OH JEFREE SWEATY!

Chapter 21

Vágni lehetett a feszültséget. Mindent megpróbáltam. Telepatikusan kitörölni Jane emlékezetét, vidszafordítani az időt.... Szerettem volna nevetni, mondani hogy csak vicceltem. Szerettem volna elvenni a tekintetem. Ehelyett csak kifejezéstelen, üveges smaragd szemeimet fúrtam az ő mélybarna íriszeibe. Lassan, szavak nélkül megfordultam, és a kezemet tördelve álltam, ahogy Jane lassan kibogozta a fűző szallagját és segített kibújni a ruhából. Ekkor szakadt el bennem. Nem lassan teltek meg a szemeim égető könnyekkel, nem lassan kezdett a légzésen folytott lenni, hanem egy szempillantás alatt már görcsösen zokogtam, hang nélkül, levetkőzve mint valami kurva, akit nost erőszakoltak meg. Szánalmas. Szánalmas, ostoba ribanc. Csak folytak a könnyeim, az ujjaimat összekulcsolva, a körmeimet a saját husomba mélyesztve, szaporán kapkodva a levegőt. Két lélegzet kapkodás közben sikerült kinyögnöm.
-Ké-kérlek... ne utálj.... ne utálj te is! Ne... ne itélj e-el.... nem a figyelemért csinálom, nem sajnáltatni akarom magam, nem ennek az undorító világnak akarok megfelelni, csak így vezettem le a dolgokat...
A nyögdécselés át ment hadarásba. Jane még mindíg kifejezéstelen arcától elkezdtem szédülni, össze akartam rogyni, csak bőgni, ameddig elfogy a könnyem. Az ajkaim megremegtek, készültem végrehajtani a tervem. Behunytam a szemem és hagytam volna, hogy a földre essek, hogy elveszítsem a kontrolt, de...
Két kar fonódott a derekamra. Jane mahához húzott és megölelt. Az arcomat a fekete pulcsijába fúrtam, szipogva, hiszen annyira meglepődtem, hogy abbahagytam a sírást. Mélyen, szaggatott lélsgzettel beszívtam az illatát. Rózsás parfüme egészen megnyugtatott.
Végig futatta az ujjait a hajamon és kedvesen suttogott:
-Miért utálnálak? Mert ez a kibaszott világ téged is tönkre akart tenni? Mert egy gyönyörű lány megint ennek az ocsmány világnak az áldozata? Mert elvették még egy embertől az ártatlanságot és a boldogság lehetőségét?
Felemelte az állam. Vörösre sírt szemeimet óvatosan rádmeltem. Mosolygott. Nyílt a szája, aztán mégis abbahagyta. Majd csak annyit mondott:     -Ezt majd utána.
Az pulcsija ujjával letörölte az arcom.

Alaposan végig nézett, és hála az égnek semmit nem talált. Ezt közölte is Jackel, majd halkan a szobájába vezetett. Lehuppant egy babzsákra.
-Semmi nem a te hibád. Bármit is gondolsz, semmi. Ez ez elbaszott Föld. A csodálatos ember, aki ez életet kapta, arra használja hogy az másoktól elvegye, tönkretegye, földbedöngölje... Undorító. Nyílván akit bántottak, összetörtek, elvetek tőle valamit... az ugyan azt fogja visszaadni. Ezért vagyunk mi itt. Talán ártatlanok az emberek akiket megölünk. De mi is azok voltunk. Ezért nem érzsk bűntudatot. Ezért bocsájtottam meg a Vigyorinak, azért amit velem művelt.

Dühös volt, keserű. De a végén rám mosolygott:
-Bármilyen emberek is vagyunk, hidd el nekem, jó helyen vagy. Mert itt mindenki sértett. Ezért összetartunk. Ami a bulímiát illeti...

Sóhajtott.

-Erre nem tudok mit mondani. Nem akarok neked lelki fröccsöt tartani. Talán meg sem tudnám fogalmazni amit mondani akarok. Csak annyit, hoyg nem utállak. Egyáltalán nem.

Felkapta a fejét, felállt és az egyik fiókból kivette a fülhalgatóját. Bedugta, az egyik felét felém nyujtotta, a másikat a saját fülébe illesztette be. Ujjai villámgyorsan mozogtak a képernyőn. Még végig elindította a számot.

(A dalt föntre raktam be, kérek mindenkit hogy halgassa meg. Ez nem csak a történet része, ezt üzenem minden lánynak, aki azt hiszi, nem elég jó!)

A szavak hallatán kicsordúlt a könnyem. Jane újra magához ölelt miközben a refrént suttogta:
You don't have to try so hard.

Haliiii💖 Mindössze egy hónap után vissza tértem. Szerintem ez egész jó lett. Ez már egy második varriáció, az első sinán lehetett volna egy Adriané x Jane de ez nem az a könyv szóval újra írtam. XD Hogy van mindenki? Remélem mindenki jól van. Élvezzétsk a nyarat és próbálok rendszeresebben ítní. Baiiii💖