Goodbye /SZÜNETEL/

PART 11

SAKURA

- Mit akarsz? - szóltam oda hanyagul a nem rég megérkezőnek

- Beszélgetni. - jelentette ki az ónixszemű illető

- Nem akarok beszélgetni. Menj el. - mondtam neki amilyen kedvesen csak lehet. Látszott hogy nem érdekelt. Nem mozdult. Ott áll az ajtóban és csak engem figyel. Nagyon zavaró és irritáló. Elindultam a következő bábuhoz, hogy tovább eddzek, de minden egyes kis mozzanatomat figyelte, mint ha megakarna fejteni ennyiből. Jobban felidegesített és mikor a bábu elé értem rajta töltöttem ki a dühömet. Szerencsétlen tárgyba akkorát beleütöttem, hogy nem volt felismerhető, hogy ez mi is akart volna pontosan lenni vagy hogy mire is lehetett használni itt. Odanéztem Sasukera egy olyan nézéssel, hogy ha nem tűnik el Ő is így jár, de állta a szemkontaktusunkat és megindult felém. Mivel már jól tudta, hogy kivagyok így nem hátráltam, mint régebben, hogy rá ne jöjjön a kilétemre, hanem megvártam, hogy elém érjen. - Mondtam, hogy menj el. - vetettem oda neki, de most is hidegen hagyta.

- Én meg mondtam, hogy beszélni fogunk.

Most nem kijelentette, mint legelőször, de még nem is követelt és fenyegetett, hanem utasított. Mégis mit képzel magáról?! Nem vagyok a szolgálja, hogy engem akár mire is utasítson. Meg még azok után ilyen hangnemben beszél velem... Hova tűnhetett a régi Sasuke-kun, aki kedves, aranyos, együtt érző és megértő volt másokkal? Hogy válhatott ilyenné? Mi váltotta ezt ki belőle?

Gondolatmenetem közben már csak arra lettem figyelmes, hogy már közvetlen előttem áll, de azért tartott egy tisztestávolságot. Nem csinál semmit, csak áll és az íriszeimet fürkészi. Kivételesen még hozzám sem ér, ami elég meglepő, de most egyáltalán nem bánom. Lehet végre észrevette magát? Itt akarom hagyni, de a szemeit lesütötte és megbánást láttam a tekintetében. Kíváncsivá tett. Tudni akarom, hogy mit akar mondani, de közben meg mégsem. Legszívesebben most én vágnám földhöz, mint anno Ő engem. Ahogy bámultam én is Őt, láttam, hogy nyitásra emeli az ajkait, de be is csukta egyből. Még pár percig néma csend telepedett közénk, majd vett egy nagy levegőt vett, kifújta és megszólalt.

- Én... - ismét csend lett - tudod... - szemei még mindig a padlót csodálják és nagyon gyötrődik azon, hogy hogyan is mondhatná azt ami bántja legbelül, de Ő cseszik megszólalni és nem képes összeszedni a gondolatait és férfi létére elém állni és megmondani a szemembe. Meguntam. Elegem van.

- Sasuke. - neve hallatára felemelte tekintetét és végre rám tekintett - Ha már képes vagy összeszedni magad és nem totojázni, akkor talán beszélhetünk. Itt lett volna rá az alkalmad és most meg is hallgattalak volna, mert lehet kiderült volna belőle, hogy mi is lett a régi éneddel, kit szerettem és csodáltam. De azt az Embert már nem látom magam előtt. Magabiztos tekinteted is eltűnt. Helyette itt van egy olyan, amit nem tudok hova tenni. Ráadásként egyik szemedet már alig tudod visszaváltoztatni Sharinganból ónixba. Jól tudod, hogy nem szabad sokat használni, de te mégis megtetted. Miért kell ilyen hülyeségeket csinálni? Értelmetlen és felesleges dolgokért. Azért látom a régi éned megmaradt. Nem gondolsz magadra, de helyette parancsolsz és fenyegetsz.

Mondatom végeztével elsétáltam mellette, az ajtóhoz, de mire a háta mögé érhettem volna, Ő megfogta a bal karomat és megállásra kényszerített és szembe fordított magával. Ki akartam rántani a kezéből a karomat, de nem tudtam. Egyre jobban csak szorította és a végén felszisszentem. Erre a hangomra enyhített rajta és lecsúsztatta a kézfejét a kézfejemre és lágyan megfogta. Még mielőtt bármit is csinálhattam volna, megszólalt.

