Miután ˢᵘᵍᵃ [✓]

»17. rész«

A bejárati ajtónk előtt állva félve, és remegő kézzel tettem kezemet a kilincsre, miközben a szívem majd' kiugrott a helyéről. Lassan erőt vettem magamon, majd egy nagyobb levegővétel után lenyomtam a kilincset.

Bátortalan lépesekkel tértem be a házba, majd amint becsuktam az ajtót levettem cipőimet és már vártam a hatalmas kiosztás pillanatát.

-Nézzenek oda, ki jött vissza? - hallottam anyu hangját a nappaliból, majd szemforgatva mentem be a helyiségbe. - Milyen volt a napod? - kérdezte.

Anya a nappali közepén állt, míg apa a kanapén ült és valamilyen újságot olvasgatott, miközben néha-néha lapozott benne egyet.

-Itt írnak a makacs kamaszokról, akik nem fogadnak szót. - közölte komolyan, majd egy halvány mosollyal nézett rám.

-Sajnálom. - mondtam halkan, majd anya ordítani kezdett velem.

-Sajnálhatod is kisasszony, mert most meg fogsz bűnhődni. Nem hogy pár napig nem mehetsz ki, ebben a hónapban elfelejtheted a kijárást. Ráadásul egyszer tudjam meg, hogy tartod a kapcsolatot azzal a fiúval. Nem hiányzik nekem az, hogy kicsaljon téged napközben. Megint. - vágta hozzám idegesen.

-Szívem, ez túlzás nem gondolod? - kérdezte apa, majd anya egy szúrós pillantással díjazta. - Jó, nem szóltam...

-De, ne már. Nem értem, hogy ő miért jön ide. Kimentem igen, de nem ő "csalt ki" - mutattam idézőjeleket. - Magamtól mentem, teljesen egyedül találtam ki. Ő este akart találkozni és nem napközben. Vagyis akkor láttam volna, mert ugye nem mehetek ki nappal... - mondtam egyre halkabban.

-Ha nincs ő, nem mész ki. A lényeg ugyanaz. - közölte keresztbe tett kezekkel.

-De nem ő a hibás. Nem érdekel, nem megyek ki akkor egy hónapig, de nem hagyom, hogy... - kezdtem el, de egyből közbevágott.

-Soojin. Nem érdekel engem sem. Én vagyok az anyád, és ameddig itt élsz az van, amit én mondok.

-Az én lányom is ne feledd. - közölte apa, majd reménykedve néztem rá. - Tény, hogy felelőtlen volt. Meggondolatlan, aki iszonyatosan nagy hülyeséget csinált. Emellett bajt hozhatott volna magára, ráadásul ránk is. - kezdte el sorolni, miközben sóhajtva fontam keresztbe kezeimet és úgy hallgattam tovább. - De mindenki hibázhat. Nem érte napfény és szerintem most ez a lényeg. Soojin biztosan tanult belőle. Igaz? - kérdezte, miközben a szemeimbe nézett.

-Teljesen. Belátom, hogy hiba volt, de tényleg nem történt semmi baj. És ne hibáztassatok senkit csak engem. Bent maradok, csak ne haragudjatok rá. Nem volt benne a keze... - mondtam egyre halkabban, majd tekintetemet a padló felé vezettem. - Csak én tehetek róla.

-Jó. Akkor zárjuk le úgy, hogy nem az ő hibája, hanem a tiéd. Viszont a büntetés marad, és nem fogsz találkozni vele. - közölte anya.

-De most miért kell ilyennek lenned? - kérdeztem kiakadva.

-Most nem miatta volt. De kitudja később mi lesz. Megelőzöm a bajt. Menj feküdj le. Kimenned nagyon úgy sem kell.

Idegesen néztem anyára, miközben kezeimet ökölbe szorítottam, majd tettem egy lépést hátra.

-Jó. Nem fogok vele többet találkozni. - jelentettem ki.

Legalábbis nektek ebben a tudatban kell élnetek.

