Erdő és magány

XXIII. fejezet

Győzelem

Hétfő délután elmaradnak az ebéd utáni óráink, hogy bejelenthessük Pitonnak a választott tantárgyainkat. Daphne büszkén fölszegett fejjel ment ki ebből a teremből, Deneb végtelenül jókedvűen, kezében egy szórólapot lengetve.

– Nem kell mágiatörténet vizsga!

Daphne csak a szemét forgatta.

– Vizsgáznod kell, csak a felvételidbe nem számít bele, attól még le kell tenned.

Deneb erre végtelenül elszontyolodott.

A barátaim most kint várnak a folyosón, amíg én próbálom elmagyarázni Pitonnak, hogy mit is szeretnék pontosan.

– Értsem úgy, hogy még nem sikerült döntened, Mason?

Nagy levegőt veszek, és a Piton mellett ülő Dumbledore-ra sandítok.

– Nálam egyáltalán számít ez?

Dumbledore biccent.

– Szerény véleményem szerint igen. Tizennyolc éves korig kerültök bele a sorsolásba, addig tartják szigorúan számon a létezésetek.

– Értem – sóhajtom megkönnyebbülve. – Szóval, ha semmi...khm... kényelmetlenség nem jön közbe, akkor akár igazából bármi lehetek, nem?

– Feltéve, ha a megfelelő tantárgyakat választod ki – kopogtatja meg Piton ujja hegyével az egyik pergament, ami már félig ki van töltve az ötödikes diákok választott pályájáról – hogy a tanárok a lehető legjobban felkészíthessék a legfontosabb tárgyakból az RBF-ekre.

– Szóval, Johanna, mi érdekelne? – kérdezi Dumbledore, jóval kedvesebb hangnemben.

– Ööö... – Kellemetlen, hogy nem tudok kész válasszal szolgálni. – Hát...

– Hogy állsz a varázslatos lényekkel?

Megvonom a vállam.

– Kedvelem őket, de nem hiszem, hogy velük szeretnék foglalkozni életem hátralévő részében.

Piton jegyzetel valamit.

– Művészetek?

– Mi sem áll távolabb tőlem!

– Irodalom?

– Ha találok egy jó könyvet, elolvasom.

Piton leírja a válaszaimból a fontos információkat.

– Hogy állsz a joggal?

Fintorgok.

– Gyógyítás?

– Nem értek hozzá – intézem el egy vállrándítással. Dumbledore összekulcsolja az ujjait az asztallapon.

– Mit szólsz az aurorsághoz? – érdeklődik. Oldalra döntöm a fejem.

– Nem tudom. Nem hangzik rosszul. De azért megnézhetünk még mást is?

Piton sóhajt, de nem jegyzi meg, hogy az elmúlt pár hónapban ezt kellett volna csinálnom.

– Tanári pályához mit szólsz, Mason?

– Nem hiszem, hogy jó lennék tanárnak.

– Szerintem sem – erősíti meg Piton. Dumbledore szúrós pillantást vet rá.

– Akkor nézzük...

Fél órán keresztül fárasztjuk egymást, míg végül kiegyezünk az aurorságban.