- Sakura. - kezeinkről eltekintve, most a smaragdjaimat nézegette a mostanra már magabiztos tekinteteivel - Az elvesztésed után nem tudtam senki fele sem közelíteni. Nem tudtam,hogy mit csináljak. Nem tudtam tovább lépni és nem is akartam. Ez felemésztett. Hármunk népén vezettem ezt le. Ártottam több ezer embernek, mert nem tudtam kontrollálni magam miattad. Erős voltam, de ugyan akkor gyenge is. Mások fájdalmában leltem örömömet, mert rossz volt nézni, hogy az Emberek, Mágusok és az Alvilágiak milyen boldogok a szerettükkel, míg nekem csak a nyomor jutott.Egy idő után próbáltam azt is, hogy keresek valakit, de csak a bérnőstények jelentek meg. De egyszer megjelent egy lány, kit Karinnak hívtak. Sok jó és rossz tulajdonsága volt. Sok időt töltöttünk együtt, de végül elűztem. Nem azért, mert kiszórakoztam magam vagy csak mert kiakartam használni és eldobni, hanem mert féltem. Féltem, hogy megint valakibe beleszeretek és elmegy. Ismét egyedül voltam és egyedül már csak Naruto volt az akire mindig számíthattam és tudtam, hogy Ő sosem verne át vagy hagyna el. - itt egy kicsit abba hagyta és elgondolkozott, hogy hogyan is folytathatná, majd folytatta - Jó sok év eltelt,de egy idő után kaptam egy olyan hírt, hogy Haruno Sakura öli az alattvalóimat és egyre jobban közelít a Királyságunk felé. Dühös volt és sokan meghaltak akkor. Azt hittem valaki szórakozik velem, de rá pár évre megjelentél. Aznap kaptam egy hírt, hogy a városban van, ki életemre akar törni és aznap találkoztam veled is. Mikor megpillantottam a cseresznye színű hajadat és a smaragd íriszeidet, megállt bennem az ütő. Nem akartam elhinni, hogy te vagy az. Hogy élsz. Majd egy másik néven bemutatkoztál. Azután elhatároztam, hogy szórakozni fogok veled, mert zavart, hogy nem csak valaki, de még az élet is tönkre akar tenni. - szemeimet fürkészte és közben a másik kezével a másik kézfejemet is megfogta, ami eddig az oldalam mellett lógott - A régi énem veled együtt eltűnt. De visszatértél és igyekszem változni, de több év is eltelt azóta és nem könnyű. Mindennap küzdök, hogy olyan legyek mint régen csak miattad, de nem a legkönnyebb feladat, mint hittem volna. Sharinganomat is azért nem tudom már lassan visszahívni, mert sokat használtam a papírmunkáknál, az építkezéseknél és egyéb cselekedeteknél, amivel halad a felújítás és békekötés. - elengedve kacsóimat, magához ölelt - Érted bármit megtennék és bármikor feláldoznám a látásomat azért, hogy téged még az előtt boldogan láthassalak.

Miattam annyi mindent tett és észre sem vettem. Mindig csak bántottam, fájdalmat okoztam neki a cselekedeteimmel. Amiket a fejéhez vágtam... Régebben mesélt már az életéről, de sosem tudtam, hogy mit is gondol vagy érezhetett anno. Próbál miattam változni, kedves és aranyos lenni, mint régen. Azt hittem eltűnt a régi személyisége, de mindig is itt volt előttem, de nem vettem észre, mert csak a régi borzalmas tetteire gondoltam, ami ráadásként még miattam is történt. Ha nem ismertem volna meg... Nem... Ha nem születtem volna meg, akkor ez meg sem történt volna. Miattam képes lenne megvakulni is, csak mert Én kitaláltam, hogy hozzuk vissza Asgard régi fényét.

Feleszmélve egy dologra, eltoltam magamtól és kérdőn nézett rám. Tekintetéből az értelmetlenség, szomorúság és a fájdalom vehető ki. Bal kezembe chakrát gyűjtöttem és lassan emeltem a feje felé. Behunyta a szemét és várt. Gondolom azt hiszi, hogy megütöm, de nem. - Ez egy kicsit fájni fog. - Erre ismét szembenéztem az ónixával és a vörösen izzó íriszével, majd a kezemet a szeméhez érintettem. Kis szisszenést kiadott, de némán tűrte tovább. Sok időbe nem telt, de sok erőmet felemésztette. Fáradt és gyengének éreztem magam, de ez az Ő fájdalmához semmi sem. - Kész vagyunk. Óvatosan nyisd ki. - Adtam neki az utasítást és mikor szembenéztem a ragyogó íriszeivel ráébredtem, hogy mennyi dolog miatt is kéne bocsánatot kérnem. Nem is haboztam vele. - Bocsánat Sasuke-kun. Annyi dolgot tettél miattam és szenvedtél is. Próbálkozol, amit én nem nagyon vettem észre, talán egy kicsit. Jobban megszeretnélek ismerni és több időt tölteni veled. - mosolyogtam rá őszintén

Megrázta a fejét és lágyan elmosolyodott. - Butus - jobb kezét az arcomhoz emelte és félénken megsimogatta - nekem kéne bocsánatot kérnem az este miatt... Hinata beszélt a fejemmel és rájöttem, hogy rettenetes hibát követtem el... Én tényleg nagyon sajnálom...

Döbbenten álltam és néztem a fekete hajút előttem. - Sasuke-kun?

- Igen?

- Te most bocsánatot kértél? - kérdeztem tőle még mindig döbbent arccal

Megforgatta a szemeit és a tenyerét, ami eddig az orcámon pihent, most a homlokomhoz emelte és lágyan megbökte. - Ezt váltod ki belőlem, Sakura.

Na itt is lenne! Közbe jött pár dolog, amiért nem tudtam előbb hozni, de most, hogy fogjuk rá, hogy rendbe jött pár dolog itt is lenne!:) Köszönöm az eddigi kommenteket és voteokat!