Sárvérűek

26 | Valahol máshol a múltban

Írta: BlackNikol

Anthony

Melissa és Shelly távolodó alakját néztem.  Tudatában voltam, vele hogy megtudják védeni magukat. De nem hagyott  nyugodni a gondolat, valami más lesz, ha visszaérnek. Valami meg fog változni! 

Próbáltam csendben meghúzni magam a faluban. Mint minden alkalommal, láttam a tekintetük. A gyűlöletet a megvetést. Tudták mi és ki vagyok. Mind utáltak... Féltek. A falu szélébe húztam meg magam, felültem egy viszonylag magas kőrakásra. Remélve gyorsan eltelik az a tizenkét óra. A gondolataimba mélyedtem, és csak néztem az utat, ami a faluból kivezetett. Vártam mint egy jól nevelt Golden Retriever a gazdájára. A lassan barnuló levelek susogása, a nem olyan távoli falu hangjai szinte másvilágot festettek fel elém. Ilyen lenne távol a vámpírok világától? Csendes, tiszta és nyugodt? Bárhogyan is az elhalványuló fények játszani kezdtek az elmémmel. Éles fájdalom csapott arcon, a fülem csengeni kezdett. Ösztönből kaptam fel magam a földről, de valahol máshol voltam. A fülem csengett, szédültem. Egy felém magasodó vámpír emelte ismét felém hatalmas kőkalapácsát. A csodás erdő, ami pár perccel ezelőtt még körülöttem volt, megszűnt. A vámpír alakja kivehetettlen volt. Hol egyet, hol hármat láttam belőle. Semmit se értettem abba pillanatba. Aztán Melissa alakja ugrott el mellettem, aki valami dárda szerű valamit szúrt át a vámpíron. A fények és az egész helyzet teljesen összezavart. Aztán csak folytatódtak a furcsa dolgok. A kép kitisztult, és Melissát és önmagamat láttam egymás mellett. A másik alakom nem önmagam volt, de tudtam ő én vagyok. Melissa haja sötétszőke volt, és elf alakjában állt a leszúrt vámpír felett. A férfi alakjára néztem, démon volt, vagy legalábbis annak tűnt.  Néztem külső szemmel a képet, ahogy Mel fáslit köt az alak fejére. Majd ismét én voltam a démon. Az Ő szemével néztem Melissára, aki kérdően nézett rám. Se a fegyverei, se a lány nem stimmelt, de tudtam ő az. Rövid fekete felsőt viselt, az arany mintái helyet fekete tetkók virítottak a derekán és a nyakán. Szemei smaragd zölden ragyogtak.

- Elismerem, kaptál egy hatalmas fejbe vágást, de nem értem miért nézel így rám? - Hangja Melisséra hasonlított, de valahogy nem állt össze semmi. Mit látok én most? Kik vagyunk és mi a fene van... Nem tudtam kinyögni semmi választ csak a fejem zsongását hallottam. - Na jó, igyekezz! Ideje vissza érni Lótusz-városba. Már várnak a katonák. Bár lehet át kell vennem a tréningedet. Nem teljesen vagy önmagad. -Hallottam az aggodalmat a hangjában, de még mindig nem értettem mi a fene történik itt? Majd bevillant...

- Lótusz-város? - Hangom szinte egy idegenné volt. Mélyebb volt és sokkal relytelmesebb. 

-Igen? A királyság... Tudod. Mi van veled, tényleg jól eltalált az a vámpír fajzat. Mintha ők irányitanának. Komolyan pökhendi fajtájuk. Még jó, hogy nem az ő kezükben van az irányitás. El se akarom képzelni mi lenne a varázs néppel... - Hangja és szavai visszhangoztak a fejembe... A múltamat látnám? Vagy mindenki múltját? A múltat, amit kitörölt a vámpír nemzet. Vagy az eddigi életem volt látomás? Hol vagyok pontosan, és mi a valóság?  -Mozogj már! Vár ránk az esti bál... - Hangja hirtelen megtelt keserűséggel. -Igaz apád is ott lesz.. Nem mutatkozhatunk most se együtt, igazam van? -Már válaszra nyitottam a számát, hogy ne vicceljen. De ismét külső szemlélő lettem.  Ezek szerint tényleg a múltba vagyunk.. Nem tudok semmit tenni vagy mondani, ami megváltoztatna mindent. Csak megmerevedve néztem Démoni önmagam, aki keserűen megfogta Melissa kezét.

-Bár mutatkozhatnánk együtt. Bár lehetnénk egy pár.... - Melissa folytatta, szemeiben láttam a könnyeket.

-Bár nem én lennék a királyság démon vadásza... Tudom... - Szomorúan haladtak a hegyes sziklás fennsíkon. Szóval egy Dark elf démon vadász volt Melissa... Én meg valami befolyásos démon fia... Úgy tűnik minden életembe apám bábja voltam. Az események csak jöttek és mentek. Valahol északon jártunk, abban biztos voltam.  Csodálatos volt a város. A házak gyönyörű mágikus aurába úsztak, kristályok és pompás virágzó fák lengedeztek a házak között. A szürke kő is melegséget és otthonos érzést árasztott. Senki nem ázott a vérében, nem vertek senkit és mindenki illemmel és mosolyogva társalgott. A kocsmának tűnő hely is, káprázatos fűzfák alatt volt. Virág illat lengte be a levegőt. Hatalmas vízesések zúdultak a hegyekből. Messzebb káprázatos tavak csillogtak a napfényben. Olyan lények jöttek mentek, akik az én időmben már nem is léteztek, vagy mérhetetlen árba lehetett őket venni egy-két kereskedőnél. Egy másik világban éreztem magam, pedig ez volt a szép múlt... Ez volt... Követtem a Démon énemet és Melissa régi énjét. Egy hatalmas kőkapu alatt átsétálva beléptek a kastély falai közé. Faragott faajtó, vibráló varázs energiák és megannyi rúna és egyéb minta vette körbe a vár falait. Ez lett volna az északi palota eredeti alapja... Ezt a kultúrát tüntették a vámpírok.. A vámpírok, kiknek az egyik tagja én vagyok. Felnéztem az démoni énemre. Ha tudná ki lesz a jövőben nem lenne boldog. Melissa alakját akartam követni, aki körbe ment a palota körül, be a hatalmas kertbe. Egy szépséges nő lépett le hozzá. Szemei sajnálattal voltak tele. Hangja erőteljes volt és magabiztos.