A sárkány képző

5. rész

Hétfő van és ma reggel kivételesen nem úgy ébredtem, hogy szomorú voltam, hanem tele reménnyel és boldogsággal. Ma este is azt a hang nélküli álmot láttam álmomban csak úgy, mint az évnyitó előtti este és most, amikor felébredtem valahogy nem éreztem magam annyira szomorúnak, mint eddig minden nap. És ma valahogy úgy érzem, hogy történi fog valami, mondjuk azt nem tudom, hogy jó vagy rossz lesz. Kikeltem az ágyamból majd felöltöztem és elindultam a fürdőszoba felé. Ott hamar elkészültem a reggeli rutinommal így, amint kész lettem mentem le reggelizni.

Én és Jess együtt elsétáltunk a suliban. Ami békésen telt. Jess rá is kérdezett hirtelen jó kedvemre. De én csak annyit válaszoltam rá: " Nem lehet csak úgy jó kedvem?" Hát na ilyen vagyok és Jess így szeret.

Már csak két óra van hátra és vége a suliban való gubbasztásnak. Bár már előző óra óta nem érzem túl jól magam annyira. Így most is a mosdóba vagyok és próbálom kicsit összeszedni magam, de nem nagyon megy és most, hogy itt vagyok úgy érzem mintha csak rosszabb lenne. A fejem egyre jobban hasogat, és a kezeim és a lábaim meg zsibbad. Kicsit hányingerem is van, így beszaladtam a mosdóba, ha kellene, hogy kijöjjön annak, aminek ki kell, de nem történt semmi csak a fejem fájt egyre jobban. Na jó fel kell hívnom Jess-t, hogy segítsen utána meg Scott-ot vagy pedig aput, hogy vigyen el a dokihoz. A telómat nagy nehezen sikerült kihalásznom a zsebemből, de a fejfájásom miatt elkezdett homályosodni a látásom. Remegő kézzel ugyan, de sikerült feloldanom a telóm. Viszont kikeresni Jess számát annál nehezebb volt, de végül ez is sikerült viszont a fejem mostanra már annyira fájt, hogy az hittem, hogy bármelyik pillanatban elájulok. Rányomtam a hívásra és vártam, hogy Jess felvegye. Szerencsére rögtön fel is vette.

~ Szia Becca! Miért hívsz? - kérdezte, ugyanis tudja, hogy tanítási időben sohasem hívnám.
~ Szia! - mondtam, de a fejfájásom miatt már minden szót nehezemre esett kimondani, olyan érzésem kezdett lenni, mintha valami gátolná a gondolataimat és kezdtem úgy érezni magad, mint akit jól gyomorszájon vágtak.
~ Nem érzem valami jól magam, ide tudnál jönni értem? - kérdeztem meg és reméltem, hogy hamarosan ide is jön.
~ Persze, hogy oda megyek, de hol vagy? - kérdezte aggódó hangon.
~ Az osztálytermünktől a legközelebbi mosdóban vagyok - mondtam, de a fejem mindjárt szét megy és egyre jobban szédültem is.
~ Jó már is ott vagyok - mondta.
~ Amíg ide érsz hívd fel Scott-ot vagy aput, hogy jöjjön értünk - kértem.
~ Rendben - mondta majd letette.
Nem tudom, hogy mennyi időbe telt Jess-nek, amíg ide ért, de számomra egy örökkévalóságnak tűnt. Közben nekem nagy nehezen sikerült kijönnöm a fülkéből, mondjuk majdnem lefejeltem a falat közben, de a végén csak kijöttem. De nem bírtam sokáig a lábamon állni, ezért muszáj voltam leülni a földre és a felhúzott térdeimre hajtottam a fejem, hátha segít kicsit összeszednem magam. Jess pár perc múlva meg is érkezett és szinte berohant az ajtón.
- Becca mi bajod van? - kérdezte aggódva közben odajött hozzám és leguggolt mellém.
- Iszonyatos fáj a fejem, szédülök, a hasam is fáj még kicsit hányingerem is van - mondtam végig a panaszaimat.
- Rendben Scott az mondta, hogy húsz percen belül itt lesz, addig megyek és aláíratom a két kikérőt.
- Rendben - mondta és próbáltam mosolyogni, hogy kicsit megnyugtassam.
- A táskád hol van? - O.... basszus ott hagytam a teremben.
- Az osztálytermünkben van - mondtam.
- Rendben, érte megyek te maradj itt addig, amíg mindent el nem intézek - szögezte le én erre bólintottam egyet majd megvártam azt, hogy kimenjen az ajtón. Ezután újra a térdeimre hajtottam a fejemet, de most el is aludtam.

