Goodbye /SZÜNETEL/

PART 15

Nincs körülöttem semmi és senki, csak a sötétség. Nem tudom, hogy mennyi ideje már, de még mindig nem jutottam sehova sem. Testem pihe könnyű és semmit sem érzek. Vajon mert tényleg körbe ölel a sötétség, vagy netán nem érzem a testemet? Lebegek a semmi közepén és a szemeimet, amik eddig keresték a pislákoló fény nyomát, nyugovóra hajtom. Miért hagyjam nyitva, ha úgy sem látok semmit? Egyre fáradtabb kezdek lenni, de vajon mitől? Ha mély álomra hajtanám a fejem mi történne? Meddig fogok még itt lenni és hogy kerültem ide? Hiába gondolkozom, nem emlékszem. Nem emlékszem a sötétség előtti időkre. De vajon volt olyan?

- Sak...

Mintha egy hangot hallottam volna, de az lehetetlen. Egyedül vagyok. Miért fáj ennek az egy szónak a gondolata? Fájdalom?

- Sakura...

Sakura? Ki lehet Ő? Miért törhetett rám ismét a fájdalom? Csak most nem csak a mellkasomban, hanem a fejemben is. Nem értem. Nem tudom mi lehet ez vagy hogy miért történik.

- Sakura kérlek...

Miért hallom egyfolytában ezt a hangot? Ki lehet? Ki vagy te ismeretlen? Miért mondogatod a Sakura nevet?

- Ne halj meg...

Segítenem kell neki, nem halhat meg, hisz Én egy Med... egy Med... egy mi vagyok? Mi vagyok Én igazából?

- Nem mi hanem ki.

Hallok egy kellemes hangot, de nem látok senkit sem. Ez nem tűnt oly távolinak mint az előző. Vagyis akkor nem vagyok egyedül? Van itt még valaki?
Próbálok körbe nézni, de oly sötét van és a lebegés miatt nem tudom eldönteni, hogy egyáltalán mozog-e valamerre a testem vagy sem, de nagy nehezen megpillantok egy fénypontot. Egyre közelebbinek látom. Ő mozoghat vagy Én?
Nem is gondolkoztam ezen tovább, mert a fényből egy gyönyörű nő lépett ki. Sápadt bőre van és finom arcvonásokkal rendelkezik. Rendkívüli hosszú haja van. Ha lenne a talpunk alatt talaj, talán már azt is megérintené. Fején még megtalálható két barna szarv, amik tökéletesen hasonmásaik egymásnak. De ami még igazán rendkívüli rajta, hogy a byakugan szemei felett, a homloka közepén még van egy szem, amit még életemben nem láttam és csak könyvekben olvashattam róla. Könyvekben olvastam? Volt életem. De mi történt? Mi is volt ennek a szemnek a neve?

- Rinne Sharingan a becses neve. - törte meg a csendet az előttem álló nő.

- Ki vagy te és hol vagyok?

- Egy olyan köztes világban vagy ahol a létezésed téves. Emlékezz és térj vissza a világodba. Sose felejtsd el, hogy honnét is jöttél valójában és a létezésed célját. Kutakodj a tökéletes igazság után és mindig higgy a társaidban. Legfontosabb, hogy ne hagyd, hogy a sötétség eluralkodjon rajtad. A fény mindig ott van a közelében.

Mondata végeztével egyre jobban kezdett el halványulni a teste. Már nem volt oly korom sötét mint pár perccel ezelőtt és éreztem. Éreztem a végtagjaimat. Valami kényelmesen és puhán fekszem, de mintha valami lenne a számon és az orromon. Bal kezem hajlatánál enyhén viszket a kezem. De ami a legzavaróbb az a kisebb szünetekkel megállva kiadó folytonos pittyegő hang. Oly ismerős, de nem tudom hogy honnét is.
Kinyitom szemeimet és a hírtelen érő erős fény miatt nem láttam egész jól, de végül látásom visszatért és rájöttem, hogy egy kórteremben vagyok. Nagy nehezen sikerült leszednem az arcomról a maszkot és jobban körbe néztem. Kicsi szoba, aranyos elrendezéssel. Jobbra tőlem közvetlen egy ablak terül el. Velem szemben egy kisebb szekrénysor áll. Ágyam mellett balra egy kicsi éjjeliszekrény, amin van egy vörös rózsa. Vele átlósan egy körasztal és fekszik rajta valaki, talán alszik. Asztal előtt és a kisszekrényem mellett van még egy fotel is. Nem tudtam tovább körülnézni, mert éreztem, hogy néz valaki. Odapillantottam a szoba közepén álló asztalra és egy ónix íriszekkel néztem farkasszemet.