Ki vagy te?! (Bakugou x OC) [Befejezett]

14. Fejezet

– Anya hányszor voltál már szerelmes? – kérdezte a kis totyogó Harumi anyukájától.

Ő és testvére kíváncsi szemekkel néztek fel anyjukra a válaszát várva.

Hosszú fekete kabátját lengette a szél, ahogy haladt előre. Egy baljós aura lengte körül. Léptei nyugodtak voltak, de akkor miért tűnt mégis annyira dühösnek?

– Egyszer – válaszolta az ikrek anyukája.

Ahogy a férfi egyre közelebb ért céljához, annál jobban kezdtek bevillanni régi emlékei.

– Akkor biztos apába! – fejtette meg a kis Kei.

Már nem kellett sok hátra, hogy odaérjen, ahhoz a házhoz.

– Nem. Szeretem apátokat, de soha nem voltam belé szerelmes – magyarázta őszintén a nő. Ez egy nyílt titok volt a családban. Semmi oka nem volt hazudni róla.

Azon kapta magát, hogy már ott is volt. A ház külseje mindent megtett annak érdekében, hogy tudassa az épp arra járókkal milyen gazdag emberek is élnek benne.

– Nem értem anya! Mi a különbség? – értetlenkedett Harumi.

Néhány percig csak állt a házzal szemben. Amikor sikerült teljesen elhatároznia magát felemelte kezeit, amivel aktiválta képességét.

Oka elnevette magát, majd megsimogatta kislánya fejét.
– Erre mindenkinek magában kell megtalálnia a választ, de én személyesen bármit megteszek, hogy annak az embernek a közelében lehessek. Ha egyszer is viszonozná a szerelmem bármit hajlandó lennék eldobni - kivéve persze a csodás lányaim - és bármit megtennék érte.

A képességet ami mindent eltaszított maga körül. Óriási hangzavar, annál nagyobb por és rombolás.

– Akkor te bármit megtennél, amit az az ember kér? Cserébe elég, ha azt mondja szerelmes beléd? – kérdezte Kei.

Néhány perc múlva az egész városrész a talajjal lett egyenlő.

– Azt hiszem – válaszolta az anyjuk.

