Dreams And Death

20. Fejezet

Azért azt hiszem, mégis felvettem azt a pólót. A "ez csak pár száz méter" elv sosem jó.
De azért kicsit elgondolkoztam, hogy mi lett volna, ha nem állítom le. Azért annyira mégsem esett volna túlzásba, nem? Vagy igen? Nem hinném. Ő nem olyan. Meg azért mégiscsak tizennégy évesek vagyunk. Neki már csak pár nap, és tizenöt, de akkor is. Nem kéne elsietni, de még nem is vagyok elég idős hozzá.

Áh, olyan hülye vagyok, úgysem tette volna meg. Térjünk vissza erre, hogyha két év múlva is a barátnőm lesz.

Végül nem is mentünk fürödni, mert kiderült, hogy ez az egy óra szünet mégis kevés. Nem mintha nem szívesen fürödtem volna vele... Bár legalább ezt az időt jól töltöttük el.

Szépen visszamentünk a házba, és visszaöltöztünk. Bár, ha rajtam múlik, akkor este kiszökünk, és akkor fürdünk. Lehet, hogy nem engednek ki esténként, de én sose tartottam be a szabályokat.

Miután átöltöztem, szépen visszamentem a pályára, a még mindig több, mint harminc fokban. Szerencsémre (vagy nem) már Chris ott várt. Szokásosan megfogtam a kardot, ami abban a fura a tartóban van, aminek még mindig nem tudom a nevét, és kivettem belőle.

Sokat gyakoroltunk, mutatott mindenféle technikát, hogy hogyan leszek ügyesebb. Többet nem vettem ki a kardot a kezéből, de az az igazság, hogy ezt már nem is próbáltam meg. Hogyha megpróbálnám, akkor lehet, hogy működne, de lehet, hogy már csak egy karom maradna. Azt meg ugye még mindig nem akarom.

Nem is próbáltam az a "nagyon ügyes" lenni, mert őszintén nem akartam, hogy mindenki arról beszéljen, hogy milyen jó vagyok. Ettől függetlenül én elég büszke voltam magamra. Mármint úgy értem, hogy azelőtt még látni sem láttam egy normális kardot, és most majdhogynem le is győztem a "tanárom". Lehet, hogy ez meg is történt, de Chris nem jelentette ki. Mondjuk meg is értem, miért. Hogyha a többiek megtudnák, hogy legyőzte a nála négy évvel fiatalabb csaj, aki először fog kardot a kezében, az úgy nem nagyon lenne jó. Legalábbis neki. Én pedig nem akarom, hogy hősként tekintsenek rám.

Legalább egy órás vívás után abbahagytuk, egyrészt a meleg miatt, másrészt mert már majdnem összeestem. Az most nem számít, hogy két éve kajakozom. Ezután Chris azt mondta, hogy már ennyi. Ne akarjátok megtudni, mennyi örültem, mikor meghallottam ezt a mondatot.

Kimentem a pályáról, és Máté jó szokásához híven megint ott várt egy másik vízzel a kezében. Második nagy megkönnyebbülés:van víz.

-Na milyen volt?-kérdezte, miközben kivettem az üveget a kezéből.

-Fársztó. És rohadt meleg... Mármint úgy értem, rohadt meleg van.-mondtam, miután megittam majdnem az egész vizet.

-Én nem arra értettem...

Elpirultam.-Tudsz róla?

-Én mindent tudok.

-Ha találtam egy árnyékos helyet, akkor elmondom.

-Először menj be szépen a faházba, és vegyél át egy másik pólót... Jesszus.

Nem tartottam rossz ötletnek. Csaknem lehet olyan kellemes illatom.

Odaértünk, de mielőtt bementem volna, Máté megszólalt:-Én most egy kicsit elmegyek, beszélnem kéne Nicóval. Addig öltözz át.

Megvontam vállam, és bementem. Nem tudtam, mit akar beszélni Nicóval, de őszintén nem is nagyon érdekelt. Csak már be akartam feküdni abba az ágyba. Olyan kényelmes... Elkalandoztam, bocsi.

Beértem, és átvettem gyorsan egy másik pólót, amit abból a szekrényből loptam, (akarom mondani kölcsönvettem) ahonnan az előző póló is volt.