Miután ˢᵘᵍᵃ [✓]

»2. rész«

Egy óra múlva, amint elkészültem a szobámmal elindultam a közeli kisboltba. A ház előtt álltam és jobbra-balra fordítgattam fejemet.

Lehet, hogy pontosítanod kellett volna a közelt...

Elindultam a jobb oldali irányba, ahol szemben két nő jött a szatyraikkal.

Lehet jó felé megyek.

Sokat gondolkoztam azon, hogy megkérdezzem-e, hogy hol a bolt vagy hagyjam inkább. De úgy döntöttem, hogy végül megteszem. Ahogy közelítettem feléjük egy elég érdekes beszélgetést kaptam el.

-Biztos vagyok benne, hogy őrültek. A lányukat sosem láttam. Még csak jelet sem láttam arra, hogy élne. Vagy, hogy létezne. – mondta az egyik.

-Teljesen igazad van. Kitalált. Biztosan nem lehet gyerekük, ezért kitaláltak egy ilyet. Bolondok... – morogta a másik.

Mégis miről beszélnek?

Annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy észre sem vettem, hogy elmentek mellettem. Amint kapcsoltam, már az utca végén tartottak.

Megindultam tovább ezernyi gondolattal a fejemben, majd megpillantottam egy sarki boltot. Gyorsítottam a tempómon és egy mosolyt erőltettem magamra. Beléptem a boltba és keresni kezdtem azt amiért jöttem. Egyedül üdítőre volt szükségem, így nem kellett sokat keresnem. Kinyitottam a hűtőt, majd kedvencemet kikaptam és a pénztárhoz igyekeztem.

-Találkoztam a nővel képzeld. – mesélte a pénztáros egy munkatársának. – Fura egy nő tényleg.

Letettem az üdítőt a szalagra, majd mosolyogva nézett rám a pénztáros. Lehúzta az üdítőt, majd az összeg elhangzása után fizettem.

-Na nem mondod? Megmondtam, hogy fura egy nő. Ő és a képzelt lánya. – nevetett fel a munkatársa.

-Elnézést. Lehetne egy kérdésem? – néztem a pénztárosra.

Nem bírtam ki. Már nagyon kíváncsi voltam, így nem maradt más választásom, mint megkérdezni.

-Persze. – mosolygott.

-Ki ez a nő? Vagy lány? Nem ez az első, hogy ma hallok róla valamit.

-Biztosan most költözhettél ide ezek szerint. – mondta, majd bólintottam. – Nos, hát... Van az alsó utcában egy család. Egy gyerekkel, aki elvileg téged megnézve... Olyan egyidős lehet veled. Persze, csak ha létezik. – nevetett fel.

-Ha létezik? – húztam fel a szemöldökömet.

-Soha nem láttuk még a lányt. – folytatta. – A környék lakosai szerint nem is létezik.

-Amit nem lát az ember nem biztos, hogy nem létezik. – érveltem.

-Azt hiszel amit akarsz. – közölte.

-Jól van... Köszönöm. Viszlát. – köszöntem el, majd kisiettem a boltból.

Egész úton ez a téma ment a fejemben. Nem is ismertem, de már foglalkoztatott.

Csak nem hazudik be valaki magának egy embert...főleg nem egy saját gyereket.

Otthon letettem az üdítőt a konyhapultra, majd a szobám felé vettem az irányt.

Ki kéne deríteni ezt...
Valamiért annyira érdekel...
Meg hát nem mindennap hall ilyet az ember.

Hirtelen megcsörrent a telefonom, ami egy kisebb szívrohamot okozott, majd felvettem.

-Szia Yoongi.

-Helló Jae... Mondjad. – sóhajtottam.

-Munka...

-Igen tudom. Fogok keresni. – közöltem.

-Nem akarsz pizzafutár lenni?

-A környéket sem ismerem...

-GPS is létezik. Yoongi... Ne legyél makacs. Helyben letudom foglalni neked a helyet rá.

-Jó... Foglald. Mit bánom én... – sóhajtottam.

-Ez a beszéd. Na majd mondom a többit. – közölte, majd letette.

Min Yoongi Daegu egykori legjobb utcai bandájának dalszövegírója most pizzafutár lesz... Hát ez jó.

A csengő hangjára kaptam fel a fejem, majd lesiettem a földszintre.

Nem is ismer minket senki...

Kinyitottam az ajtót, majd egy srác kezdett el integetni nekem.

-Helló új szomszéd. Igazából lányra számítottam. Na mindegy. Hoztam kaját. – emelte fel a kezében lévő pizzás dobozt.

-Minek hoztál kaját? – kérdeztem meg felhúzott szemöldökkel.

-Hát... Anyám erősködött, hogy köszöntsem az új szomszédot, ha már egykorban vagyunk. Látott titeket az ablakból, mikor kiszálltatok. - mesélte. -Megehetjük együtt, ha gondolod. Max új barátot szerzek és nem egy barátnőt. - mondta nevetve.

-Pizzával? Amúgy is... Nincsenek már barátaid akikkel tudsz enni vagy mi? – kérdeztem miközben szemeimet forgattam.

-De vannak. Léteznek, mint az a lány egy utcával lejjebb. – nevetett fel.

Ez komolyan egy itteni poén?

-Szóval... Nincsenek?

-Mondom, hogy léteznek. Nem viccelek. Az a csaj is létezik. Láttam már. – közölte.

Mi?

-Üdvözöllek a Min rezidencián. Fáradj beljebb. Két szelet között, pedig mesélhetsz. – húztam be a házba.

-Szuper. Mit szeretnél tudni? – kérdezte mosolyogva.

-Először is a nevedet. – közöltem.

-Kim Taehyung vagyok. – mondta, miközben levette cipőjét.

Bevezettem a fiút a nappaliba, majd amint leültünk a kanapéra elkezdtük enni a pizzát.

-Amúgy. Én Min Yoongi vagyok. – közöltem.

-Yoongi... Mit szeretnél tudni arról a lányról? Elvégre miatta lettél hirtelen ilyen vendégszerető. – nevetett fel.

-Mindent. – közöltem egyszerűen.