XXIX. fejezet

115 13 2
                                    

Napló bejegyzések

Július 6.

A felvonulás

Tarirát és Citradot fának öltöztették. A hajukon faleveleket és ágakat idéző fejdísz, a ruháján gyökeret és virágokat ábrázoló hímzés. Szép, de nem túl feltűnő. A többiek ruhái sem túl kreatívak. Ez már csak egy ilyen év.

D.

D&D terv #1:

Dennie apró bókokat ejt el, mindig kedves és udvarias Daffyval.

J.

Ez eddig is nagyjából megvolt.

D.

Nagyjából. Daphne érzékeny lelkű lány, akire nagyon oda kell figyelni. Szurkolok neked, kis tuskókám!

J.

Kiállhatatlan tudsz lenni.

D.

Július 10.

Pontszámok kiderülése

Tarira hét pontot kapott. Az talán nem olyan rossz. Citrad nyolcat. Az Első és Második körzet kiválasztottjai elég magas pontszámokat kaptak, velük meggyűlhet a baja, ahogy a Negyedik fiújával is.

D.

A D&D terv #2:

Den, a bajnokság előtt is elkezdheted az udvarlást, amíg Daphne-éknál leszünk. Úgyis egy szobában alszunk meg minden. Ülhetsz mellette az asztalnál, olvashatnád a könyveit, lerajzolhatnád, lefesthetnéd, sakkozhatnál vele. Le tudnád venni ilyenekkel a lábáról.

J.

Ász vagy, Jo! Imádom, hogy én lehetek a legjobb barátod. Mázlista vagyok.

D.

De még mekkora mázlista.

J.

Július 12.

Interjú:

Tarira röviden elmeséli Tatenda történetét. Caesar Flickerman a részvétét nyilvánítja ki. Szerintem jól sikerült, talán lesz jó pár támogatója. A szív belesajdul Tatenda emlegetésébe. Biztos lesz sok támogatója. Biztosan.

J.

A D&D terv #3:

A Kviddics Bajnokságon vagy min, megpróbálok a közelében fekhelyet keresni. Anni úgyis Corvusszal fog végig enyelegni, így Daphne-val magunkra maradhatunk.

D.

Deneb, menj a francba.

És ne hívj Anninak.

Amúgy ez jó terv.

J.

Július 13.

A Viadal első napja

Péntek van – és tizenharmadika. Nem kell hozzá Sybill Trelawney tanítványának lenni, hogy tudjuk, szerencsétlen nap ez.

Tarira hamar elstartol, bátor és merész. Nem az erdő felé rohan, hanem a Bőségszaru felé. Összeszed pár kést, egy hátizsáknyi élelmet, és bevonul az erdőbe.

Sokan meghalnak a Bőségszarunál lévő vérengzésben: heten. Sokuknak még csak a nevét se tudom, de a nagyrészük valószínűleg a gyengék és esélytelenek közé tartozik. Tartozott.

J.

A D&D terv #4:

Roxfort Expresszen ülj mellé. Úgyis mindig bealszol, ő pedig simogat meg pátyolgat. Aranyos lesz.

J.

És adhatok neki a csokoládémból is, amit veszek. A Csokibékámból neki adhatom a kártyát. Úgyis szereti ezeket nézegetni.

D.

Te pedig megeszed a csokit?

J.

Miért ne? Nem annyira édesszájú, mint én.

D.

Javíthatatlan haspók vagy, öregem.

J.

Most mi a baj ezzel?

D.

Július 15.

A Viadal ötödik napja

Napok óta nem láttuk Tarirát, de ma előbújik egy barlangból. Rettenetesen lefogyott, a szeme véreres volt. Valami előcsalta. Pontosabban, valaki. Talán Nyolcadik vagy Hatodik körzeti fiú. Tarira nem sokat teketóriázott, bólintott a szövetségre. Johanna megnyugodott, hogy egyelőre biztonságba tudhatja a kiválasztottunkat.

D.

A D&D terv #5:

Elhívhatnám Roxmortsba!

D.

Zseniális vagy, szívem.

De szerintem például tanulhatnál vele. Azt biztos értékelné.

J.

Gondolkozom rajta. Nem rossz ötlet. Annyira.

D.

Július 16.

A Viadal hatodik napja

Nyolcadik Körzeti barommá kereszteltük azt a srácot, akivel Tarira szövetséget kötött. A fiú az éjjel, amíg őrködött, le akarta szúrni Tarirát. Persze a lány nem hagyta magát és ő ölte meg végül a kis árulót.

J.

A D&D terv #6:

Halloweenre csinálj neki valami ajándékot, aminek örülne.

J.

Egy csinos, élethű kis nyálkás pókra gondolsz?

D.

Nem. Határozottan nem.

J.

Július 17.

A Viadal hetedik napja

Tarira nem örülhetett sokáig. Ma meghalt. Johanna egész nap dühöngött és zokogott.

Körbe vették a Hivatásosak, és végül egy Első Körzeti kis hm... íjász lenyilazta és megölte.

Nem szeretném részletezni. Nem tudnám. Nem bírnám.

D.

A D&D terv:

Egyikünknek sincs kedve most ezzel foglalkozni. Tarira miatt.

D., J.

Július 22.

A Viadal tizenkettedik napja

Tarira halála után nem sok kedvünk volt vezetni a naplót, de a lezárást, úgy gondoljuk, illene leírni – ha egyszer elhagynánk a naplót (ami, ha Deneben múlna, hamar megtörténne), akkor befejezett legyen Tarira és a Hetvenedik Viadal története.

Az arénában lévő hatalmas gát átszakadt és elöntött mindent. A legtöbben belefulladtak a vízbe, Citrad is.

A győztes az a kis szőke, Negyedik körzeti halászlány, Annie Cresta lett. Gratula neki.

J.

Erdő és magányOnde histórias criam vida. Descubra agora