Miután ˢᵘᵍᵃ [✓]

»15. rész«

Órák teltek el. Szenvedős és unalmas órák. Taehyung, mikor közeledett az ebédidő, lehívott a konyhába, majd valami ehető dolog után kezdett el keresgélni. Mivel egyikőnk sem akarta kifosztani Yoongiék hűtőjét, így elhatároztuk, hogy sütünk inkább tojást.

Amint kész lettünk vele, leültünk megenni, majd amint kezdtünk végezni megszólalt Taehyung telefonja.

-Yoongi. - vette fel mosolyogva a telefont. - Tudod miről maradsz le? Isteni finom rántottát gyártottunk. - közölte, majd elmosolyodtam. - Igen, képesek voltunk csinálni. - folytatta. - Oh, szóval Soojinnal szeretnél beszélni? Eszik. Nem tudom adni. - közölte mosolyogva.

-Add már ide. - nyújtottam a kezem felé.

-Elég agresszív, vigyázz vele. - mondta Yoonginak, majd átadta a telefont.

-Szia. - köszöntem neki, amint a fülemhez emeltem a Taehyung telefonját.

-Szia. Van egy kis gond. - kezdett bele. - Nem tudom, hogy mikor érek vissza. Itt vagyok már egy órája és a vezető még mindig nem ért rá fogadni engem. Itt várok már mióta... - morogta. - Itt vagy ugye?

-Igen. - mondtam halkan.

-Azt ígértem, hogy sietek. Erre mi van? - kérdezte idegesen.

-Most azt hagyd. A lényeg, hogy túl leszel rajta. Egyszer biztosan. - mosolyodtam el.

-De mikor egyszer? Na az nem mindegy.

-De türelmetlen vagy. - közöltem.

-Nem vagyok az. Csupán zavar a tudat, hogy itt vagyok, te meg Daeguban. Melletted kéne legyek...

-Nincs semmi baj. Elvagyok és Taehyung is. - mondtam halkan.

-Nem is hiányzom nektek? Na, ez szép. - mondta, majd nevetni kezdett.

-De. - mondtam zavartan, majd meghallottam a háttérben, hogy Yoongit hívja valaki. - Menj csak. Majd beszélünk.

-Szóval hiányzom mi? - kérdezte.

-Nem. - vágtam rá most az ellenkezőjét.

-Amint tudok jövök. És... Nekem is hiányzol. - mondta halkan, majd bontotta a hívást.

Arcom a zavartságtól már szinte lángolt, majd gyorsan verő szívvel adtam vissza a telefont Taehyungnak.

-Hu, de zavarban van valaki. - mosolygott a fiú, majd átvette a telefonját.

-Fogd be. - morogtam.

Amint mindketten végeztünk az evéssel, elmosogattam, majd tehetetlenül néztem a fiúra.

-Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjünk. Mit szoktak csinálni együtt az emberek? Nekem még barátaim sincsenek, hogy tudjam. - nevettem fel kínosan. - Vagyis... Elvileg Yoongi az már.

-Lesz az még több is. - közölte mosolyogva.

-Szerintem erről megbeszéltünk valamit. Meg kell próbálnod távol tartani tőlem. Ha a szüleim azt mondják, hogy nem, akkor tehetek bármit a nem, az nem marad. Szóval, ha lenne is később valami... Nem lesz, mert nem láthatom. - közöltem idegesen. - Felejtsd el ezt a témát, és többet fel se hozd.

-És ha elmagyaráznál mindent nekik?

-Sehogy se jönnék ki jól. Akkor is kimentem nappal. - mondtam.

-De lehet, hogy megoldható az, hogy találkozzatok. Hiszen este nem követnek téged nem?

-Valószínűleg ki se mehetek mostanság. - morogtam.

-De majd, ha kimehetsz... Titokban találkoztok.

Titokban...

-Mi van akkor, ha...

-Nincs ha. Soojin, lázadj már fel.

-Mondjuk... Most kezd valami izgalmas történni az életemben. - gondolkoztam el.

-Attól, mert nappal nem mehetsz ki, még élheted este is az életed. Tudod mennyi mindenről nem tudnak általában a szülők? Ez normális. - közölte.

-Biztos vagy te ebben? - kérdeztem meg mosolyogva.

-Teljesen. Jó nem... Azért vannak határok, de ez semmi amit te csinálnál. Csak titokban találkozol valakivel. És akkor mi van? Este tennéd, szóval nem követsz el ezzel bűnt. - érvelt.

-Most megfogtál...

-Mondom. Yoongi rendesen lestoppolt téged, te pedig zavarba jöttél miatta. Nektek többször is kéne találkoznotok. - mosolyodott el. - Majd én, a híres Kim Taehyung megszervezi a titkos randikat, ne aggódj. - nevetett fel.

-Mi van akkor, ha még nagyobb baj lesz ebből? - kérdeztem félve.

-Rómeó és Júlia sem találkozhatott.

-Taehyung... Ők meghaltak a végén. - morogtam.

-De nektek nem kell meghalnotok. Én írom a történeteteket és nem Shakespeare. - közölte.

-Elnézést. - nevettem fel.

-Na benne vagy?

-Ha nem ölnek meg otthon, akkor jó. Tehetünk egy próbát.

Hiszen igaza van.
Nekem is kijár a boldogság, mert nem attól, hanem a napfénytől vagyok eltiltva.

-Akkor ne találjak ki ellened semmit igaz?

-Hát ne. - mosolyodtam el.

-Pedig az menő lett volna, hogy ki akartad szívni a vérem, ezzel pedig a halálomat akartad volna. - gondolkozott el.

-Ezt nem venné be. Szerintem Yoongi embernek hisz. - közöltem.

-Lehet. De mi van, ha csak félrevezetsz minket? Mutasd a szemfogad. - mondta, majd nevetni kezdtünk mind a ketten.

Taehyunggal lassan visszaindultunk Yoongi szobájába, majd amint beértünk a fiú leült a zongora mögé, majd sorra nyomni kezdte a billentyűket.

-Te mit csinálsz? - kérdeztem mosolyogva.

-Ehhez nincs valami használati útmutató? Én is akarok zongorázni.

-Kérj Yoongitól leckéket. - mosolyodtam el.

-Dehogy kérek. Még a végén kétszer annyiért vállalna, mint egy tanár.

-Kinéznéd belőle? - kérdeztem.

-Ki ám. - mondta, majd ismét neki látott játszani.

Taehyung hihetetlenül rossz játékát hallgattam, majd megkértem, hogy hagyja már abba, végül egy szúrós pillantást kaptam cserébe.

-Énekelj inkább. - kértem meg rá.

-Na, mert énekelni pont én fogok tudni.. - morogta.

-Biztos jobban énekelsz, mint zongorázol. - nevettem fel.

-Gonosz vagy... És még én bíztattalak lent.

Hát igen...
Bíztattál arra, hogy titokban találkozzak Yoongival, én pedig belementem. Remélem, hogy erről csak mi fogunk tudni...