Igor egy másik dimenzió miniszterelnöke, Vladimir egy kisállat szintjére emelt rabszolga, akiket a nagyurak tartanak maguknak az ágyba. Egy pillantás a rabszolga piacon mindent megváltoztat.
Vladimir pov. Eltelt nyolc hónap, a hasam már annyira nagy, hogy nem tudok sétálni. Ary nem szól hozzám, Igor pedig megállás nélkül kényeztet. A szobámat szépen berendezték és készen áll, mert a pici bármikor itt lehet.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Igorral vettünk játékokat, én pedig altató dalokat énekelek egész nap, hogy ne fájjon ha rugdos a pici. Nagyon kis eleven, de persze sokat aggódok azon, hogy mi lesz ha ő is cica lesz mint én? Ha ember lenne mint Igor, akkor nem lenne semmi baj, elfogadnák őt és Igornak nem kéne elmondania, hogy egy állatka szülte neki. Bár vannak emberek magasabb poszton, akik felvállalják a gyerekeiket hibridektől, de sajnos állandóan összebeszélnek a hátuk mögött és megvetik őket. Nem akarom, hogy Igor ugyanígy járjon. Annyira elmerültem a gondolkodásban, hogy nem vettem észre Igort, aki az ajtóban szólítgatott. - Kicsikém! - Tessék? - Hatodjára szólítottalak meg, de nem figyelsz! - Bocsánat, csak nagyon gondolkoztam. - Min, édesem? - ült le mellém Igor és a hasamra hajtotta a fejét. - Hogy vagy odabent, kicsike? Apuék nagyon vigyáznak rád, alig várom, hogy itt legyél. - puszilta meg a nagy hasam. - Igor, szerinted mi lesz ha a kicsi is cica lesz mint én? - A csillagokat is lehoznám boldogságomban. Miért? - Hát... Az emberek megvetik a hibridek kölyekeit és... - De nem téged, kicsikém! Ne aggódj e miatt! Nem foglak titeket rejtegetni, sőt! Ha tehetném már most világgá kürtölném, hogy te várandós vagy az édes kisbabánkkal. - mondta miközben a két kezevel simogatta a hasamat. - Tényleg? - Persze! Nagyon szeretlek, kicsim! - puszilt homlokon. Ekkor éreztem, hogy a kicsi őrült rugdosásba kezd. - Érzed? - kérdeztem nevetve, de könnyezve, mert iszonyatosan fájt. - Igen, kincsem éreztem, és leírhatatlanul boldog vagyok! Alig várom, hogy itt legyen velünk. - nevetett ő is velem, majd finoman megfogta a nyakam és megcsókolt. Viszont hiába élveztem a csókot, bele kellett grimaszolnom, mert hirtelen akkora fájdalom hasított belém, hogy azt hittem elájulok ott helyben.
