Sárvérűek

12 | Északi fal

Írta: BlackNikol

Melissa: 

Will gúnyosan nézett, de jól fogadta Shelly viccét. Jól telt a nap, hosszú idők óta ez volt a legkellemesebb. Shelly egész nap hozta a jókedvű, viccelődös formáját. Néha meglepetten ért, ahogy Anthony-val megtalálták a közös hangot egy-egy érdekes és szélsőséges témában. Olyan szépnek ígérkezett ez a nap addig a pillanatig, mikor anyánk és apánk karöltve feltűntek Will palotájában. William elég rosszallóan tűrte, hogy megjelentek a birtokán mindenfajta előre jelzés nélkül. Apánk érdeklődve nézett körbe az egzotikus, nem kifejezetten vámpíros csarnokban. Nem mutatott semmiféle érdeklődést. Anyánk viszont energia bomba módjára robbant be a társaság nyugodt közepébe. 

-Ohh Drágáim! Remek látni, hogy ilyen remek mód kijöttök egymással. Viszont most ideje lesz összepakolnotok! Melissa, Anthony két órátok van, és indulnotok kell az Északi palotába. Drevir  már megszeretne ismerni Melissám. Ne hozz rám szégyent! Apropó megismerni, merre van a mi drága Reah-ánk.? - Nézett kérdően körbe, majd Will-re.

-Pihen! Hamarosan lejött volna hozzánk. - Will hidegen válaszolt, tekintetén látszott nagyon idegesíti ez az egész. - Miért kell most azonnal menniük, anyám? Megint milyen undortó módon szeretnéd felhasználni a gyerekeid?

-Édes fiam, hogyan beszélsz te velem? Melissának ideje megismerni a férje múltját közelebbről, és ennek elengedhetetlen része, hogy megismerje az északi királyt! A hagyomány az hagyomány. 

-Inkább ne kéne megismernie az apám.  -Sóhajtott Anthony és felállt az asztaltól. - Gyere kedvesem, pakoljunk össze, hosszú lesz még az este, attól tartok!- Ahogy kiléptünk a káprázatos teremből Reah-ba futottunk a bejárati ajtónál. Tényleg visszajött. Kérdően figyelt minket ahogy a hatalmas kerten lassan sétálunk, mint akik a kivégzésükre mennek. 

Az idő elszállt, anyám emberei gyorsan bepakoltak az északi királyság hintójába. Will és Shelly hosszasan átkaroltak. Reah titokzatosan meredt rám, kétséges és harag csillant meg a szemében. Majd Anthony lépett oda hozzám egy bársony kabáttal. 

-Nem fog ártani! Tartok tőle fázni fogsz nálunk. - Anyám és apánk hatalmas mosollyal álltak az erkélyen, ami a palota főkapujára nézett. 

-Szép, még csak le se jöttek elköszönni.- Shellyhez fordultam, aki mondhatni a könnyeivel küzdött. - Shelly, majd üzenek, mindenképpen! És nyugi hamarosan haza térünk, így vagy úgy.  

-Akkor is hallanám a gondolataid, ha nem akarod. Vigyázz nekem magadra. Jaa és Anthony, vigyázz nekem a hugicánkra! -Anthony keserűen elmosolyodott és bólintott. Beültünk a hintóba szorosan egymás mellé, és csak figyeltük ahogy eltávolodik a Déli királyság. Anthony szorosan átkarolt.

-Kérlek, ne ítélj el apám miatt. Előre szólok, nem jó ember. -Nem szóltam semmi csak a vállán pihenve néztem a sötét tájat. Ahogy a családom, és minden eltávolodik tőlem. Egy darabig ébren maradtam. Hegyes vidékeken haladtunk, ahol sötét kérgű fák váltakoztak káprázatosan zöld fenyőkkel. Olyan idegen volt minden, Anthony a vállamra feküdve aludt. Még néztem egy darabig az erdőt, majd engem is elnyomott az álom. 

Hajnalodott mikor megállt a hintó. Hatalmas palota előtt álltunk meg. A sofőr kinyitotta az ajtót, Anthony kisegített, és szomorúan felnézett a hatalmas szürke kőfalakra, a hegyes- díszes kerítésre, majd apjára Drevír-re, aki hatalmas vörös prémes palástban közeledett felénk a lépcsőről. Karakteres arca boldognak tűnt, de érzéseim szerint inkább a sötét tervei miatt mosolygott annyira.