Goodbye /SZÜNETEL/

PART 4

SAKURA

Eltelt két nap azóta, hogy ismét látomásom volt. Vagy ki tudja mi. Azóta az sem hívatott magához, csak áttett a Nyugati szárnyba. Egy fokkal könnyebb dolgom van itt, és már az erőmet is visszanyertem. Közben felfedeztem egy könyvtárat, ahol délutánjaimat és estéimet is töltöm. Sok dolgot megtudtam. Az Alvilágiak történelmében az van, hogy az Emberek és Mágusok kezdeményezték a háborút. Nálunk meg az, hogy a Démonok. Itt valami nem stimmel. Még az is fura, hogy a volt uralkodói családról amit találtam azt is ősi japán nyelven jegyzetelték le. Mindenhol ezt a bizonyos szót találom: "春野一族", ha tudnám mit jelent. Elhatároztam, hogy a ma estémet is kutatásra szentelem. Sok idő eltelhetett, mert éreztem, ahogy a szemem már fáj a sok olvasástól. De még egy könyv belefér.

Járkálok a sorok között és megpillantok egy könyvet. "Az utolsó Cseresznyevirágszirom lehullása". Régebben mikor a történelmünket kellett tanulmányoznom ezt is el kellett olvasnom, de a mai napig nem tudom miért. Nem tartozik egyikünk történelmébe sem. Ez egy tragikus novella, ami eleinte békés és nyugodt, de a vége szomorú.

Két klánról szól. Megegyeztek, hogy a fiatalabbik gyereküket egymásnak ígérik és Ők lesznek a királyság jövője. Az egyik család lánya nagy hatalmú Alvilági Hercegnő és Mágus, de a mamája által emberi vér is csörgedezett benne. Ritkaságnak számított az, aki mint a három lelket magának tulajdoníthatja. Másik családban a srác csak egy egyszerű Alvilági Herceg volt. Boldogságban éltek, míg egy teliholdas éjszakén pár rejtélyes alak meg nem támadta Őket. Azzal a szándékkal jöttek, hogy elpusztítsák a nagy hatalmú klán lányát. Nem csak azzal értek el sikert, hanem az egész családját sikerült eltávolítaniuk. Ezáltal kirobbantottak egy nagy háborút. Másik klán sok áldozattal, de visszatudták verni Őket. Véget ért a háború, de nem a boldogság és a békesség jött utána, hanem az örök sötétség és kétségbe esés.

De kik is lehettek Ők? Kitalált történet vagy ez megtörtént? Nem ír sem arról, hogy hol történt, kik azok a bizonyos klánok, a támadókról. De ha jól emlékszem írtak valami olyat is, hogy egy társukat foglyul ejtették a bizonyos kastély sötét, komor és ijesztő tömlöcében. Ez a kastély több száz éves és hátha rejteget valamit ott lent. Sok helyen nem jártam, ez az egyik helyisége. Legtöbb titkos szobák lent szoktak lenni, vagy nem? Úgy is kezd már esteledni és még egy felfedező út nem árt. Uracska úgy is kerül, nem fog megzavarni, vagy hát remélem.

Sétálgatok a folyosókon és nagy örömömre belefutok egy ismerős alakba.

- Szia Celaena. Mit csinálsz? - érdeklődött Naruto

- Megyek vissza szobámba. Mára végeztem. - válaszoltam unottan, hát ha békén hagy

- Értem. Elkísérhetlek?

- Egyedül is eltalálok oda. - Még az hiányozna a fejemre.

- Jól tudod, hogy bennem megbízhatsz. Sokszor segítettem, igaz nem kérted a segítségemet, de eddig te vagy a legnormálisabb ember, akit itt megismertem. Szeretnék a társaságodban lenni és jobban megismerni. - mondta enyhe pír keretében

- Sokat segítettél, amit köszönök is, de sosem akartam. Attól, hogy még nő vagyok, nem kell egy férfi segítsége. Nem olyan vagyok mint a többi. Nem akarlak a társaságomban tudni. Nem érdekelsz és ez így is marad. Nem barátkozni jöttem ide, hanem túl élni.

- Mindenki túlélni jön ide, ezzel nem vagy egyedül. - közben közelít és gyengéden megfogja a vállamat - Kérlek vigyázz magadra és ne hajszold túl magad! Tényleg aggódok érted. Pár napja is sápadtan és erőtlenül jöttél vissza. Nyakadon, igaz halványan, de látszik még a keze nyoma. Gondolhatom mi történt, csodálom, hogy túl élted! Ne keveredj vele konfliktusba...

ellököm magamtól - Nem érdekel a mondandód. Hidegen hagy az érzéseid, és többé ne érj hozzám!

