Ki vagy te?! (Bakugou x OC) [Befejezett]

13. Fejezet

Haruminak senki nem beszélt a sportfesztiválon történtekről, mert megvolt a saját tervük.

Mióta először elkezdték egymást kísérgetni, Bakugou és Harumi azóta is folytatták ezt a szokást. Nem beszélték meg. Egyszerűen csak egyikük sem mondta a másiknak, hogy zavarja vagy, hogy hagyják ezt abba.

Bakugou készült a hazafele útra Harumival. Igazából már sikerült összeraknia mi történt aznap, de mégis megerősítést szeretett volna nyerni. Azt tervezte ma számon kéri a lányt. Viszont, amikor csendben mentek egymás mellett nem tudta, hogyan is kezdjen bele.

Végül csak sikerült rávennie magát, hogy megszólaljon. Ő sose volt az a fajta, aki a végén beijed és csendben marad.

– Neked van testvéred?

A lány erre kérdőn nézett rá. Nem tudta mire vélni ezt a hirtelen érdeklődést a fiú irányából.
– Nincs – hazudta végül.

– Pedig egészen biztos voltam benne, hogy az ikertestvéredet láttam múltkor a- – Bakugou nem tudta befejezni a mondatot, mert Harumi a szájára fogta a kezét.

– Hogy a fenébe?? Honnan tudod? Hol találkoztál te vele? – árasztotta el kérdéseivel.

Bakugou megfogta és elemelte Harumi kezét a szájáról.
– Ezt próbálom épp  elmondani.

– Ígérj meg valamit! – szinte kiabált rá a lány. – Ígérd meg, hogy nem beszélsz erről soha senkinek! Nem mondhatod el egy árva léleknek sem.

Bakugou csak fürkészte az arcát néhány pillanatig. Amit látott az a... félelem volt?

Nem tudta pontosan.

– Rendben, de csak akkor, ha az egész sztorit elmondod.

– Kisujjeskü? – kérdezte a lány, ahogy odatartotta Bakugounak a kisujját.

– Most szórakozól velem? – kérdezett vissza a fiú, de ahogy ránézett a lány arcára meg sem kellett várnia a választ, hogy tudja teljesen komolyan gondolta. – Kisujjeskü – adta fel és kisujjával megfogta a lányét.

Harumi sztorija hosszúnak bizonyult, így feladták a sétálást és leültek egy padra. Bakugou az egészet csendben hallgatta végig. Olyan csendben, hogy a végére Harumit már egészen frusztrálta, alig várta, hogy a végére érjen.

Amikor végre odaért idegesen kérdezte meg tőle: 
– Na, mit gondolsz?

Kínos csend.

A valóságban nem lehetett több pár másodpercnél, Harumi fejében visszont olyan volt, mintha hosszú órákat várna a fiú válaszára.

– Ez a leghülyébb ötlet, amit valaha hallottam – jelentette ki végül Bakugou.

– Azért... azért annyira nem? Ügye?

– De – válaszolta egyszerűen.

– De nem mondod el senkinek, igaz? Megígérted! – Biztosra akart menni.

– Mondtam, hogy nem fogom, sőt segítek.

– Te se- mi? Segiteni akarsz? – hüledezett a lány. Azt hitte rosszul hall.

– Nem azt mondtam?! Igen, segítek szóval most pofa be és menjünk! – förmedt rá, majd felpattant a padról és elindult. A lány is követte a példáját.

Talán Bakugou mégsem olyan rossz, mint amilyennek az elején gondolta.

~~~~pár nap múlva~~~~

'Bakugou te áruló! Ezt nevezed segítségnek?' Mérgelődött magában Harumi. Mérgesen Bakugout nézte. Ha arccal ölni lehetett volna, akkor Bakugou már vagy 10-szeresen halott lenne! Az elmúlt 3 percben!

Haruminak nem sok ideje volt a további mérgelődésre, hisz épp az egész osztállyal ült szemben, akik a válaszára vártak. Hogy mondhatta el nekik?

– Harumi, mostmár nem kell titkolnod többé – mondta neki Deku olyan megértően, amilyen megértően csak tudta.

Harumi érezte, ahogy a szíve majd kitör a bordái közül. Minden, amit eddig elért, Kei álma... úgy érezte csődöt mondott, hogy mindent tönkretett.

– Aha. – Csak ennyit válaszolt. Az idegességtől  gondolkodni sem tudott.

– Mi megértjük... Ez egy nagy teher letett a számodra – mondta együttérzően Kirishima.

– Olyan rossz barát voltam! Hogy nem vettem észre?! – szipogott Mina.

– Ezen nincs semmi szégyellni való – közölte vele Todoroki.

– Ránk számíthatsz. Mi melletted állunk! – jelentette ki Tsuyu.

– Aha... – nyögte ki ismét Harumi. Teljesen letaglózva érezte magát.

– Egy kettős személyiség még nem a világ vége! – jelentette ki végül Denki.

– Ah-a... egy... várj! Mi?! – fakadt ki a lány. Harumi ebben a szent pillanatban teljesen elveszett a zavarodottság tengerében.

– Szerintem meg tudsz tanulni élni vele. Mi itt leszünk melletted és támogatunk! – biztosította Deku, de Harumi már nem hallotta, éppen azon gondolkodott, hogy hogy jutott idáig az élete.

~~~~~előző nap~~~~~

Óra után, miután Minának sikerült rávennie Harumit, hogy kísérje el a mosdóba az osztály hirtelen kupaktanácsba ült össze.

Bakugou nem ment oda, de hallgatta mit mondanak. Ahogy számított rá, Harumiról beszéltek. Pontosabban a sportfesztiválon történtekről.

Néhány percig csak hallgatta őket. Amikor már kezdtek az elméleteik közel járni a valósághoz rávette magát, hogy közbelépjen, hisz megígérte.

Felállt és odasétált a kupaktanácshoz. A többiek elhallgattak és a tekintetek rászegeződtek.

– Én tudom mi a baja – mondta nekik, mire a tekintetek feszültre váltottak.

Várták, hogy Bakugou folytassa. Tudni akarták.

– Haruminak... –  folytatta is. Nagy szerencséje lesz, ha ezt a hülyeséget, majd beveszik a többiek. A vak is látta volna, hogy a múltkori lány nem Harumi volt. Legalábbis ő, Bakugou egyértelműen meg tudta mondani. – Haruminak kettős személyisége van.