Miután ˢᵘᵍᵃ [✓]

»34. rész«

-Parancsoljon hölgyem. – nyitotta fel Yoongi Jungkook kocsijának a csomagtartóját.

-Köszönöm. – mondtam, majd lassan felmértem a csomagtartó tartalmát.

-Jungkook költözik? – kérdezte Yoongi, majd halványan elmosolyodtam.

A csomagtartó három táskát rejtett. Ezen kívül egy párnát és egy összehajtott felfújható matracot.

-Szerintem inkább csak... A biztonság kedvéért van benne. Bár minek? – kérdeztem értetlenül.

-Nem ismerem annyira, mint Taehyungot, de ha olyan mint ő... Akkor eltudom képzelni azt, hogy egyszer kidobják otthonról. – nevetett fel.

-De bunkó vagy. – jelentettem ki. – Amúgy miért? Taehyungot már ki akarták rakni otthonról? – kérdeztem értetlenül.

-Ezzel viccelődnek a szülei. Bár szerintem néha komolyan gondolják. – mondta, majd megragadott egy rózsaszín táskát. – Szerintem ez Mimié.

-Valószínűleg. – mosolyodtam el.

Yoongi tett egy lépést hátra, miközben én keresni kezdtem a lány másik nadrágját. Amint megtaláltam visszahúztam a táskájának cipzárját, majd Yoongi felé fordultam.

-Yoongi. – mondtam ki nevét, majd lecsukta a csomagtartó ajtaját, végül visszazárta a kocsit. – Mi lenne, ha...

-Öltözz át az én kocsimban. – jelentette ki, majd megragadta a kezemet és húzni kezdett.

-Jó, de lépj el a kocsitól. Úgy... Tíz métert. – jelentettem ki.

-Az nem sok kicsit? Hogyan szólok, ha jön valaki? – kérdezte.

-Igazából ki jönne? Ha jön valaki, akkor nem fog benézni a kocsi ablakán. – érveltem. – Megleszek, ne aggódj.

Yoongi kinyitotta nekem a hátsó ajtót, majd kérlelő szemekkel nézett rám.

-Maradni szeretnék. Légyszi. – nyújtotta el a végét.

-Nem. – vágtam rá.

-Miért nem? Nem nézek oda. De menj már, mert megfázol. Gyerünk. – kezdett el tuszkolni egyre jobban a kocsiba.

Csak azért is kiharcolod, mi?

Sóhajtva ültem be a kocsiba, majd Yoongi mosolyogva tette a kezét az ajtóra. Látványosan támaszkodni kezdett rajta, ami miatt értetlenül néztem rá.

-Becsuknám. – jelentettem ki.

-Én is sok mindent akarok. Addig is beszélgethetek a barátnőmmel. – közölte.

Yoongi... Egyszer még kihúzod a gyufát...

Viszont akkor sem hagyom magam.

Idegesen ragadtam meg a kocsi ajtaját, majd óvatosan húzni kezdtem. Yoongi viszont ezt nem hagyta. Ráfogott az ajtóra, ami miatt nem tudtam azt becsukni.

-Sokáig húzod még az időt? – kérdezte kintről, majd egy nagyobb sóhaj kíséretében megadtam magam.

-Igazad van. A végén sose öltözök át. – mondtam, majd beljebb másztam a biztonság kedvéért.

Az elején a kormány mögötti részen ültem, végül pedig az anyósülés mögött kötöttem ki, háttal az ablaknak.

-Olyan nem lesz. A legrosszabb esetben segítek. – közölte, majd nézni kezdtem Mimi nadrágját.

Nem hazudott. Tényleg ugyanakkorának tűnt, így bíztam benne, hogy tényleg jó lesz a méret.

-Ha szeretsz, kint maradsz és nem kukkolsz. – vágtam hozzá, majd gyorsan kibújtam a cipőimből.

-Ez durva fenyegetés... – morogta, miközben félve, de elkezdtem megszabadulni a vizes nadrágomtól.

-Legalább hatásos. – közöltem pár másodperccel később, majd egy kicsit arrébb tettem a vizes ruhadarabot.

-Annyira azért nem. – jelentette ki, majd pillanatok alatt termett a kocsiban.

Yoongi olyan gyorsan cselekedett, hogy felfogni sem tudtam. Egyből becsukta a kocsi ajtaját, végül pedig rám nézett.

-Te mégis... – kezdtem el, majd halványan elmosolyodott.

Amilyen gyorsan csak tudtam, magamhoz szorítottam a kölcsön kapott nadrágot, miközben a szívem egyre gyorsabban kezdett verni.

-Sajnálom, de én nem szeretlek, hanem imádlak. – mondta, majd előkapta a zsebéből a telefonját. - A fenyegetésed így semmit nem ért.

Most mégis mit tervezel?

-23:37 van. Lassan éjfél. Remélem nem a kocsiból kell nézni a tűzijátékot. – csúsztatta vissza a zsebébe a telefont.

-Kész lennék már, ha nem jöttél volna be. Menj ki. – kértem meg rá idegesen.

-Azt mondtad figyeljem az embereket igaz? Hát egyet figyelek. – mosolyodott el.

-Egyszer még tényleg megverlek. – jelentettem ki, majd pillanatok alatt eltűnt arcáról a mosoly.

Na, most mi az?
Csak nem megijedtél?

Értetlenül néztem Yoongit, aki folyamatosan a mögöttem lévő ablakon nézett kifelé.

-Mi az? – kérdeztem halkan, majd mutatóujját a szája elé tette utalva, hogy maradjak csendben.

Lassan elkezdett közelíteni, ami miatt egyre kellemetlenebbül éreztem magam, viszont ő még mindig az ablakot tanulmányozta.

-Jön valaki. – mondta halkan, majd rémülten néztem rá.

-Akkor engedj felöltözni. – vágtam hozzá.

-De ne. Most ne. Tényleg jön valaki. – jött közelebb még jobban.

Yoongi rettenetesen közel került hozzám. Nem, hogy az öltözést tette így lehetetlenné, de még hátrálni sem tudtam.

-Nem is hiszed el, hogy ki jön. Milyen kicsi a világ. – kezdte el mosolyogva. – Tudod ki az? – kérdezte, miközben ajkaim felé kezdett el közelíteni. – Én.

-Na, ide figyelj. – kezdtem el idegesen, de nem hagyta, hogy befejezzem.

Pillanatok alatt csapott le ajkaimra, amit én elkezdtem ellenezni. Két kezemet a vállára tettem, majd megpróbáltam hátráltatni, de nem jártam sikerrel. Yoongi időközben egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett, míg a másikkal Mimi nadrágjára kapott.

Na nem...

-Ne csináld. – kértem meg rá halkan, amint elvált tőlem. – Ne legyél ilyen erőszakos.

Yoongi lassan lesütötte szemeit, majd távolodni kezdett tőlem. Egészen elhúzódott a másik oldalra, végül kinyitotta a kocsi ajtaját.

-Ne haragudj. – kért halkan bocsánatot, de egy másodperc erejéig sem nézett rám. – Kint leszek. Ahol eddig is lennem kellett volna.

Szótlanul figyeltem a távozását, majd egy kellemetlen érzés keletkezett bennem.

Bűntudatom lett. Yoongi és a reakciója miatt. A viselkedésem és úgy az egész helyzet miatt.

Én ne haragudjak? Inkább te ne haragudj. Nem kellett volna így reagálnom..