Utolsó szavak egyszerűen kikopnak majd, papírra vetett magányos betűk lesznek, melyeknek emléke fájó késként öli meg szíved törött darabjait. Egy év multán, mi az utolsó szavad Bang Chan?
𝙸 𝚕𝚒𝚟𝚎 𝚒𝚗 𝚝𝚑𝚒𝚜 𝚗𝚎𝚟𝚎𝚛-𝚎𝚗𝚍𝚒𝚗𝚐 𝚙𝚊𝚒𝚗...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
●Just don't care●
-Szia Jeongin. Újabb egy hét telt el, te pedig még mindig mozdulatlan vagy. Olyan békés az arcod. Kisimult. És gondtalan. Mikor bent vagyok a kórtermedben folyamatosan beszélek hozzád, kíváncsi vagyok hallod-e. Nem is tudom jó lenne ha értenéd mit mondok. Mind összevisszaság. Minden szó értelmetlen. Nélküled nincs jelentősége semminek.
Chan nem nézett a kamerába, szemei szüntelen a sötétkék takarót bámulták. Kezeivel a lepedő szélét morzsolgatta, folyamatosan azon gondolkodott, mit is mondhatna még szerelmének.
-Képzeld, anyukád meglátogatott. Meggyötört ő is, mint mindenki a közeledben. Beszélgettünk egy keveset, rólam érdeklődött, de láttam rajta, hogy illemből teszi. Hiába próbálja elrejteni, belül, a lelkében, tudom hogy engem okol a történtekért. Mindenki engem hibáztat, mégha nem is mondják ki. Egyszerűen látszik rajtuk és... és megértem őket. Nekem kellett volna tudnom a legjobban, hogy mi a jó neked, én kellett volna megvédjelek. Egyszerűen nem hagyhattam volna, hogy mindez megtörténjen.
Chan már nem sírt. Napok óta képtelen volt rá. Ahogy telt az idő, ő egyre elveszettebb és elveszettebb lett. Ritkán evett, ritkán aludt. Rengeteget fogyott, arca beesett és sápadt volt. Kezei a tömérdek koffeintől folyamatosan remegtek, hangjátt rekedtség és szárazság jellemezte. Egyszerűen csak létezett.
De arra sem volt kellő energiája.
-Mindenki azt mondja, hogy szedjem össze magam. De képtelen vagyok rá Jeongin, hisz engem egyedül te vagy az aki megért. Woojin hyung szüntelen nyaggat, hogy ne búslakodjak és hogy éljek, mert az életem ezen a ponton nem állt meg. De mondd Inie, hogy kérhetnek meg erre, mikor te miattam fekszel mozdulatlanul egy steril szobában? Ez önzőség. Önzőség veled szemben és gonoszság velem szemben. Az emberek eltávolodtak tőlem, de fogalmamsincs, hogy önszántukból tették vagy én üldöztem el őket magam mellől. Tudod úgy érzem lassan nem marad senkim. Menthetetlenül kapaszkodom beléd, de...de...Mindegy hagyjuk. Jó éjszakát egyetlenem, holnap találkozunk.
A fiú leállította a felvételt, majd magára húzta sötét színű takaróját, megpróbálva elbújni a világtól.