Mikor kinyitottam a szememet újra abban a szürke hosszú ujjú pólóban és a szürke hosszú szárú nadrágban álltam. A hajam egy lófarokba összekötve. Várjunk csak abban az álomban vagyok, mint az évnyitó előtti napon. Mellettem megint ott voltak az ugyanilyen öltözékű velem egykorúak. Mikor körbe pillantottam a szürke falak és a szürke szőnyegek is ugyan úgy újra itt voltak. És előttem két oldalról az emeletre vezető lépcsők is. Rajta ott voltak a szürke szőnyegek és az emeleten ott volt megint az a szürke öltönyös szőke hajú és kék szemű nő. A nő elkezdett beszélni, amit végre hallottam is, de még egy kicsit akadozott.
- Üdv...lek...ket a....ny kép...! Én F....na...mann...ok a....ány ké...gató...tese. A....az...ó úr...csit...fog, de....san me... érk....ik. És...d ő e....dja a....s....kat. D....g is mo...ítjük, h....n sárk...gytok p....an - nagyon jó még a felét se értem annak, hogy mit mond a nő és mit ne mondjak ez is csak egyre jobb. Addig inkább közbe nézek a teremben, de azért figyelek hátha érteni fogok valamit. Tőle bal oldalon ott álltak megint fekete ruhákban a két fiú és a lány. Az sötétbarna már-már fekete göndör hajú fiú ott beszélgetett a másik fiúval és lánnyal. A nő jobb oldalára néztem és fehér ruhákban ott állt Bia, a másik szőke hajú, zöld szemű lány és a szőke hajú, jég kék szemű fiú és ők is beszélgettek csak ők közben minket is néztek. Újra ránéztem a nőre. - Mi...z erős...sze a ké...gy az i....ek 3-4 ké...an. M....dig tu...eg, hogy ki...ány - jelentette ki boldogan. - Mos...en elő Ca...ham - Majd erre az újabb érthetetlen mondatát előrébb lépett egyik szürke ruhás fiú, akinek fekete hullámos haja és barna szeme volt. Majd a fiúhoz elkezdett beszélni Bia.
- Mond...ked, ho...agy - mondta Bia.
- Ige...or már m....k - mondta büszkén.
- Hát...átszik, ho...már volt...om, mer...érre sik...él - mondta Bia bár nem valami sokat értettem belőle, de szemlátomást a srác elkezdte felhúzni magát.
- Mos...nd vi...it a szülei...dtál é....m - kezdte el mérgesen, de Bia arca még egy kis félelmet sem mutatott fiú irányába.
- Mié...ém? - kérdezte ördögi vigyorral az arcán Bia. Ez tényleg Bia lenne. Bia nem ilyen vagy legalábbis én nem láttam még ilyennek. A fiú egyre mérgesebb lett majd a fejéhez kapott. Kezdtem egyre kíváncsibb lenni, hogy hogyan fog folytatódni az álom, mert ugyebár a legutóbb ennél a résznél ébredtem fel, de sajnos most is ez történt. Jess visszajött a hátán a táskájával és az egyik kezében az enyémmel. A másik kezében meg ott volt a két kilépő lap. Ahogy felébredtem szinte rögtön úgy éreztem, hogy újra kezdődik az egész fejfájás, szédülés és hányinger ellőről. És most már éreztem, hogy a homlokom is nagyon forró, de a kezem meg szinte jéghideg. De most már még a lábam és a kezeim is elkezdtek zsibbadni és bizseregni. Hát hová lehetne ezt még fokozni? Jess lerakta a táskámat a kezéből, hogy segítsen felkelnem a földről. Ami nagy