Dreams And Death

Bevezető

Olyan vagyok mint te. Átlagos életem van átlagos családdal, átlagos barátokkal. Olyan az életem, mint egy átlagos 14 éves lánynak.
Tanulás, barátok, közös programok a családdal, meg ilyenek.

Nem vagyok valami különleges. Szőkésbarna haj, szürke szem és ennyi.
A bátyámmal és az apukámmal élünk. Sajnos anyukánk már nincs velünk. Nem ismertem. Meghalt, amikor megszülettem.

A barátaim nagyon jó fejek, bár nincs valami sok, de cserébe akik vannak, azok már szinte a családom.

Először is ott van még Máté, aki egy felettem jár egy osztállyal. Tipikus "szépfiú" a suliban, fekete/sötétbarna hajával és a kék szemével. Szerencsére ő nem olyan mint a legtöbb népművészeti cserépedény fiú a sulinkban. Egészen helyes, de nekem sose tetszett, mint kábé a fél iskolának.

Aztán ott van Lili. Ő volt az első és egyetlen barátom ötödikben. Ő az egyetlen, aki tudja a titkom, mármint A titkom már egy éve. Terveztem, hogy elmondom Máténak, de még nem merem. Mostanában annyira furán néz rám. Nem úgy, mint egy barát, hanem olyan... Más... Ráadásul, ha el kéne mondanom neki, akkor is a húga...

Mégis mit mondhatnék? Azt, hogy: "bocsi Máté, elképesztően belezúgtam a húgodba, mert annyira jól néz ki, és annyira kedves és egész nap rá gondolok, mert annyira tetszik?" Hááát igen. Ez az információ kimaradt rólam.

Már vagy 3 éve (vagyis igazából 14). Először csak furcsa volt. Sose néztem meg igazán a fiúkat, mint a többi lány.

Igazából csak a lányokat bámultam. 12 éves koromban volt egy lány barátom, akit a suliban ismertem meg, és akivel tök jóban voltam egy évig. Aztán persze leesett. Nem kellett volna ezt érezném egy lány iránt, és nem nála kellett volna ezt éreznem. Reméltem, hogy azért, mert csak szépnek találom, vagy ez csak egy átmeneti állapot. Aztán 3 hónap után is ezt éreztem és tudtam, hogy el kell mondanom neki. El is mondtam, de nem tudtam, hogy fog reagálni. Kimondhatatlanul izgultam, és össze-vissza remegtem. Ő meg persze nem értette mi bajom van. Mire 5 perces szenvedés után végre kinyögtem, ő csak elmosolyodott. Aztán elkezdett nevetni.
Akkor már rendesen könnyeztem, mire ő hozzámvágta, hogy: Hogyan lehetsz ekkora hülye? Azt hiszed, hogy én meg ő összejöhetünk, vagy mi?- röhögött rajtam- komolyan, Bianka? Ezek után ne hidd, hogy olyanokkal akarok barátkozni, mint te- ezzel otthagyott.

Persze, én teljesen összeomlottam. Amikor sírva jöttem haza, mindenki kérdezgette, hogy mi bajom van. Én persze nem mondtam el nekik. Az egyetlen, aki akkor is tudott róla, az Lili.

Neki már régebben elmondtam. Megölelt, és megnyugtatott, hogy semmi baj, minden rendben lesz. Én persze ott bőgtem a karjaiban órákig, de ő még mindig ölelt, és nagyon jó érzés volt, hogy valaki nem nevet rajtam. Több hét telt el, mire teljesen rendbe jött minden.

Ezután ismertem meg Mátét.
Már az elején szimpatikus volt és már nagyon örültem, hogy lett még egy barátom. (Már ha eddig nem volt olyan sok...) Ezek után amit az a lány tett velem egy éve, nagyon nehéz volt megbízni akárkiben is. Persze Máté nagyon kedves, és nem ítélne el ezért. De még nem akarom elmondani neki. Még várok. Neki főleg nehéz lesz elmondani, hiszen a húgáról van szó.
Azt terveztem, hogy átmegyek hozzá és elmondom neki, de máshogy alakultak a dolgok...