jeff hazajött teljesen máshogy nézett ki. Haja fekete és bőre falfehér volt. Nem ilyesztett meg. Szerintem egész jól állt neki.
Este minor már mindenki aludt felkaptam a vészhelyzetes táskámat majd kisurrantam a kázból. Elindultam az egyik utcán. Meg magam sem tudom hogy merre megyek. Nagyon hűvös volt idekint. A friss levegő sok szép emléket felidézett bennem ami ma már fájdalmas számomra. Könnyeimet szabadjára eresztve sétáltam tovább.
Egy kis idő után egy rendőrbe botlottam.
-Héj kislány! Miért sírsz? Eltévedtél? Hol vannak a szüleid?-kérdezte aggódva. Az utolsó kérdés még jobban megindította könnyeimet. A rendőr letérdelt hozzám majd felkapott és vitt egyenesen a rendőrségre. Szerencsémre nem kocsival hanem gyalog mentünk.
Éreztem ahogyan szemhélyaim egyre jobban elnehezednek, majd szép lassan becsukódtak.
.......
Mikor felkeltem egy kisebb fotelben voltam. Egy kockás pokróc volt rám terítve.
-Hol vagyok?-kérdeztem hallkan az előttem ülő rendőrt.
-Szia! Látom felkeltél! A rendőrségen vagy!-mondta mosolyogva majd lassan komolyra válltott az arca.
-Sajnálom hogy ezt kell mondjam de a nevelőszüleid......meghalltak. Liu kórházba került súlyos sebekkel Jeff pedig eltűnt.-szavai egyszerre voltak komolyak és szomorúak. Könnyeim ismét útnak indultak.
-Ne sírj! Találunk neked egy új családot!-mondta egy halvány mosoly kíséretében. Miért van az hogy mindenki azzal jön hogy lesz új család, lesz új család! Nem! Nem lesz új! Ebből nem lehet csak úgy újat venni. Ez nem egy tárgy! És sajnos nekem erre 10 éves koromban kellett rájönnöm.
Onnantól kezdve minden más lett. Az "új családom" nagyon nem bírt engem. Az "apukám" folyton ivott és vert, az "anyukám" meg állandóan dolgozott. Bármikor próbáltam neki elmondani hogy mit csinál a férje, midig leszidott hogy hogy mondhatok ilyet.
Elkezdtem fekete ruhákat hordani. Nem kerestem barátokat. Nem beszéltem többet senkivel.
És most itt vagyok az iskolában 14 évesen. Szokás szerint zenét hallgatok a hátsó padban és firkálgatok. Utolsó órámon ülök a nyáriszünet előtti utolsó napon.
Mikor kicsöngettek összeszedtem a cókmókom és elindultam. Nem haza vettem az irányt. A közeli erdőbe megyek. Nem akarok hazamenni a szadista "családomhoz".
Már jó ideje sétálgatok itt az erdőben. Valami reccsen a hátam mögött. Hátrafordulok de senki sincs ott. Egy kacaj jön ismét a hátam mögül. Olyan fura volt. Mintha egy meghibásodott tv-ből jött volna. Ismét megfordultam hogy végre szembe találjam magam az illetővel. De amit láttam az lesokkolt.

Hali!
Remélem tetszett ez a rész!
Sietek a kövivel!
Igen tudom hogy a csajok cp fanok és hogy Jeff is cp de mikor hozzájuk került(em) akkor még nem volt cp! Oké? De gondolom ezt értettétek a szöveből is.
Na CSÁÓÓ!😄