nehezen sikerült is. Én a falnak támaszkodtam, addig amíg Jess fel nem vette az egyik vállára a táskám. Majd együtt elindultunk kifelé az épületből. Még öt perc és ide ér Scott. De mi hamarabb oda akartunk menni az iskola parkolójába, így elkezdtünk átmenni lassan az úttesten. Hirtelen a parkoló melletti elágazásból egy piros autót pillantottunk meg, amely nagyon gyorsan ment és egyenesen felénk tartott hirtelen, mintha kiélesedett volna a látásom, a hallásom és minden egyéb érzékelő szervem. Hihetetlenül nagy erő járta át a testemet, ami egyszerre volt jó és felemelő érzés, és félelmetes. Hirtelen történt minden Jess-t, aki ledermet mellettem és a kezembe kapaszkodott rémülten megfogtam és ellöktem mellőlem, hogy az út túloldalán legyen biztonságban, de nem tudom, hogy de egészen a parkoló előtti fűig repítettem, még fel sem fogtam azt, hogy hogyan tudtam ezt megcsinálni ráadásul úgy, hogy előtte még állni is alig tudtam a lábamon. Nem törődtem semmi mással és mivel már nem volt időm elszaladni, így úgy döntöttem, hogy megpróbálom megállítani a járművet, ami már észrevett engem és elkezdett fékezni. A látásom egyre jobban elkezdett homályosodni, de azt a nagy erőt még mindig éreztem magamban. A kezeimet magam elé tartva vártam, hogy történt valami. Vártam, hogy mikor fogok érezni a nagy fájdalmat és mikor fogok összeesni. Közben meghallottam egy autó csapódást és hogy elkezd Scott és Jess kiabálni nekem, hogy vigyázzak meg, hogy siessek el azonnal el onnan, de nem volt időm már. Éreztem, ahogy a hideg fém nagy erővel neki csapódik a kezemnek. És éreztem ahogy a kocsi eleje a kezeim alatt elkezdenek behorpadni. Furcsa nem éreztem volna, hogy elkezdenék hátra repülni, vagy hogy egyáltalán elmozdulnék abból a helyzetből, amit az előbb felvettem. A kocsi megállt és én még mindig fogtam. Hirtelen az a nagy erő, ami eddig átjárta a testemet, mintha hirtelen egyszerre hagyott volna el, és ennek következtében elkezdtem a föld felé zuhanni, de valaki még a becsapódásom előtt elkapott. Majd felemelt én pedig ott feküdtem a karjaiban. Hallottam ahogy Jess egyre csak azt hajtogatja, hogy " Mi volt ez?" meg " Ne, ne, ne...". Hallottam, hogy elkezdett zokogni. Hallottam, hogy Scott aggódva ugyan, de próbálta megnyugtatni őt és közben velem a kocsi felé tartott. Majd hallottam, hogy kinyitják a kocsi ajtaját, majd Scott óvatosan a hátsó ülésre fektetett, majd becsapta az ajtót és beszálltak előre Jess-sel és elindultak a kórház felé. Még hallottam, hogy Scott azt mondja, hogy " Tarts ki Becca.". De már utána nem hallottam semmit, mert elragadott engem a sötétség.

Sziasztok! Itt is vagyok az új résszel bár kicsit sokára hoztam, de nézzétek el nekem mostanában nagyon sok gondom volt, így kicsit lassabban haladtam az írással. De azért remélem tetszik. Szerintetek mi történik ez után Becca-val? Minden jót kívánok és vigyázzatok magatokra! Puszilok mindenkit!❤❤
Lily122915