Dreams And Death

1. Fejezet

Az ágyamban feküdtem a gondolataimba merülve. Ma elhívtam Mátét sétálni. Már el akartam neki mondani, csak nem tudtam, hogyan. A fejemben a sztorinak már az összes kimenetetelét elképzeltem. Lehet, hogy elkezd üvöltözni velem, és elutasít, hogy ezek után ő nem akar velem barátkozni. (Mint a lány tavalyról). Oké, ez elég valószínűtlen. Aztán lehet, hogy meghallgat, aztán bólint és közli, hogy "bocsi, így nem nagyon akarok a barátod lenni". Áh, nem hinném. Még van az a verzió, hogy azt hiszi, szivatom, és azt mondja majd "háh, ez jó vicc volt, de nem veszem be". Nem viccelődnék ilyennel, és ezt ő is nagyon jól tudja, úgyhogy ezt a lehetőséget is elvetettem. Ott van még az, hogy elfogad, de többé nem beszélünk. Esetleg jön a "majd kinövöd". Van az a lehetőség, hogy teljesen elfogad, és nem kezel más emberként, és nem bánik velem úgy mint egy külön fajjal. Ennek örültem volna a legjobban.

Ő nem olyan, aki bunkózna utánam, vagy csak úgy "elhagyna". Én csak féltem elmondani, mert nem akartam még egy barátom elveszíteni.
Hagytam a gondolataimat, és kimásztam az ágyból. 20 perc múlva indultam volna, és őszintén már nagyon görcsöltem, hogy mit fog reagálni.

Felálltam az ágyamból és elindultam a bátyám szobályába, ugyanis csak ő volt otthon, és nem tudott róla, hogy elmegyek. Bár nem nagyon szívesen mentem be a szobájába, mert tegnap ottaludt a barátnőjénél, én meg este 01:30-kor arra keltem fel, hogy úgy jön haza, mint egy zombi, és őszintén nem akartam tudni, hogy azok ketten mit műveltek este.
Benyitottam a szobályába. Szokásosan minden ruhája és cucca össze-vissza volt, a sötétszürke falai most feketének tűntek, mert a redőny most csak félig volt felhúzva.
Ahogy ránéztem, egyből elvigyorodtam.
Az ágyán feküdt hason, póló nélkül, a szőke haja pedig elképesztően kócosan állt.
Ahogy felnézett rám máris egy kicsit megbántam, hogy bejöttem, és nem írtam neki. (Tényleg, ez akkor még eszembe se jutott.) Igazság szerint a szeme sem olyan szép óceánzöld volt, mint lenni szokott, hanem úgy nézett ki, mint aki mindjárt elájul.

-Jó reggelt!- köszöntem neki- jó volt az este?-kérdeztem, mire csak valami olyasmit nyögött ki, hogy "ohmm ümm", ami az ő nyelvén azt jelenti: "húzzál ki a szobámból, vagy talán megfolytalak álmodban." De én folytattan- szerezzek neked alapozót, vagy hasonlót? Tudod, a lila foltok a nyakadon nem annyira állnak jól...- vigyorogtam még mindig a képébe.

-MI?- kérdezett vissza egyből. Na erre bezzeg felkelt, és megnézte magát a tükörben- ahj most komolyan?

-Hát, ha nem hallucináljuk ugyanazt, akkor valószínűleg igen. Egyébként mindjárt találkozok Mátéval, szóval gondoltam szólok.

-Oké- vonta meg a vállát- aztán nehogy bepasizz nekem.
Jaj, ha tudnád, hogy nem ők tetszenek...-gondoltam, de kimondani nyilván nem fogom.

-Veszek neked valami alapozót.- válaszoltam, majd gyorsan becsuktam az ajtót.
Nem akartam gondolkozni,
csak menni és találkozni vele, aztán elmondani. Fogtam a ruhám, amit előtte kikészítettem az ágyamra, és elvonultam zuhanyozni. Nagyon nagy erőt kellett vennem magamon, hogy ne gondolkozzam el, azon, hogy mit fog mondani.
Kimásztam a zuhanyból, gyorsan felöltöztem, és kimentem. Még 10 percem van, hogy odaérjek. Hát igen, nem indulás előtt 20 perccel kéne elkezdeni készülődni, de ha ez máshogy lenne, nem is én lennék...
Gyorsan beraktam a telefonom a farzsebembe és kirohantam a házból. Szerencsére a hely, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk, az nem volt túl messze. Ha belehúzok, öt perc. Elindultam az úton már megint elgondolkozva azon, hogy mit lesz majd...

Azt hiszi viccelek. Teljesen elutasít, és ordítozik velem. Meghallgat, és bejelenti, hogy nem akar a barátom lenni többet, ergo elveszítem az egyik legjobb barátom. Jön a dumával, miszerint: majd kinövöd. Van az, hogy elfogad, de nem fog beszélni velem. Vagy az, amit a legjobban szeretnék: teljesen elfogad, támogat, és nem kezel más emberként.

Istenem, könyörgöm, hogy azt mondja...
Nem, nem. Minden rendben lesz.
Miközben mentem az úton, észere sem vettem, hogy már odaértem a focipályához, ahol megbeszéltük, hogy találkozunk. Ő már ott várt. Most kell elmondanom. Egyre közelebb értem hozzá. Még azelőtt kell elmondanom, hogy elmegy a bátorságom. Meg kell tennem.