Erdő és magány

III. fejezet

Az új fogó és a Blackek titka

A Carrow-ikrek nem vicceltek, Higgs tényleg negyed hétkor akarja kezdeni a gyűlést. Ő maga már hatkor leér. Hallom, mert lever valamit, ami nagy koppanással ér földet. Rögtön fölriadok és morcosan szuggerálom. Szomjas vagyok, száraz a torkom, mint a smirgli.

– Nem láttam, hogy itt vagy – mentegetőzik és visszateszi a gyertyatartót a kandallópárkányra. – Felébresztettelek?

Elnyomok egy ásítást.

– Dehogy, már ébren voltam – legyintek. Higgs elmosolyodik. Már tetőtől talpig fel van öltözve: fehér ing, zöld nyakkendő, fekete farmernadrág. Szőke haja hullámosan simul homlokára és tarkójára.

– Pont el tudom képzelni – mondja. – Nem állt be a nyakad?

– De, egy kicsit – felelem, és megmasszírozom a vállam meg a tarkóm. Felállok, az ég felé nyújtózkodom, megroppan a hátam. Bekucorodom egy fotelbe a kandallónál, Higgs fel-alá kezd sétálni. Biztos ideges, hisz ez az utolsó éve Roxfortban, győzni szeretne, még egyszer utoljára.

Csak egy pillanatra hunyom le a szemem, máris arra ébredek, hogy a fülembe sziszeg valaki. Nem kell felnéznem, hogy tudjam, Hestia az.

– Hagyj már aludni – mordulok rá.

– Hogy a fenébe van itt időben? Ráadásul előttünk. – Megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy Hestia hangja távolodik az arcomtól. Higgs válaszol valamit, de a saját ásításomtól nem hallom. Kattan egyet az állkapcsom, fájdalmasan nyöszörögve tapogatom meg.

– Mind itt vagyunk. – Higgs felénk fordul és széttárja a karját. – A tavalyi év kiváló csapata! – kezd bele ünnepélyesen beszédébe. Meglepetten nézek körbe: tényleg mindenki leért már.

– Nem is nyertünk tavaly – puffog Hestia

– Nem is volt mit – mutat rá Peter Hudson, az őrzőnk. Sötét haja az arcába hull. Szemei álmosak. Fáradtan egymásra mosolygunk, mint a csapat két álomszuszékja. Fogadni mernék, hogy most is ő ért le utoljára.

– Igen, tavaly a baziliszkusz miatt lefújták a döntőt – fejezi be a megkezdett gondolatmenetet Higgs. – De! – Tapsol egyet. – Attól még egy kiváló csapat voltunk, nemde? – Nem várja meg a választ. – Idén nyerni fogunk! – Lelkesen bólogatunk, már amennyire ez lehetséges reggel hét előtt. Aztán Higgs láthatóan elszontyolodik, arcáról lehervad az eddig vidám, lelkes mosoly. – Csakhogy van egy kis probléma. Ellával már beszéltünk erről – int barna bőrű osztálytársa felé, aki lesütött szemmel bólint. – Tudjátok ki az a Draco Malfoy?

– Az a lenyalt hajú szőke srác? – találgat Flora.

– Lucius Malfoy fia – bólint Hudson. Felhúzom az orrom. A srác, aki el akarta vinni Lilithet.

– Igen, igen ő. – Higgs nyúzottan megdörgöli a szemét. Nagyot sóhajt. Hestia letelepedik a fotelem karfájára és a vállamra teszi a kezét. Halványan összemosolygunk. Szuper terelőpáros vagyunk. – Szóval... az apja, mint már említettétek, Lucius Malfoy... minfannyian tisztában vagyunk vele, hogy ő egy igen befolyásos ember a varázsvilágban. – Türelmetlenül legyint. – De ezt mind tudjuk. Egészen véletlenül apám haragosa, de nem is ez a lényeg. Tavaly megkeresett bennünk, hogy vegyük be a fiát a csapatba. Ez szerencsére azután történt, hogy már leadtuk a végleges listát Dumbledore-nál a tagokról és a cserékről, így már nem vehettük be. Viszont idén... még a nyáron érkezett hozzám egy fenyegető levél tőle.

– Mi állt benne? Mivel fenyegetett? – húzza össze a szemöldökét aggódón Flora. Higgs nem válaszol, csak megrázza a fejét. Látom a sértettséget az ikrek arcán, hogy ők erről nem tudtak.