Szerelemre hangolva (Kim TaeHyung FF.) - BEFEJEZETT

Epilógus

/TaeHyung/

Nem tudtam volna szavakba önteni,hogy mennyire boldog voltam. Talán ezért is mondtam SaeRomnak azt amit, ám közel sem voltam abban biztos, hogy így is érzek. Inkább káosz volta szívemben, és egyetlen dolog érdekelt, hogy a bár meg lesz mentve. Bármilyen szabályt vállaltam volna érte, aztán a lány olyan sebességgel vette el a kedvemet, hogy meg is lepődtem. Nos igazából egyetlen szabály volt, hogy egészen az újranyitásig nem mehettem be, nem követhettem a felújításokat teljes mértékben meg kellett bíznom SaeRomban és JiMinben.

Azután, hogy csütörtökön bementünk a bankba, NamJoonnal karöltve, és kifizettünk mindent, alig egy nappal a határidő előtt, már nem fenyegetett senki és semmi, így végre teljes mértékben az enyém lett a hely, de az a tény, hogy nem tehetem be a lábamat meglehetősen bosszantott.

Az az egy hónap őrült lassan telt, SaeRom dolgozott mellette, először csak kiadási listákat írt, hogy a lehető legtakarékosabban használhassa fel a meglévőpénzt, úgy a jusson is, maradjon is elvet követve, hiszen azért rendelni kellett a készlethez egy-két új italt is. Akárhányszor kértem, hadd menjek el megnézni, hogy áll a dolog, ugyan azt a választ kaptam: „Majd meglátod, ha kész van!"

Ezt a választ kaptam két oldalról is, és legszívesebben nem is foglalkoztam volna azzal a kettővel, de hát megígértem, hogy tartom magam a megállapodáshoz.

Mivel semmi extra dolgom nem akadt, még hétvégén sem, mert SaeRom minden este későig dolgozott, hol itt, hol ott, kissé aggódtam érte, és nem szerettem volna, ha valami baja lesz, a nagy igyekezetében. Nem nagyon volt más tennivalóm, így megtanultam főzni, bár ugyan tudtam, de új receptekkel, és sütikkel is próbálkoztam. Olyan volt mintha szerepet cseréltem volna SaeRommal, és lettem volna háztartásbeli, ő meg a pénzkereső. Tudtam, ha megindul a bár, minden a lehető legjobban fog alakulni, én eltölthetem az időmet a bárban, SaeRom pedig játszhat a zongorán, megint tartunk zenés esteket, ahogy régen. Alig vártam, hogy végre lássam...

Aztán kicsivel több, mint egy hónapot vett igénybe a kaland, és csak akkor derült ki számomra,hogy a lány szülei is ott lesznek, amikor véletlenül elszólta magát. Az, hogy milyen kapcsolat volt köztünk, mi sem tudtuk, márkis híján a barátság extrákkal helyzet lépett fel, bár azért én ennél jóval többet éreztem iránta. Persze sose mondtuk ki, én meg főleg nem, de olyan volt, mintha együtt jártunk volna. Vagyis egy helyen laktunk, tulajdonképpen sőt átköltözött a szobámba, tehát tényleg olyan volt, mint a párkapcsolatban lennék.

Az a hatodik hét szombatján várt egy üzenet az asztalon, hogy délután hatkor, hosszú idő után végre megleshetem a bárt. Olyan ideges lettem, mint még soha, kiindulva SaeRomból valami igen fiatalos, és színes dologra számítottam. Ám ennek ellenére az első dolog, amit megpillantottam, az a hatalmas fólia volt, ami az ablakokat, és a bejáratot fedte.

– Azt hittem, hogy már csak be kell mennem! – jegyeztem meg csalódottan. – És mi ez a sok ember? – Körülöttem úgy ötven ember várakozott, és nem értettem, hogy mi a fene ez. – És JiMin hol van?

– Omo, mennyi kérdés – vágott vissza SaErom vidáman. – Először is, JiMin a pultban, valószínűleg még az utolsó takarítást végzi, másodszor hol lett volna a meglepetés, ha előre lást mindent, harmadszor pedig éljenek a reklámok. Csak ma van féláron minden.

– De az nem veszteséges?

– Nyitási akció van, kellenek a törzsvendégek. Nos, akkor készen állsz?

– Mire? – néztem rá értetlenül.

– Te fogod felfedni, hogy milyen lett!

Erre nem válaszoltam, csak megfogtam a takarást jelentő fólia egyik végét, és olyan sebesen cincáltam le, ahogyan csak tudtam. Szép lassan hullott le,és az első dolog, amit felfedeztem az a terasz volt, legalábbis a helye. A falat narancssárgára festették, az ablakban pedig piros virágok voltak.