Prológus

320 21 1
                                    

Régen amikor még a fény- és sötétség sárkányok harcban álltak egymással. Egy jövőbe látó fény sárkány, mikor a harcok megoldását szerette volna megtudni kicsit többet tudott meg, mint amennyit akart. Ugyanis ez sárkányt látott, aki egyszerre birtokol fény és sötétség sárkány erőket. És ebből egy legenda lett a jövő sárkányai számára. Azonban a harcok továbbra sem akartak csillapodni és a legendát tartalmazó tekercs, majdnem megsemmisült, de még szerencsére idejében megmentette a jós sárkány és hogy biztonságban tudja, így elrejtette. Viszont a harcok közben pár katona megtalálta az elrejtett tekercset. És kihirdették a tartalmát, aminek következtében a harcok végre megszűntek. Pont időben, mert már a többi természetfeletti is közbe akart avatkozni. És hogy megmutassák, hogy most már végleg véget vetettek a harcoknak és viszályoknak építettek a fény- és sötétség sárkányok együtt egy iskolát a kis sárkányoknak, ahol megtanítják, hogyan kell az erejüket uralni. Azonban nem minden sárkány volt tényleg sárkány, mert nem jelentek meg a képességeik, így kiszolgáltatottak voltak, mert így számlavetetté váltak a termeszfelettiek világában, ezért úgy döntöttek a bölcsek, hogy minden sárkány költözzön át az emberek világába, de attól még dolgozhatnak a természetfelettiek világában lévő munkahelyükön. Ám figyeljék a gyerekeiket és ha valamelyik is közéjük tartozik azokat a sárkány jeleket mutatókat küldjék el a sárkány képzőbe.

A sárkány képző Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang