Goodbye /SZÜNETEL/

PART 8

SAKURA

Hetek teltek el mióta fény derült az igazságra. Közös erővel, néha-néha ellenszenvvel, de együtt építik fel Asgardot. Napokban sok tárgyalás volt, de mindegyik sikeresen zárult. Sasuke az elmúlt pár napban sokat változott. Igaz van pár lázadó Alvilági csoport, de könnyűszerrel győzedelmeskedünk felettük. Mágusokkal igyekeznek ismét jó kapcsolatot alakítani, már csak azért is, ha majd eljön az Akatsuki, akkor együttes erővel tudjunk harcolni ellenük. Emberekkel nincs nehéz dolgunk, mert Ők örülnek a békének és hogy a rég halottnak hitt Uralkodójuk visszatért. Naruto boldog volt, hogy így fogadták és a több száz éves kastélyát rendben tartották. Megtudtuk, hogy a mai napig reménykedtek benne, hogy egyszer vissza fog térni. De van még egy fontos dolog, amit meg kell tennem. Épp Tsunadéhoz tartok, hogy vele is megbeszéljem a dolgokat. Mire odaértem Ő már kint fogadott Hinatával.

- Nagyon sajnálom az eddigi tetteimet... Nem érdemelted meg...

- Tudtam, hogy el jön az a nap, mikor ismét emlékezni fog, de engedd meg, hogy elmeséljem, hogy mi és hogy is volt valójában.

- Kérlek ne beszélj ilyen hangnemben...

Bólogatott majd bele is kezdett a mesélésébe. - Anno még Édesapád kért meg, hogy vigyelek el onnét titeket, mert nem volt abban biztos, hogy Itachi túléli. Több évtized telt el mikor tudtam, hogy elérkezett az idő. Odamentem a helyszínre, ami már teljesen romos volt, de az erőddel tudtodon kívül egy védőpajzzsal körbe vetted magatokat. Hinata addigra már ébren volt és elmondtam neki, hogy ki vagyok pontosan. Miután meggyőződött arról, hogy tényleg a Haruno Klánt szolgálom, nyugodt szível jött velem. Elhoztalak titeket ide és itt is módosítottuk az emlékeidet. Többit meg már te is tudod. Igaz is! Kivel mentél el innét? - kérdezte nagy érdeklődve

- Jiraiya-samával.

Hirtelen egy döbbent arcot vágott majd egy nagyot sóhajtva megnyugvást mutatott és így folytatta - Még él az a remete?

- Ismered? - kérdeztem most én érdeklődve. Sosem mesélt róla a tanítóm.

- Még anno, nagyon régen, születésetek előtt, együtt nevelkedtünk és tanítottak minket. Ő az Uzumaki családnál volt, míg meg nem haltak. Majd remeteként járta a világot, míg valami okból kifolyólag 10 éve vissza nem tért és elvitt magával. Remélem a háborúra vissza fog ismét térni.

Egy magabiztos választ adva - Vissza fog! - elindultam vissza a palotához, de most a barátnőm  társaságában. Észrevettem, hogy első találkozásuk után Nautoval ismét sok időt töltenek együtt, mármint amikor csak tudnak, de eddig akár hányszor rákérdeztem csak nézett maga elé és elpirult. Majd elmerengve azon, hogy megéri-e ismét faggatni, arra jutottam, hogyha nem akar úgyis mondja, mint ahogy régebben is tette. Visszafele sokat beszélgettünk a mostani helyzetről és az eddigi eltöltött külön élt pillanatainkról. Sok dolgot megtudtam róla és hogy igazából nem is könnyen elintézhető személy, csak anno azért nem küzdött a Démonokkal kik megtámadták, mert nem akarta, hogy kiderüljön a kiléte. Más szóval miattam majdnem meghalt, ismét. Csak bajt és szenvedést hoztam az életükre, de végül kizökkentett a morfondírozásomból.

- Nagyon hiányoztak már a beszélgetéseink! Tényleg nagyon boldog vagyok, hogy ismét melletted lehetek. - helyeselve a mondandóját, így folytatta - Többet tényleg nem foglak elengedni, ahogy senki sem!

Egy mosolyt mutatva rájöttem, hogy Ők nem tudják az igazságot. Csak az Uchiha testvérek. Nem tudják, hogy elfogom Őket hagyni megint, de most végleg. Vajon hogy közöljem velük? Heteimet ismét az Ő társaságukban töltöm és egyre fáj az a tény, hogy ez nem tarthat pár hónapnál tovább, de inkább én szenvedjek, mint több millió ember. Egy ember halála semmi a többiek boldogságához képest. Előbb utóbb elfogadják és már csak egy szép vagy akár rossz emlék maradok nekik. Sasukeval megbeszéltem, hogy a halálom után is maradjon fent a béke és több ártatlan életet ne oltson ki.

Visszatértünk a palotába és Naruto fogadott minket egy nagy mosollyal az arcán, majd köszöntött minket.

- Sziasztok! Sakura-chan, kéne segítség Sasukenak.

- Miért nem te segítesz neki? - kérdeztem tőle, de meg is bántam, mert egyből tudom, hogy miért mondta azt amit - Jaj hát tényleg! Meg is kért reggel. Na akkor én mentem, sziasztok. - Bementem az épületben és csak bolyongtam a falak között. Már pár napja nem láttam a fiatalabbik Uchihát, mert túlságosan is lefoglalja a papírmunka és étkezni is csak az irodájában étkezik. Alig mozdul ki onnét. Itachival sem találkoztam mostanában, mert Ő visszatért az Akatsukihoz és csak akkor hallunk felőle mikor küld egy varjat, hogy hogyan is állnak és mit is terveznek pontosan. Sok mindent nem tudok segíteni, max a gyógyításban és néha elmegyek a bázisra, hogy felmérjem, hogy hogyan is állnak. Nehéz is volt megmagyarázni nekik, hogy miért is nem ellenük, hanem helyettük az Akatsukikkal fogunk megküzdeni, de nagy nehezen bevették a hazugságunkat, de Ők is örültek a békének, de az egész még mindig fura. Több ezer Alvilágit öltem meg, kikről kiderült, hogy amúgy az alattvalóim és az a srác kit  mindig is megakartam ölni, Ő a gyerekkori barátom és anno még szerettem is a gyermeteg fejemmel. Mostanra ez mind megváltozott. Kis vonzalmat igaz még érzek feléje, de nem tudok szemet hunyni a sok borzalmas tettén, de azt sem értem, hogy kiderült, hogy én öltem meg a szolgáit mégis még mindig szeret és ezt ki is mutatja az apró tetteivel. Nem egyszer hozott már nekem egy rózsát vagy bókolt vagy mikor csak úgy random magához ölel és hálálkodik, hogy élek. Nem egyszer puszilt már meg és utána elsétált mintha mi sem történt volna. Túl sok érzés kavarog most bennem és ha éreznék is iránta bármit is, nem tarthatna sokáig. De nem is akarok ezen tovább gondolkozni, inkább lefekszem és alszom. Más dolgom úgy sincs.

Éjszaka közepe lehetett mikor halk lépésekre leszek figyelmes, majd félálomban kinyitva smaragdjaimat, ónix szempárral nézek szembe, majd le ül az ágyam szélére. Halkan kis rekedtes hangon kimondom az illető nevét és a szemeim ismét lecsukodnak. Már el is nyomott az álom. Egy ismerős érzést éreztem, egy kezet az arcomnál, ahogy kisimítja az orcámból a tincseimet és közel érezve légzését egy lágy puszit lehel a számra.

Már reggel volt mikor felkeltem és kinyitva a szemeimet, felülök és a számhoz kapva eszembe jut a tegnap esti álmom. Nem is gondolkozva tovább felkeltem és elindultam a szekrényem felé. Elsétálok az asztalom mellett és egy rózsát pillantok meg. - Itt járt az éjjel. - majd rájöve folytattam a magammal való beszélgetést tovább - Nem álom volt... - majd számhoz kapva ismét így folytattam - Megcsókolt...

Na itt is lenne a következő fejezet!:) Próbáltam a késések miatt előbb hozni és sikerült is! Köszönöm az eddigi kommenteket és már több mint 100 votes! Wow, köszönöm!:)

Ti amúgy mit gondoltok az ItaSaku párosításról? Félre értések elkerülése végett ez SasuSaku story!