Sárvérűek

19 | Vágy

Írta: FuwaSaki

Will:

Yran minden mozdulatát figyeltem.Néhány füvet összekutyult egy tálba, mormogott valamit, zöldenizzott fel a szeme és az ujjai, majd a feleségem mellé lépett.

Reah nagyon nyugtalanul aludt.Folyamatosan nyöszörgött, nem tudtam eldönteni, hogy lázálmavan, vagy tényleg fájdalmat érez. Nem bírtam tovább hallgatni.Óvatosan ülő helyzetbe emeltem, majd a háta mögé ültem és akét lábam közé helyeztem őt, majd hátra döntöttem őt amellkasomra. Borzasztóan gyorsan vert a szíve, rendszertelenülvette a levegőt, de lassacskán a légzése és szívének ritmusaigazodott az enyémhez. Átkaroltam a derekát és finoman ringatnikezdtem. Az ő fájdalma az enyém is volt.

Nem tehettem mást, minthogy akarjaimban tartottam őt és a fülébe folyamatosan suttogtam.Nagyon lassan elkezdett ellazulni.

— Szereted őt? — Yran kérdése inkább kijelentésnek hangzott.

— Ő a mindenem. Gyűlölhetsz azért, mert vámpír vagyok, deróla nem vagyok hajlandó lemondani. — szorosabban öleltem őt éskiélveztem a helyzetet, hogy végre a karjaimban tarthatom őt.Lehet, hogy Reah nem akar elfogadni, de a teste már öntudatlanul ismegtette.

— Ennek nem lesz jó vége. — csóválta a fejét.

— Miért? — kérdeztem és összevontam a szemöldökömet.Arcomat a feleségem orcájához simítottam.

— Mert te vámpír vagy. Ő meg csak félig az. És a szíve az énnépemhez hű. Csak fájdalmat fogtok okozni egymásnak. —meglepett Yran őszintesége. És az is megdöbbentett, hogy ugyanegyértelműen kifejezte, hogy ő nem szereti a vámpírokat nemrontott azonnal a torkomnak.

— És? — kérdeztem fojtott hangon, de féltem, mert mélyenlegbelül attól féltem, hogy Reah soha nem fog elfogadni engem,ahogy azt sem, hogy melyik fajhoz tartozom. Féltem, hogy elválnakútjaink. De én nem tudnék nélküle élni.

Yran gondterhelten ült le az ágyszélére mellénk. Letette a tálat, majd a szemeimbe nézett.

— Fogalmad sincs, hogy a néped micsoda sebeket ejtett a magunkfajtán. Ezen... a mi generációnk nem tud majd tovább lépni ésegyszerűen megbocsájtani.

— Tudom. — bólogattam keserűen és tényleg megdöbbentett aköztünk lévő nyugodt hangulat. — Nem bánom, ha örökregyűlölni fog. Fájni fog, persze, de ameddig megtűr maga mellett,addig én boldog leszek. — suttogtam és mélyen beszívtam azillatát.

Yran elmosolyodott, majd a kezére kentegy kis zöld trutyit.

— Nem ismerek még egy olyan vajszívű embert, mint, amilyen Reah.Gyerekként... a katonaságnál sokszor büntették meg azért, mertolyanok mellett is kiált, akik mellett nem kellett volna. Mindig isbajkeverő volt. Szegénykém mindég csak jót akart másoknak. Aztakarom mondani, hogy olyasmin is túl tudja magát tenni, amin másoknem. Erősebb az átlagos embereknél. — elkomorodott az arca ésvégtelen szomorúság ült ki rá. — Csakhogy... mások nemakartak jót neki, bármennyire is küzdött azért, hogy elismerjék.Csak azt akarta, hogy szeressék, hogy ne csak egy félvér korcskéntbánjanak vele. Vámpír... neki nem volt könnyű élete. Aszármazása, a rangja és az ereje miatt sem. És hiába szabad...az út, amin elindult csak szenvedéssel van kikövezve.Támogathatjuk őt, de átérezni teljesen a helyzetét sosem fogjuk.Az út, amire szánta őt a sors, az magányos és nagyon nehéz. —mondta, majd megfogta a ruhája szélét, de azonnal meg is fogtam acsuklóját.