A gyémant rabszolga (Befejezett)

💎Tizenhatodik fejezet💎

Igor pov.
Iszonyatosan mérges lettem, ahogy megláttam Aryt. Tudom, hogy Vladimir érkezése óta minden vágya az, hogy Vladimir eltűnjön. A naptejbe tett hippót még elnéztem, de most aztán túl messzire ment. Odarohantam és a vállánál fogva a falnak szorítottam.
- Hol van Ray?! - üvöltöttem. Annyira meg volt szeppenve, hogy meg se bírt szólalni, de ismét hozzá vágtam.
- Igor! - lépett mellém Vladimir, hogy leállítson, de nem bírtam magammal, ezúttal a kisfiamról volt szó.
- Tudok a naptejbe rejtett hippóról és, hogy megállás nélkül meg akarsz szabadulni Vladimirtól, de ha most nem mondod meg, hogy hol a kisfiam, én... - ekkor hirtelen sírás ütötte meg a fülem. Vladimir berohant Ary szobájába és amikor kijött, a karjában ott volt Ray, gondosan bebugyolálva.
- Semmi baja! - mutatta Vladimir a kicsit, akinek valóban semmi baja nem volt. Elengedtem Aryt, de ő ezzel együtt a padlóra rogyott és a szemeiből megállás nélkül folytak a könnyek.
- Nem akartam bajt... Én... Nem akartam bántani, csak... Csak meg akartam fogni... Csak pár percig azt képzeltem, hogy az én kisbabám... Nem bántottam volna, csak elaludtam vele és én Vladimir sikítására ébredtem... Esküszöm, hogy nem akartam bántani... - zokogta keservesen. Na, most aztán tényleg túlzásba estem. Tény, hogy tett rossz dolgokat, de ő sem szörnyeteg. Vladimir legugolt elé és megfogta a kezét.
- Miért nem szóltál, hogy kiviszed?
- Csak... Csak nem mertem... Azt hittem te is tudsz mindenről és nem engednéd, hogy egyáltalán hozzányúljak, olyan édes volt... - fakadt sírva megint. Én is legugoltam elé és megöleltem. Elhanyagoltam őt és ez azért van mert nem voltam képes helyes döntést hozni.
- Ary... Nagyon sajnálom. Tudom, hogy elhanyagoltalak, de szerelmes lettem és megszületett Ray. Nagyon sajnalom, de...
- Tudom... Most már nincs itt helyem...
- Ismerek valakit, aki biztos gondoskodni fog rólad. Épp kis állatot keres és biztos, hogy tetszeni fogsz neki. - mondtam miközben megsimogattam a fejét. Mosolygott, bár a tekintete nem csillogott őszintén, majd  újra Vladimirra nézett.
- Sajnálom, de... Megfoghatnám? - kérdezte félve. Vladimir elmosolyodott és óvatosan a kezébe adta a kicsit.