A következő pillanatban a csengőre figyeltünk fel, majd apa sóhajtva kelt fel a kanapéról, miközben megkérdezte, hogy mégis ki lehet az ilyenkor, végül pedig elment ajtót nyitni.

-Úgy legyen. - morogta anya, majd sóhajtva tette a kezét a homlokára. - Megint én vagyok a rossz, igaz? De nem érdekel most. Ez érted van. Nem fogom hagyni, hogy elvegye az eszed egy... - kezdte el, majd hirtelen megállt és kikerekedett szemekkel nézett felém.

-Most mi az? - kérdeztem, miközben értetlenül néztem anyára.

-Tessék Drágám. Itt a következő jómadár. - hallottam meg apa hangját, majd értetlenül fordultam meg, majd egy halvány mosoly keletkezett arcomon.

Apa mellett nem más, mint Yoongi állt, aki aggódva nézett rám, majd egy erőltetett mosolyt küldött anya felé.

-Jó estét. - mondta, majd egyből anyára néztem.

-Te mit keresel itt? Gondolom te vagy az a fiú, igaz? - kérdezte sóhajtva.

-Nem tudom miket hallott rólam, de valószínűleg igen. És, hogy mit keresek itt? Szeretném tisztázni a dolgokat.

-Hallgatlak. - morogta anya.

-Az én hibám volt, ne tessék Soojinra haragudni. Ha nem mondom meg a címünket, akkor nem jön át. Ígérem ezentúl sokkal jobban fogok vigyázni a lányukra. - mondta Yoongi, ami miatt arcom színe változni kezdett. - Most, hogy tudok mindent, nem hagyom, hogy baja essen. - folytatta.

-Szerintem... Elnézhetnénk. Főleg, hogy ezt ígéri. - mondta apa, de anyának ez sem volt elég.

-Szerintetek... - kezdte el, majd apa közbevágott.

-Soojin, beszélhetnénk? - kérdezte, majd megragadta a karomat és kihúzott az előszobába.

Kíváncsian néztem kint rá, majd aggódva tereltem a tekintetemet a nappali irányába, ahol Yoongi kettesben maradt anyuval.

-Nem fogja megváltoztatni a döntését, igaz? - kérdeztem halkan.

-Nem tudom. De... Menjetek el. - mondta halkan, majd értetlenül néztem rá. - Lenyugtatom. Ő is volt fiatal. Ő is tett őrültségeket a szerelem miatt. - közölte egy mosollyal.

-Ezt úgy mondod, mintha én szerelmes lennék... - morogtam.

-Az a zavartság nem arra utalt? Szerintem de. - mondta nagyobb mosollyal. - Húzd a cipődet és menjetek el. Ne aggódj, megoldom. Fontos neked a fiú, igaz? Szeretnéd még látni? - kérdezte, majd lassan bólintottam egyet. - Akkor tedd amit mondtam. - közölte, majd visszament a nappaliba.

Nem hiszem el, hogy mellettünk van. Ez biztosan csapda.

Nem törődtem semmivel sem. Tettem amit mondott, felhúztam a cipőmet, majd vártam a szökési pillanatot. Nem sokkal rá pedig meghallottam egy hangosabban elhangzó futás szót tőle, majd Yoongi pillanatok alatt megjelent az előszobában és már mosolyogva vette is fel a cipőjét.

-Úgy látszik apukád elhitte azt, amit mondtam neki itt, az ajtóban. Ha nem hisz nekem, akkor nem lenne most ez. - mesélte.

-Mégis mi a fenét csinálsz? - figyeltünk fel anya hangjára, majd megragadtam Yoongi kezét és kisiettem vele a házból.

Amint kiértünk rohanni kezdtünk egyre távolabb a házunktól, majd amint megálltunk mind a ketten nevetésbe kezdtünk.

Az első esti kiszökésem úgy látszik nem Taehyungnak, hanem apunak volt köszönhető.

Kíváncsi vagyok, hogy mit mondhatott Yoongi neki az ajtóban...