A férfi ezután elégedetten nézett körbe. Utána pár percig csak állt várta, hogy érezzen valamit. Annyi év után végre eljött a pillanat, de az érzés nem.
Megvonta hát a vállait és tovább sétált.

~~~~suliban~~~~

Az 1-A osztály a szokásos osztályfőnöki órájukon koptatták a padot, amikor jött a hír.

Hirtelen ajtó kicsapódás, majd egy ideges hang, ami mondja Aizawa-senseinek, hogy sürgősen mennie kéne.

Miután a tanár kiment az osztályból a kíváncsi csend zsibongásba váltott át. Mindenki azt találgatta mi az a nagy vészhelyzet, amiért még Aizawát is kikértek az órájáról.

– Jézusom! – kiáltott fel Mina, akinek a figyelme telefonja képernyőjére volt irányítva. – Srácok nézzétek a híreket! – folytatta és az osztály szinte egy emberként vette elő telefonjaikat.

– Egy egész városrészt? –  szörnyedt el Deku, ahogy olvasott egyszerűen nem akarta elhinni, amit a betűk írnak.

Azt akarta hinni, hogy ez csak valami kamu hír, de a tény, hogy Aizawa-senseit az orruk előtt kérték ki óráról egy sürgős ügy miatt igazolta, hogy minden szó igaz.

– A nagyszüleim... ott laknak – mondta Harumi szinte elcsukló hangon, ami elnyerte az osztály együttérző tekintetét.

Mina állt fel, hogy odamenjen és megnyugtassa a lányt.
– Ugyan, semmi baj. Valószínűleg csak kamu hír! Nem igaz? Hisz egy egész városrész...

– Szerintem igaz – jelentette ki Bakugou.

Természetesen ő is azt kívánta volna, bár ne lenne az, de minden arra utalt, hogy igazság, amit olvastak és nem akarta, hogy Harumi hitegetve legyen. Azt sokkal kegyetlenebbnek tálalta.

– Bakugou, hogy mondhatsz ilyet?! – kérte számok Kirishima.

– Várj! Valószínűleg igaza van – álapította meg Yaoyorozu.

– Egyet értek – mondta Todoroki.

– Én is tisztában vagyok vele! – fakadt ki Harumi.

Nyugodt akart maradni, de az ingerültség marta a torkát. Keihez akart rohanni és úgy döntött miért is ne tehetné? Felpattant és odasietett az ajtóhoz, ahogy nyitotta volna ki, az magától kivágódott.

– Harumi, gyere egy kicsit – szólt a küszöbről Aizawa hangja.

Harumi bólintott egyet, majd visszanézett még egyszer az osztályra csak, hogy lássa nekik is ugyanolyan zavart volt-e a tekintetük, mint ahogy szerinte saját magának.

Aizawa-sensei egyenesen a tanáriba vezette Harumit. A bent lévő sok tanár jelenléte egyenes feszélyezte a lányt.

– A nagyszüleimről van szó? – kérdezte tőlük.

– Igen. Látom gyorsan terjednek a hírek – válaszolta Aizawa.

– Meghaltak?

Csend.

Tanárok néztek össze, amiből Harumi le tudta olvasni a választ.

– A szüleid hívtak, azt szeretnék, hogy ne beszélj erről a testvérednek.

– Szóval igen...

– Az egész osztályt hazaengedem, az lenne a legjobb, ha te is egyből hazamennél. Apukád azt üzenni otthon vár – mondta neki Aizawa.

– Oh... oké. – Bár Harumi ezt mondta, biztos volt benne, ha az apja otthon van őt nem fogják ott látni. Erről gondoskodik.

Harumi belépett az osztályterembe és mindenki síri csöndbe lett. Várták, hogy a lány mondjon valami információt, de mi hasznosat mondhatot volna?

Ígyhát, azt mondta, ami biztos volt.
– Hazamehetünk.

Máskor mindenki őrült volna ennek és vidáman szedte volna össze a cuccait, de most olyanok voltak, mint egy csapat elveszett kölyökkutya.

Harumi is összeszedte a dolgait, majd szokásosan Bakugouval hagyta el az iskolát.

Bakugou nem volt jó a lelkizésben, de tudta, hogy azért mondania kéne valamit a lánynak.
– Akarsz beszélni róla?

– Szerinted rossz ember vagyok, ha nem vagyok szomorú? – kérdezett vissza a lány. Bakugou nem válaszolt csak várta, hogy folytassa. – Tudod, igazából elég rossz kapcsolatba voltam velük. Nem azt mondom, hogy megérdemelték, sőt sajnálom őket, de nem vagyok miattuk szomorú.

Szembe jött velük a pad, amire múltkor ültek. Bakugou ment elől és le is ült rá. Harumi leült mellé.

– Annál jobb! – nézett rá a fiú, majd folytatta. – Ha tényleg egy ilyen erős valaki járkál köztünk, nem engedhetjük, hogy bármi elvonja a figyelmünket. Ha egy ilyen erős gonosztevő...

Bakugou nem fejezte be a mondatot, de Harumi így is tudta mit érez. Látta rajta. Az ökölbe szorított kezein és az a szokásosnál is feszültebb tekintetén.

– Én nem aggódnék a helyedben! – szólalt fel magabiztosan a lány. Rátette kezét Bakugou ökölbe szorítottjára. – Ha belegondolsz az az ember nem más, mint egy gyáva alak! Úgyértem, pont a legbékésebbnek tartott környéket támadta meg! Azt amelyikben alig-alig szoktak hősök lenni, mert nem szokott rájuk szükség lenni.

– Azt írták csak néhány pillanatába került, hogy lerombolja...

– De csak azért, mert nem voltál ott – viccelődött hirtelen Harumi. Tudta, hogy ez nem a legmegfelelőbb alkalom, de olyan ideges volt, hogy humorral próbálta palástolni.

– Idióta! – Bakugou felpattant a padról, hogy tovább sétáljon.

– Naaa, de most komolyan le merném fogadni, hogy ketten együtt simán elintéznénk! – kiabált utána, majd ő is felpattant, hogy kövesse társát.