A rádiós múltja (BEFEJEZETT)

1. Fejezet

A pokol. Az a hely ahová a bűnös lelkek kerülnek. A történetünk itt kezdődik.  Egy átlagos démon ilyenkor már megvette az aznapi drog adagját, részegen mászkál az utcákon, vagy megöli démontársait. Vagy őt ölik meg. Viszont van néhány démon aki kivételt képez ez alól. Ilyen démon Ella is.

)- Ella szemszöge -(

Reggel felkeltem. Viszont valami nem volt rendben. Gondolkoztam is, hogy mi lehet a gond amikor egyszer csak eszembe jutott.
-Baszki! Már háromnegyed nyolc? Késésben vagyok!
Gyorsan kipattantam az ágyból és elmentem fogat mosni, majd pedig felöltöztem. Szaladtam a munkahelyemre amilyen gyorsan csak tudtam. Egyébként énekesnőként dolgozok egy kávézóban. Pont időben voltam. A kabzsi főnököm azonnal leordította a fejemet. Bementem a színpad mögötti helyiségbe ahol már várt a zenekar többi tagja. Ott volt Peti a billentyűs és Tamás a basszusos.
-Mára mit is terveztünk első számnak? - kérdezte Peti. Tamás válaszolt volna, ha nem hallott volna meg egy különös zajt. Én is hallottam, ezért kinéztem a kis ablakon, ami a színpad, és a zenészeknek fenntartott helyiség közötti ajtón volt található. A hang amit hallottunk bagyon hasonlított egy régi rádióéra. Egyszer csak észrevettem a hang forrását. Nem más állt a kávézó ajtajában, mint a rádió démon. Még csak pár évvel ezelőtt kerültem a pokolba, de mégis tudtam, hogy ki ő. Megláttam, hogy a főnököm felé tart.
-J-j-jó napot! Tu-tudok segíteni valamiben? - szólalt meg a főnököm dadogva.
-Üdvözlöm! Csak azért jöttem, mert hallottam, hogy itt van a legjobb élő zene a környéken. Nem kell félnie! Nem bántok itt senkit. - mondta a rádió démon, majd pedig leült a színpadhoz legközelebbi asztalhoz. A főnököm ebben a pillanatban be is nyitott.
-Játszátok el a legjobb dalotokat! Nem érdekel, hogy mi az, csak játszátok el! Ha nem fog neki tetszeni, akkor mindannyian búcsút inthettek az eheti fizetéseteknek! - kiabálta mérgesen, majd pedig kiment és becsapta maga után az ajtót. Tamás megszólalt:
-Melyik a legjobb dalunk?
-Nem tudom. - válaszolta Peti.
-Nekem van egy ötletem! - mondtam, majd pedig ismét megszólaltam -Az biztos, hogy egy magyar számnak kell lennie, mivel azokat tudjuk a legjobban eljátszani.
-De melyiket? - kérdezte Peti.
-Lehetne a Holdfény a tanúm. - mondtam az ötletemet a srácoknak. Ők csak bólogattak, majd pedig kimentünk a színpadra.
-Üdvözlünk minden régi és új vendéget! - köszöntöttem a közönséget - a mai napon elsőnek az egyik kedvenc dalommal készültünk. Hallgassátok sok szeretettel! - fejeztem be, majd pedig el is kezdtem énekelni. A közönségnek tetszett, de én mindig csak a rádió démont figyeltem a szemem sarkából, hogy mit szól hozzá. Először nem láttam semmi különöset. Ugyan úgy mosojgott, mint amikor először megláttam. Egyszer csak becsukta a szemét, nagyon halkan dúdolni kezdett, és az ujjaival ütötte a ritmust. Valahogy én nem a sorozatgyilkos rádió démont láttam, hanem egy embert aki imádja a zenét. A számnak vége lett. Ismét megszóltam:
-Köszönöm a figyelmet! Most pedig Petitől következik a Don't stop me now.
El is mentem a színpadról. A szemem sarkából észrevettem, hogy a rádió démon feláll, és elindul a pult felé. Oda is szaladtam a pult mögötti ajtóhoz és hallgatózni kezdtem.
-Ho-hogy tetszett? - kérdezte a főnököm aki a pultos szerepét is betölti, mivel tudja, hogy mindenki aki jelentkezne pultosnak előbb inná meg a készletet, mint hogy kiszolgálná a vendéget.
-Remek előadás volt! Láttam, hogy az énekesnő most nincs a színpadon. Beszélhetnék vele? - kérdezte a démon. Amint ezt meghallottam lefagytam. Gyorsan visszafutottam a színpad mögötti szobába, nehogy észrevegye a főnököm, hogy hallgatóztam. Egyszer csak a főnököm belépett az ajtón.
-Menj a hátsó bejárathoz! A rádió démon beszélni akar veled. - mondta.
Oda is mentem a hátsó bejárathoz, ahol a vörös ruhás démon már várt.
-Üdvözlöm kedveském! A nevem Alastor. Örvendek a találkozásnak! - szólalt meg, majd azonnal folytatta -Remek előadás volt! Ezt a dalt még sosem hallottam az előtt. - mondta furcsa recsegős hangján.
-Hát... ez egy magyar szám, szóval szerintem ezért nem ismerheted. - mondtam. Valamiért úgy éreztem, hogy nem kell tartanom Alastortól. Tudom, hogy régen tömegeket gyilkolt meg, de mégis szimpatikus volt.
-Értem. És magának mi a neve? - kérdezte Alastor.
-A nevem Ella. - válaszoltam neki.
-Úgy hallom, hogy a barátod hamarosan befejezi a számot. El kéne búcsúznunk. - mondta Alastor miközben a semmiből előkaptaa mikrofonját.
-Akkor megyek is. - feleltem.
-Esetleg lenne kedve találkozni délután? - kérdezte a rádiós. Teljesen lecövekeltem. A rádió démon randira hívott engem?
-Te most randira hívtál? - kérdeztem meg, mire Alastor csak felnevetett.
-Nem, nem. Dehogy is! Nem is tudnálak. - mondta, mire nagyon meglepődtem.
-Hogy érted, hogy nem tudsz? - kérdeztem.
-Úgy értem, hogy nem tudok szerelembe esni. - válaszolta Alastor.
Amikor ezt kimonta már mindent értettem.
-Esetleg itt találkozhatnánk kettőkor. Akkor végzek. - mondtam.
-Rendben! Akkor kettőkor ugyan itt! - mondta a piros ruhás démon, majd pedig elsétált. Én is elindultam az ajtó felé. Még egyszer hátranéztem, majd pedig meglepődve láttam, hogy Alastor már nincs sehol. Be mentem, és folytattam a munkámat.

