Dreams And Death

8. Fejezet

Éreztem, hogy nincs reggel. Ránéztem az órára:3:20
Kopogást hallottam az ajtón. Gyorsan felületen, és kimásztam az ágyból. Mielőtt kinyithattam volna az ajtót, az kinyitódott magától. A túloldalon pedig Beki állt.

-Gyere velem.-mondta egyszerűen, és kihúzott az ajtón.
Még mindig nem értettem mi van már megint. Éjszaka van, én kócos hajjal, kómás fejjel, fáradtan vánszorogtam utána, ő meg mint mindig, tökéletes volt. Akkor már szinte semmit nem láttam, csak sötétséget. Ahogy előrenéztem, még úgy is csak Bekit láttam. Illetve nem, mert csak a körvonalait.

-Figyelj.-tolt az ajtóhoz, és közelebbhajolt. Tudjátok, mint a tipikus nyálas, romantikus filmekben. De ez nem olyan volt. Nem volt annyira dúrva. Teljesen óvatosan csinálta. Még élveztem is volna, ha nem így néztem volna ki, és nem lett volna annyira sötét.(Ne hazudj Bianka, így is élvezted)-Ne aggódj azért, hogy elítélnélek.-folytatta már tényleg csak pár centire tőlem. Ezt a párat most úgy értem, hogy kb öt.-Azt hiszem, hogy olyan vagyok, mint te. Ne izgulj emiatt.-A következő pillanatban pedig közelebbhajolt, éééés... Megszólalt az ébresztő.

Gyorsan felületen az ágyban. Most komolyan megkérdezném az ébresztőket, hogy miért a legjobb pillanatban kell felkelteni...? Már tényleg azt hittem, hogy megtörtént. Annyira valóságos volt, erre meg...

Már teljesen reggel volt. Máté még mindig a hasán fekve aludt, és valami olyasmit mondott, hogy:"Popcornok, és madarak."
Na, neki legalább befejezett álmai vannak.

Felálltam, és gyorsan Máté fejéhez vágtam egy párnát:-Jó reggelt, "Popcornok, és madarak". Jól aludtál? Siess, mert elkésünk-folytattam gyorsan, mielőtt megvárhattam volna a választ. Mivel abban a helyzetben vagyok, hogy van egy bátyám, ezért tudom, hogyha egy fiú elalszik, akkor nagyon nehezen kel fel.

Válaszul valami morgást kaptam, meg valami olyamit, hogy "öt perc"

Máté nyelvén öt perc az fél óra, tehát fogtam a ruháim, amiket magammal hoztam, és gyorsan lementem vele a fürdőbe.

Én pár perccel később már teljesen felöltöztem, fogatmostam, meg minden, viszont Máté csak felkapott pár ruhát, aztán jó lesz az úgy. Épphogy egy rendes pólót, meg nadrágot vett fel, szóval reméltem, hogy az alsógatyát azért nem felejtette el.

Mivel Beki is egy suliba jár velünk, ezért nyilván ő is jött. Gyorsan lementünk, mindhárman felkaptuk a táskánkat, és elkezdtünk fénysebességgel rohanni, mert már megint késésben voltunk. Mint mindig...
Odafele menet kicsit elgondolkodtam az álmaimon. Illetve csak a main.
Jó, jó, oké. Tudom. Mindig, de mindig erről dumálok, de el kell fogadnotok.
Mostanság az álmaim annyira valóságosak. A többi is az volt, de ez... Tényleg olyan volt, mintha megtörtént volna. Mintha tényleg megtörtént volna.

Időközben kicsit lassítottunk. Azért annyira életbevágóan nem fontos. Vagyis de, de annyira nem vagyunk késésben.

-Min gondolkozol?-zökkentett ki Beki a nagyon fontos álmaim közül.
Ha igazat akartam volna mondani, akkor valami olyasmi lett volna, hogy "rajtad", de ezt meg nyílván nem fogom elmondani előtte. De mégis valahogy máshogy nézett rám, ellentétben velem, mert én nem tudtam olyan sokáig nézni rá, hogy ne piruljak el.

-Öhmm... Semmin. Csak furák az álmaim.-folytattam ezzel a nagyon értelmes mondattal. Na de most komolyan, ki mond ilyet egy olyan embernek, aki bejön neki? Rajtam kívül, persze...

Erre a mondatra egy kicsit mintha zavarbajött volna. Aztán megkönnyebbült, és tovább bámulta a betont.
Zavarbajött? Nekem ez még mindig fura...

Máté persze máris úgy nézett ránk, mintha Bekivel már egy éve együtt lennénk, én meg minimum terhes lennék. Minimum.

Gyorsan kizártam a fejemből ezt a gondolatot. Lehet, hogy már csak én gondolok túl mindent.