OH JEFREE SWEATY!

Chapter 16

Jane szobája egy emelettel följebb volt, mint E.J.-jé. Még nem sikerült megfejtenem, hány emeletes ez a kastély, de rohadt nagy! Felnézek, lépcsők, lenézek, lépcsők... Jane szobája nagyon szép, semmi extrém, de nekem nagyon tetszik. Sally szobája a rózsaszín hercegnő álom, ehez képest Janeé az „egyedülálló nő vagyok, nem kell pasi az életemben, mégis sikeres vagyok". Nem tudom, hogy jött, olyan karizmatikus kisugárzása van. A falak halványrózsaszín és aranyan márvány mintájúak, a szoba egyik oldalán fehér szekrények, fehér polcok a másikon, egy nagy franciaágy fehér és ugyanolyan rózsaszín bolyhos párnák és takarók, egy szintén fehér íróasztal. Minden rendezett, minden a helyén. A falak nem voltak túlzsúfolva, csak egyetlen egy kép lógott rajta, egy teljesen élethű rajz... Melanie Martinetről. Jól van Jane... Az asztalon ezüst cilinderekben tollak, egy fehér moleskine notesz és egy laptop. Egy fehér vázában fehér rózsák. A sarokban pedig három fehér babzsák. A babzsákokat a szoba közepére dobták és lehuppantak. Jane megütögette a maga mellett lévőt, én pedig engedelmesen lehuppantam.

-Na mesélj. Mindent. Ki vagy, mit szeretsz, hogy-hogy itt vagy, az utatokat idefele, ...

-Nyugi Nat! Hagyd, hogy levegőt vegyen! -nevetett Jane.

-Tudod- fordult hozzám- több mint tíz éve nem volt új tag a mansionben... nagyon szerencsés vagy, ha nem jutsz a többi sorsára. Szóval mesélj magadról! mindent Boo!

Nevetve sóhajtottam: Oké, öhm, az én nevem Adriané Natalie Martinet, apám spanyol és amerikai, anyám görög és magyar, magyarul, angolul és görögül tudok, spanyolul nem, Magyarországról származom és még egyik országban sem voltam, ahonnan származom- nevettem. -Az Adriané nevem a görög Ariadné után kaptam, a Nataliet apám adta nekem. Anyám is és apám is a marketingben dolgoznak. Budapesten élek, nem is éltem máshol. Egy nemzetközi suliba járok, vagyis jártam... Nem voltak igaz barátaim, amolyan haverok, csak Ingrid. Ő az egyetlen, aki ismert. Tudjátok, a köznyelvben használt őrült szó, amit azokra az emberekre mondanak, akik imádják a horrort és sokat beszélnek gyilkosságról és gyilkosokról, néha pedig próbálnak úgy csinálni mintha hangokat hallanának és próbálnak ijesztően viselkedni, azzal, hogy debilen mosolyognak? Na én nem ilyen voltam. Fogalmam sincs, milyen mentális betegségem van, de az, hogy nincs minden rendben, az egyszer biztos. Öhm, megpróbálom elmondani. A többszemélyiségűséghez hasonló „tüneteim" vannak, úgymond többféle arcom van, mint az alter egók, tudjátok. Van egy bizonyos azonban, aminek valószínűleg az ittlétemet köszönhetem. Ennek az alter egónak tulajdonítottam a hamisan használt őrült címet. Vannak pillanataim, amikor egyszerűen a gondolataim elfognak, például amikor egy bizonyos számot hallgatok, elfog ez a bizonyos őrület, csak nevetek, de belül sikítok, mert érzem, úrrá lesznek rajtam az érzések. Ilyenkor szociopata gyilkosnak képzelem magam, képes lennék akárkit megölni, úgy érzem, mintha ez számomra mélységes örömet okozna. Ami azonban szerintem Slender érdeke volt, hogy itt maradjak, az az érzésekkel való különleges kapcsolat. Hmm, mondjuk úgy, hogy van egy tehetségem, hogy szinte bármilyen helyzetben, akármennyire is erős az, el tudom rejteni az érzelmeim, és szinte bármelyet meg tudok játszani. Viszont ennek vannak hátrányai is. Az érzelem mentes, vagy épp ellenkezőleg, a megjátszott érzelmes állapotom is olyan, mint egy másik ember. Jajj, hogy magyarázzam... Tehát. Ha sokáig elfolytom az érzelmeket, úgymond vissza kell változnom normális módba. Ez történt Slenderrel is... Rájöttünk, hogy tudom kontrolálni a belátását a fejembe-nevettem kényszeredetten. -Szóval nem vagyok pszichopata, csak el tudom játszani. Még egy dolog, ami fontos: nem tudom kontrollálni az érzelmeim, ez egy nagy tévedés. Sőt, inkább azok kontrolálnak engem. Zenék, amiket hallgatok, valamint történetek, amiket olvasok, be tudják folyásolni a lelkiállapotomat. Ezért nagyon is hangulatingadozó vagyok. Bipoláris zavar csekk- nevettem idegesen.