)- 2 órakor -(

Végre végeztem az aznapi munkámmal. El indultam a hátsó ajtó felé, ahol a rádiós már várt rám.
-Üdvözöllek! Merre induljunk? - kérdezte.
-Baj ha úgy köszönök, hogy szia? - kérdeztem meg.
-Nekem mindegy! - válaszolta Alastor.
-Ha nem baj, akkor haza mennék. Odáig, ha szeretnéd akkor elkísérhetsz. - mondtam.
-Rendben! - válaszolta.
Az út sokáig csöndben telt. Nem tudta elkerülni a figyelmemet az, hogy Alastor le nem áll a mosolygással.
-Őőő... kérdezhetek valamit? - kérdeztem félően. Alastor megállt egy pillanatra, majd pedig megszólalt.
-Szerinted illik ilyet kérdezni? - kérdezte.
-Hát... nem tudom. De még mindig nem válaszoltál. - mondtam.
-Soha nem vagy teljesen felöltözve egy mosoly nélkül. De ahogy látom itt is vagyunk! - mondta.
-Honnan tudod, hogy hol lakok? - kérdeztem.
-Nem volt nehéz rájönni. Amikor elindultam a kávézóhoz láttalak kiszaladni az ajtón. - válaszolta Alastor. -Úgy tűnik utunk itt ketté válik.
-Szia! - köszöntem, majd pedig bementem a lépcsőház ajtaján. Bementem a lakásomba, majd pedig be is dőltem az ágyba. Annyira elfáradtam aznap, hogy rögtön el is aludtam.