Dreams And Death

30. Fejezet

Jó, oké, hagyjuk meg, hogy az olaszok jól tudnak pizzát sütni. (Most komolyan azt vártam, rossz lesz?)
Miután ettünk, elindultunk a... Igazából fogalmam sincs, hova. Annyit tudtam, hogy kétszázötven kilométerre lehetünk a parttól, és onnan átmegyünk Afrikába.
Haha, vicces, én életembe még sose voltam Magyarországon kívül, és most egy egészen más földrészre utazunk. Azt se tudtam, onnan hova megyünk, és hogy mi vár rám. De lehet, jobb is így. Ha akkor tudtam volna, ott fordultam volna vissza...

Két óra. Ennyi ideig gyalogolunk, mikor egy parkolóba értünk, mellette egy bolttal, egy busszal, és két kocsival. Hmmm nem is tudom, valahonnan ismerős...?

-Oké, akkor most elmondom a tervet.-fordult felénk Nico. Ismerem ezt a nézést. Olyan, mikor egy kisgyerek arra vetemedik, hogy ellopja a húga egyik játékát.-Szépen odamegyünk az egyik kocsihoz, és kölcsönvesszük...

-Kölcsönvesszük.-ismételtem.

-Nekünk nagyobb szükségünk van rá.

-És honnan szerzel kulcsot?

Erre elcsöndesedett. Mindenki rám nézett olyan elismerő pillantás képpen, pedig ehhez nem kell nagy tudomány.
Ránéztem a bolt ablakára. Egy csomó plakát, és egy... És egy szivárványos zászló áthúzva. Na most komolyan? Ha létezik olyan, hogy homofób bolt, akkor ez az. De lehet, hogy ez most nem is jön rosszul.

-Mi lenne,-kezdtem bele-ha mi Bekivel bemennénk, és ti addig kint maradtok?-az eladóra néztem. Nem voltunk olyan nagyon közel, de tisztán láttam a táskájából kilógó slusszkulcsot.-Eltereljük a figyelmüket, és addig ti vártok. Egyikőnk visszajön a kulccsal, úgy, hogy az eladó nem veszi észre, beindítjátok a kocsit, elindultok. Aztán futok, és utolérlek titeket valahogy. Mi van ezzel?

-Hát ez... Lopás?-szólalt meg Nico.

-Nekünk nagyobb szükségünk van rá, nem? Hogyha túléltük ezt, akkor visszahozzuk a kocsit.

-Hogy akarjátok elterelni a figyelmüket-kérdezte Beki.

Elmondtam Bekinek az ötletet, és hát... Nem volt annyira oda érte.

-Jó, nem rossz, de ebből megint neked lesz bajod. Azt meg nem hagyom.

-Nem is kell. Csak nagyon legyél a nyomoba, és csinálj úgy, mintha ketten lennénk, mondjuk... Egy év múlva?

-Te most azt akarod, hogy egy boltba a homofóbok előtt...?

-Mi? Nem. Csak érted... Legyél nagyon romantikus.

-Aha, menni fog.-átkarolta a vállam.-De ha téged megütnek, akkor visszaütök, de az fájni fog...

Teljesen tisztában vagyok a barátnőm erejével, és hogy mire képes, hogyha olyasvalakit bántanak, akit szeret. Eleve az a tipikus fiús lány, és ehhez még hozzájön, hogy nem kis alacsony (a százhetvenöt centit is bőven lehagyja), és hogy kosarazik. De azt nem akarom, hogy kudarca fulladjon az egész terv, mert engem megütöttek, vagy nem tudom...

Ha lehet az idegességtől, a félelemtől, és kíváncsiságtól remegni, az én vagyok.
Lassan léptünk be a boltba, már Beki kezét fogva. Amolyan "megyünk meghalni, csá" érzés volt.
Még soha semmitől nem féltem annyira, mint akkor... Az emberektől jobban félek, mint a három méter magas öldöklő hiénáktól, vagy nem is tudom.

Ahogy beléptünk, Beki azonnal az egyik szekrénynek nyomott, és megcsókolt. Na, ő aztán komolyan veszi a feladatát. Egészen tetszett is volna, ha nem lett volna ott senki.

-Hé!-szólt ránk az eladó. Arrébblökött, majdnem elestem, de meg tudtam tartani magam.-Buzikat nem szolgálok ki! Most meg tünés!

Beki mellém állt, és kinyújtotta a csuklóját oldalra. Hátrébb álltam-És mi van, ha nem?