A rádiós múltja (BEFEJEZETT)

3. Fejezet

Reggel korán felébredtem. Nagyon nem is csináltam semmi hasznosat. Majdnem egész nap csak pihentem. Aztán végül eljött a hat óra. Elkezdtem készülődni. Kivettem a szekrényemből azt a ruhámat ami a legjobb állapotban van. A fellépős ruhámat nem vehettem fel, mert azt a főnököm megtiltotta. Gyorsan raktam magamra valami kis egyszerű sminket, aztán el is indultam a bejárathoz. Alastor már ott várt.
-Szia! Indulhatunk. - mondtam.
-Jó estét kedvesem! Miért ezt a ruháját húzta? - kérdezte a rádiós.
-A fellépős ruháimat nem húzhattam fel. - válaszoltam.
-Egy ilyen szép hölgy nem mehet ilyen ruhában sehová. Mindjárt intézkedek. - mondta, majd pedig csettintett egyet. A ruhám egy szempillantás alatt átváltozott egy gyönyörű fekete ruhává. Nagyon tetszett. Ezután elindultunk a színházhoz. Mivel az új ruhámhoz új cipőt is kaptam ami egy magassarkú volt, ezért elég lassan tudtam haladni.
-Látom nehezen megy a séta. - szólalt meg hirtelen Alastor. -Szeretné, hogy ne kelljen tovább sétálnia? - kérdezte.
-Igen. Örülnék neki. - válaszoltam.
Egyik pillanatban még ott sétáltunk, másik pillanatban pedig már a színház előtt találtam magam.
-Megérkeztünk! - mondta Alastor, majd pedig bementünk.
Akkor döbbentem rá, hogy milyen régen jártam színházban. Gyönyörű volt. Bementünk a színházterembe, ahol megláttam egy apró leányzót.
-Ó Nifty! De rég találkoztunk már. - szólalt meg Alastor.
-Szia Alastor! Örülök a találkozásnak. - mondta a kis csöppség.
-Bemutatnám neked Niftyt. - mondta Alastor.
-Szia! Téged hogy hívnak? - kérdezte Nifty.
-Én Ella vagyok. - válaszoltam.
-Most, hogy megismerkedtetek meg kéne keresnünk a helyünket. Te is az előadásra jöttél? - kérdezte Alastor Niftyt.
-Nem, én nem az előadásra jöttem. Én itt dolgozok. Én vagyok itt a takarító. - válaszolta Nifty.
-Értem. Akkor megyünk is. - mondta Alastor.
Megkerestük a helyünket, és leültünk. Az előadás elkezdődött. Gyönyörű volt. Addig nem nagyon rajongtam a színházakért, de akkor rá kellett jönnöm, hogy egyszerűen csodálatos. Ahogy a színészek beleéléssel játszák a szerepüket még úgy is, hogy csak mi ketten vagyunk a nézőtéren. És én még azt hittem, hogy unalmas lesz. Amikor vége lett a színdarabnak Alastorral tapsolni kezdtünk. A színészek meghajoltak, majd pedig a függöny bezárult.
-Hogy tetszett? - kérdezte Alastor.
-Nagyon jó volt! Vagyis... csodálatos! - válaszoltam.
-Örülök, hogy tetszett. - mondta, majd pedig felálltunk és kimentünk. A színház előtt állt három 12 év körüli gyerek. Megláttam, hogy egy kislány a földön ül és sír. Alastor is észrevette ezt, aki meglepő módon elindult arrafelé. Az addigi ismereteim alapján Alastor kiröhögte volna a kislányt és ment volna tovább. De nem.
-Van valami probléma? - kérdezte a három idősebb gyereket.
-Nincs. - szólalt meg az egyik.
-Akkor az a lány miért sír? - kérdezte Alastor.
-Nem tudjuk. De nem is érdekel. - mondta egy másik.
-Mi a baj drágám? - kérdezte Alastor a kislányt.
-Ezek a fiúk nem hagynak békén. Folyamatosan csúfolnak. - mondta sírva a kislány.
-Akkor már mindent értek. - mondta Alastor. Ezután a fiúk felé fordult, és megszólalt.
-Ha mégegyszer akár egy szót is mertek szólni ehez a lányhoz, az lesz az utolsó alkalom, hogy meg tudtatok szólalni. - mondta Alastor miközben fejét elfordította, és a szemében megjelent egy óra. A fiúk félelmükben elestek, majd pedig gyorsan felálltak és elrohantak.
-Mostmár minden rendben van. Szerintem azokat a fiúkat egy jópár évig nem fogod látni. - mondta Alastor boldogan.
-Köszönöm! - mondta a kislány, és megölelte Alastort. Alastor erre elég érdekesen reagált. Megköszörülte a torkát, majd pedig arrébtolta a kislányt.
-Semmiség volt. De mostmár mosolyogj! Hiszen soha nem vagy teljesen felöltözve egy mosoly nélkül! - mondta Alastor, miközben még nagyobb vigyorra húzta a száját.
Bármit kinéztem volna Alastorból, csak ezt nem. A nagy hatalmas rádió démon megvédett egy kislányt? Ez tényleg megtörtént, vagy csak képzelődök? Ezek a gondolatok voltak a fejemben.
-Mi történt kedvesem? Miért nézel ilyen meglepődötten? - kérdezte Alastor.
-Őőő... semmi. Nem történt semmi. - mondtam.
-Rendben. Indulhatunk? - kérdezte Alastor.
-Igen. - válaszoltam.
Egy pillanat múlva már a ház előtt is voltunk.
-Szia! - mondtam.
-Viszont látásra kedvesem. - mondta Alastor. Már mentem volna be, amikor egyszer csak megszólaltam.
-Őőő... Alastor.
-Igen? - mondta Alastor.
-Elhívhatlak vacsorázni? - kérdeztem.
-Persze! - válaszolta.
-Rendben. Akkor... holnap ugyanúgy hétkor ugyanitt? - kérdeztem.
-Nekem jó. - mondta.
-Rendben. Akkor szia! - köszöntem, majd pedig elindultam a lakásom felé. Amikor bementem a lakásomba gyorsan lefürödtem, felvettem a pizsamámat, és lefeküdtem aludni.

———————————————————
(a fenti dalt csak egyszerűen imádom!)