Szerelemre hangolva (Kim TaeHyung FF.) - BEFEJEZETT

5. fejezet

/TaeHyung/

Végül csak arra a döntésre jutottam, hogy ha még ébren találom, mire úgy este tíz körül haza esek, akkor csak rákérdezek, hogy mit tud. Szó szerint... Szerintem JiMin eleve túlértékeli azt a lányt, így egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy a barátomnak igaza lesz. Valahol sejtettem, hogy nem lesz ébren, de az asztalon megint valami finom vacsora fogadott, és ha más miatt nem is, ezért talán érdemes lenne őt megtartani. Bárcsak ne menne az idegeimre... Meglepően jól főzött, és egyetlen árva porszemcsét sem találtam, sem a nappaliban, sem a konyhában, a mosdó meg a fürdőszoba is ragyogott, az elmúlt két éveben nem volt nálam ekkora tisztaság. A vacsora és a gyors zuhany után, nagyon hamar elragadott az álom, és a változatosság kedvéért megint SoMinnal álmodtam.

-

Másnap reggel hamarabb ébredtem fel, mint SaeRom, így eldöntöttem, hogy készítek neki egy kávét, ha mással nem is tudok neki szolgálni. Akkor vettem észre, hogy eltűnt az általa kipingált kis szekrény, és már az is némi csodálattal töltött el, hogy ki bírta cipelni, és úgy látszott, hogy vissza is, pedig az egy elég régi, és tömör bútordarab volt, nem kis erőre lehetett szüksége, hogy megmozgassa. Azt nem értettem, hogy miért nem kért segítséget, de aztán eszembe jutott, hogy nem vagyok vele valami rendes, így sosem fog zaklatni a saját problémáival, inkább megoldja őket egyedül. Ám ennek ellenére sem akartam, hogy meghúzza esetleg a hátát. Akkor döbbentem rá, hogy az már régen rossz, ha aggódom a lakótársam testi épségéért.

Amint elkészültem a kávéval, kitettem az asztalra, és mellétettem a cukrot, meg a tejet, mert arról sem volt tudomásom, hogyan issza a kávéját. Aztán úgy hét óra felé, egy kócos SaeRommal találtam magam szemben. Megdöbbenve nézett rám, valahogy nem számított arra, hogy éppen én fogom őt kávéval fogadni. De nem jött közelebb, inkább a fürdő szoba felé vette az irányt, én pedig attól tartottam, hogy kihűl a reggeli ébresztője, vagy az is lehet, hogy neki a hideg zuhany az ébresztő.

– Minek köszönhetem ezt? – mutatta fel a bögre kávéját, amint felöltözve, és már kisimultan tért vissza.

– JiMin szerint zongorázol – tértem rá a lényegre, de a lány kis híján félrenyelt. – Jól vagy? – veregettem meg a hátát, miközben köhögött. Természetesen kislányosan, és irtó cukin, de mégsem akartam, hogy megfulladjon.

– Miből gondolod? – kérdezett vissza, amint tudott.

– Mert ő mondta, és nem szokott hazudni.

– Csak a billentyűket nyomogattam, attól még nem tudok játszani – hangzott a válasza.

Nem nézett a szemembe, így szinte a zsigereimben éreztem, hogy nem mond igazat, vagyis ha valóban tud zongorázni, akkor valamiért titkolja.

– Biztos? – kérdeztem rá nyomatékosítva.

– Miért érdekel ez téged? Én sem kérdezem meg tőled, hogy miért vagy állandóan morcos – vágott vissza hevesen. – Nem zongorázom, csak be tudom hangolni, mert ez a munkám.

– Nem is vagyok morcos állandóan.

– De, olyan vagy, mint egy morgós vénember. Pedig még tök fiatal vagy. Mi az oka?

– Nem mondom meg – nyújtottam ki rá a nyelvemet, mint valami ovis. – Te sem mondasz igazat, akkor én miért tenném?

– Ez igaz... – vonta meg a vállát, majd a kávéjába feledkezett.

– Miért jöttél Szöulba? – faggattam.

– Hogy felejtsek.

– Mégis mit? Azt hittem, hogy meguntad a falusi életet? – szúrtam be gonoszan, de a lány csak a szemét forgatta.