Miután ˢᵘᵍᵃ [✓]

»24. rész«

Yoongi az első pár csörgés után felvette a hívást, majd kikerekedett szemekkel néztem Mimire, aki a ruháimat kezdte el kidobálni a szekrényemből.

-Hahó, Soojin. Itt vagy? – figyeltem fel Yoongi hangjára.

-Itt, bocsi. És szia. – nevettem fel kínosan. – A többiek mesélték, hogy lesz valami fesztivál Busanban és... Mi lenne, ha mennénk mi is? – kérdeztem tőle.

-Megmondtam, hogy messzebb viszlek. Oda akartalak. Csak meglepetésnek szántam. – sóhajtott.

-Majd meglepődök nyugi. – nevettem fel, majd lefagyott az arcomról a mosoly, amint megláttam, hogy Mimi kezébe milyen ruha akadt.

-Hidd el meg is fogsz. – nevetett fel.

-Igen? – kérdeztem mosolyogva.

-Ja, és mi külön megyünk. Elkérem Jae kocsiját. – közölte.

-Hát... Igazából ez is lett volna. A többiek előbb indulnak. – meséltem.

-Kilencre jövök érted. – mondta, majd bontotta a hívást.

-Kész vagyok. – kiáltott fel Mimi, amint elemeltem a fülemtől a telefont.

-Nem. Nem. Nem. Nem. És nem. – közöltem kiakadva, amint ránéztem.

Mimi egy fekete haspólót tartott az egyik kezében, míg a másikban egy szaggatott farmernadrágot.

-Visszapakolok ám. – mondta, majd letette a választott ruhákat az ágyra és egyből rendezni kezdte a szétdobált ruháimat.

-Azt is teheted vissza. – mutattam az ágyam felé, a ruhákra.

-Azt nem. – nevetett fel. – Viszont... Ha annyira ellenzed, akkor itt egy ing. Ezt húzd fel hozzá. – kapott elő egy piros, fekete kockás inget. – Lehetőleg ne gombold be.

-Megmondtam, hogy nem húzok fel mindent. – közöltem idegesen. – Az ing meg a nadrág oké, de... Az nem. Nem húzok fel haspólót. – tettem keresztbe kezeimet.

-Pedig jó lenne. – sóhajtott, majd elővette a telefonját és az időre nézett. – Lassan mennem kéne. Nem tudom mit vegyek fel. – gondolkozott el. – Látod? Előbb segítek neked, mint magamnak. – nevetett fel. – Cserébe pedig felhúzod. – mondta, majd betette a ruháimat a szekrénybe.

-De... – kezdtem el, viszont egyből közbeszólt.

-Senki. Ismétlem senki nem halt bele még egy haspólóba. – nézett rám, miközben becsukta a szekrényem két ajtaját. – Húzok én is azt. Úgy jó? – kérdezte.

-Nem. – álltam még mindig ellen.

-Yoongi kedvéért? – kérdezte.

-Senki kedvéért. – tettem keresztbe karjaimat.

-Én csak segíteni akartam. – mondta szomorúan, majd egy halvány mosoly keletkezett arcomra.

-Tudom, és aranyos vagy, de... Inkább választok mást. – nevettem fel kínosan. – Ez sok. Na sipirc készülődni. Nekem még van időm.

-Megyek-megyek. Alig várom, hogy együtt fesztiválozzunk. Ez lesz az elsőd, igaz? – kérdezte, majd bólintottam egyet. – Akkor felejthetetlennek kell lennie. – mosolyodott el.

-Amúgy... Mi van egy fesztiválon? – kérdeztem.

-Sok minden. Zene, jó hangulat. Rengeteg ember. Viszont sokan részegek. Kerüld őket. – nevetett fel. – Van sokféle kaja is, ha éhes lennél. Meg különböző színpadok más-más előadókkal. Ott nem fogsz unatkozni, nekem elhiheted. – mosolygott. – Reggel kezdődött, de este van a csúcspont. Akkor indul csak igazán a buli. – nevetett fel. – Ja, és éjfélkor lesz tűzijáték.

-Igen? Azt se láttam még. – nevettem fel kínosan.

-Jesszusom. Pedig az mindig este van.

-Akkor sem láttam még. – vontam meg a vállam. – Na, menj. El ne késs. – mosolyodtam el.

-Rohanok. – mosolyodott el. – Este találkozunk. – ölelt át, majd az ajtó felé indult.

-Várj, kikísérlek. – indultam meg utána.

Lefelé menet Mimi rettenetesen hadarni kezdett. Elmesélte, hogy fogalma sincs arról, hogy mit vegyen fel, és hogy arról sincs fogalma, hogy Jungkookra mit fog adni. Fontos volt számára a jó megjelenés és ezt éreztette is.

Amint felhúzta a cipőjét megölelt még egyszer, majd sietősen ment ki az ajtónkon.

A mai program pipa.
Yoongi benne van, szóval az is pipa.

Már csak anyától kéne engedélyt kérnem. Lehet vele kellett volna inkább kezdenem...

-Anya. Anyukám. Édesanyám. – szóltam hozzá egyre kedvesebben, miközben beléptem a konyhába. – Drága, egyetlen... – ragoztam volna tovább, de közbevágott.

-Mit akarsz? – kérdezte.

-Ennyi? Én itt kedvesen szólok hozzád, te meg csak annyit kérdezel, hogy mit akarsz? – kérdeztem felháborodva, majd mosolyogni kezdett.

-Mondjad Drága gyermekem. – nézett rám sóhajtva. – Mit kíván a szívem csücske? – kérdezte mosolyogva.

-Jó, elég. – nevettem fel. – Hát... Mi lenne, ha én ma elmennék Yoongival és a többiekkel... Fesztiválozni? – kérdeztem meg félve.

-Akkor mi lenne? Elmennél és ott lennél. – közölte.

Huha... Nagyon próbálsz humoros lenni.

-Szóval mehetek? – kérdeztem csillogó szemekkel.

-Menj. – mondta sóhajtva.

-Biztos? – kérdeztem.

-Más nem kérdezne vissza ilyenkor...

-Az lehet. – gondolkoztam el. – De te... – kezdtem keresni a szavakat.

-De én elleneztem ezt az egészet, igaz? Egy kis segítséggel, de eszembe jutott, hogy én is voltam annyi idős, mint te. Hasonló cipőben voltam ám én is. Anyám az elején tiltotta az apáddal lévő kapcsolatomat. – mesélte.

-Miért? – kérdeztem kíváncsian.

-Fogalmam sincs. Sose árulta el. Aztán cserébe leléptem apáddal egy hétre. Olyan ideg volt amíg haza nem értem, hogy kijelentette, hogy legyek apáddal, csak ne lépjek le megint. – mesélte, majd elnevette magát.

-Nem vagy semmi. – nevettem fel.

-A szerelmet nem lehet tiltani. – mosolyodott el. – De, ha nem vigyáz rád, akkor... – kezdte el, majd közbevágtam.

-Ne aggódj már ennyit. – mosolyodtam el. – Megyek keresek valami elviselhető ruhát.

Mik ki nem derülnek. És még én voltam a rossz, mikor nappal kimentem. Nem én léptem le egy hétre...

De legalább megváltozott a véleménye.