Naruto ismét közelít, de most a fülemhez hajolva folytatja - De azt hagyod, mikor a Király megölel, ráadásként te meg vissza. - mondja egy ördögi vigyorral a száján

Ezt honnét tudja? - gondolja magában Sakura, eközben a narancssárga hajú srác távolodik el tőle - Mégis mit képzelsz magadról?! Egyszer adod a jó fiút, utána meg a senkiházi nagy arcot! Egyszer mellettem, máskor meg ellenem vagy. Döntsd már el, hogy mégis mit akarsz! - kiabáltam rá

Néma csend burkolózott közénk. Csak néztük egymást, de látom, ahogy a szája sarkát fölfelé kezdi el görbíteni. - Most meg min mosolyogsz?

- Mégis érdekellek akkor. Mutatod a keményt, hogy téged nem érdekel senki és semmi, de vágysz közben arra, hogy valaki foglalkozzon veled. Magányos vagy. - ekkor elhallatszott egy nagy csattanás

- Ne beszélj úgy rólam, mint akit ismernél. Nem tudsz te rólam semmit sem és nem is fogsz! Ha még egyszer a közelembe jössz vagy egyáltalán érdeklődsz utánam, nem csak az arcod érzi meg a kezem nyomát. - ezek után fogtam és ott hagytam

Sok idő eltelt az incidens óta, de végre megérkeztem a célomhoz. Hosszú lépcsőfok vezet le a pincébe. Egyre hidegebb lesz a levegő. Kevesebb a zaj és a szörny, szinte semmit és senkit nem lehet észlelni itt. Kihalt az egész. Egyre lejjebb sétálok és egy fáklyával kirakott folyosóra érkezem meg. Jobbról balról cellák vesznek körül. Elmegyek közöttük, de egyikben sem észlelek senkit sem, de egyszer csak enyhe haldokló chakrát éreztem meg. Elkezdtem felé menni, de végül meg kellett állnom. Nagy fémajtó akadályozta meg az utamat. Kilincs felé nyúlok és lenyomom. Keserves nyikorgó hangon kinyílik és megpillantok egy "embert". Oldalsó falakhoz egy-egy lánc van erősítve és a szoba közepéig elnyúlnak azok és két kézen végződnek. A tulajdonosa egy fekete alapon, piros felhős ruhát hord, ami már eléggé szét van rajta szaggatva és úszik a vérben. Illető észrevehette, hogy bejöttem, mert a következő pillanatban az izzó vörös szemével találom magam szembe. Elkezdtem közeledni felé, de ahogy csökken közöttünk a távolság lágyul a szeme vonala. Már nem úgy néz rám, hogy "Közelebb jössz és meghalsz", hanem...

- Ki vagy te? - kérdezte az idegen

- Csak egy lány ki erre tévedt. Mit tettél, hogy egyedüli fogoly te vagy itt és ilyen állapotban vagy?

- Sasuke nem kedvel, ki is mutatta.

Annak ellenére, hogy így elbántak vele, bátran a nevén szólítja és nem érdekli a következmények. Példamutató bátorsággal rendelkezik. - Mióta vagy itt?

- Túl sok idő eltelt azóta.

- Mégis ki vagy te?

- Ki vagyok én? Mielőtt mások neve érdekelne, be kéne mutatkozni.

- Igazad van, Celaena vagyok.

- Sok mindenkivel találkoztam életem során. Sokan akartak átverni. Felismerem a hazugokat. Így ne akard, hogy eláruljam a nevemet, ha te sem vagy velem őszinte.

Ki Ő? Sokat hazudtam életemben, de mégis ez az első, hogy felismerik, ha hazudok. Ki lehet Ő? Hogy kerülhetett ide és miért? Mi lehet a története?

- De ahogy jobban megnézlek... Hosszú, lágy cseresznyevirág haj, élénk, ragyogó smaragd íriszek. Hát életben vagy. - mondta egy lágy, boldog mosoly mellett

- Mi-miről beszélsz? Hogy érted, hogy életben vagyok? - értetlenkedek, nem értem miről beszél

- Értem. Még nem tért vissza ...

De nem tudta befejezni, mert az ajtó csak úgy kicsapódott a helyéről. Egy ismerős hang szólalt meg mögülem.

- Netalántán megzavartam valamit? - kérdezte egy "Ölni tudnék most" nézéssel a tömlöcben lévőktől

Hát itt is lenne a 4.fejezet vége! Negatív/pozitív kommenteket elfogadok!:)