A rádiós múltja (BEFEJEZETT)

12. Fejezet

Már több mint három hónap eltelt mióta először találkoztam Alastorral. Azóta teljesen megváltozott. Elkezdett jó útra térni. Minden nap Alastor keltett. Tényleg ő volt a családom. Egyik reggel arra keltem, hogy Alastor egy puszit nyom az orromra.
-Jó reggelt drágám! Ideje felkelni. - mondta.
-Ez meg mi akart lenni? - kérdeztem mosolyogva.
-Csak fel szeretnélek kelteni szívem. - mondta Alastor.
-Te most komolyan flörtölsz velem? - kérdeztem.
-Miért? Ezzel mi a baj? - kérdezte Alastor.
-Hagyd már abba! - mondtam.
-Miért? Haragszol valamiért szerelmem? - kérdezte Alastor.
-Na jó. Mostmár tényleg fejezd be! - mondtam nevetve.
-De miért? Nem vagyok vonzó? - kérdezte Alastor.
-De. Vagyis... nekem nem. - mondtam.
-Auccs. Ez most fájt. - mondta Alastor.
-Mid fáj? Az egód? - kérdeztem.
-Igen. És most, ha megbocsátasz kimegyek a konyhába, hogy meggyógyítsam egy tányér tejbegrízzel. - mondta Alastor, majd pedig kilépett az ajtón. Miután abbahagytam a röhögést követtem őt. Megettük a reggelit, majd pedig elkezdtem készülődni. Aznap akartam házat keresni magamnak. Alastor akarta, hogy legyen egy saját házam. De nem azért, hogy minél hamarabb elköltözzek. Mielőtt elindultam volna Alastor megszólalt.
-Légyszíves vigyázz. Tudom, hogy csak holnap lesz a népirtás... de sosem lehet tudni. - mondta Alastor, majd pedig el is indultam. Sok eladó ház volt arrafelé. Viszont egyik sem tetszett annyira. Órákon át nézegettem az eladó házakat, de egyik sem tetszett igazán. Egyszer csak meghallottam egy harangszót. Ez nem a sima, egyszerű harang volt. Ez az volt, ami a népirtás kezdetét jelezte. Lesokkoltam. Elkezdtem futni amilyen gyorsan csak tudtam. Azt sem tudtam, hogy merre megyek. Csak futottam. Az angyalok elkezdtek leszállni. Már hallottam is az első démon kétségbeesett kiáltását. Én csak futottam tovább. Viszont egyszer csak elbotlottam. Egy angyal leszállt elém. Nem mertem megmozdulni. Tudtam, hogy itt vége. Nincs tovább. Viszont miközben az angyal vette elő a fegyverét elkiáltottam magam.
-VALAKI! SEGÍTSÉG! KÉRLEK VALAKI SEGÍTSEN! - kiabáltam ahogy csak a torkomon kifért. Az angyal ezzel nem is törődve fogta a fegyverét és elhajította felém. Én becsuktam a szemem. Viszont nem éreztem semmit. Semmi szúrást vagy bármi mást. Kinyitottam a szemem. Még mindig ugyan ott voltam. Az angyallal voltam szemben még mindig. Nem értettem, hogy mi történt. Az angyal mellém nézett. Megnéztem, hogy mit néz. Alastor volt.