Sárvérűek

23 | Bizalom

Írta: FuwaSaki

Reah:

Lassan kinyitottam a szememet. Will mellkasával néztem farkasszemet. Lassan felidéztem a tegnap éjszakát. Szégyenkezve hunytam vissza a szememet. Will hirtelen megmozdult a karom alatt és még szorosabban ölelt magához. Másik kezével beletúrt a hajamba, majd hihetetlenül gyengéd csókot adott a fejemre. Talán nem vette észre, hogy ébren vagyok. 

Úgy döntöttem nem színlelek. Felnéztem rá, kicsit elhúzódtam tőle. Lenézett az arcomra. Ujjai, melyek érdesek voltak a sok évnyi fegyverhasználat miatt, megcirógatták az arcomat. Pirosan izzó szemei újra csapdába ejtettek. 

— Ne nézz így rám. — suttogta. 

— Mi? — kérdeztem vissza kábán, majd összevontam a szemöldökömet, ahogy próbáltam rájönni, hogy mire céloz.

— Ha ilyen csábítóan nézel rám, az egész testedet végig fogom csókolni. 

Zavartan köhintettem egyet, majd hirtelen fel akartam ülni, de a karom, amire támaszkodtam volna teljesen elzsibbadt, így visszaestem a puha párnák közé, Will karjába. 

— Én, nos... szóval megyek. 

— Tudtál valamennyit aludni? — hajolt fölém és a szemem alatti részt vizsgálgatta. Olyan közel volt, hogy az orrunk szinte összeért. Istenem milyen finom illata van! Milyen szexi íve van a szájának. És milyen igéző szemei vannak... — Hm? Tudtál aludni? — kérdezte újra végtelen türelemmel, amit úgy szerettem benne. 

Állj.

Szeretem benne?

Mi vagyok én, valami ostoba kis csitri, aki naphosszat férfiak után epekedik? 

Will felkacagott, mellkasomon éreztem a hangja rezgését. 

— M-mi az? — csillogó szemei és érzéki arca mosolygásra kényszerítette az embert. Fehér szemfogai kivillantak egy pillanatra, de nem ijedtem meg tőle. A gondolataim nem eveztek sötét vizekre. Csak boldog mosolyát akartam elraktározni az agyamban. 

— Angyalka. Úgy látom még nem szálltál le a földre. 

— Hogy érted? Nem tudok repülni. — A népemből egyedül a szél elem mesterei képesek repülni. A lebegés sok szél eleműnek sikerül, de a tartós repülés csak a legjobbaknak megy. 

— Istenek. Hogy lehetsz ilyen tökéletes? — suttogta olyan halkan, hogy csak reménykedtem benne, hogy félre hallottam. Hogy lennék én tökéletes? Pont én? Másom sincs csak hibám. Biztos félre hallottam. Lehet, hogy Willt megmérgezték? Az megmagyarázná, hogy miért beszél félre.

Felültem és elkezdtem megvizsgálni. Kezembe vettem a csuklóját, megnéztem a pulzusát. Kicsit rendszertelen, de még megfelelő. Kezeim közé vettem az arcát és szeme fehér részét vizslattam. A bőrét is megvizsgáltam, de semmi jelét nem láttam a mérgezésnek.

— Nújtsd ki a nyelvedet. — Kajánul elvigyorodott.

— Reah, ennek ennél romantikusabb módja is van. 

— Minek? A méreg vizsgálatnak? — vontam fel a szemöldökömet.

— Milyen méreg? — vonta össze a szemöldökét, de szemei továbbra is baljósan csillogtak. Szórakozott.

— Csak nyújtsd ki a nyelvedet. — kértem. Megtette. Teljesen normális. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. 

— Miért gondoltad, hogy megmérgeztek?