One year |Chanin| ✔✔

●you●

○Oh you are my angel
You are by my side
Always always stay here forever○

A tenger lágyan simogatta ölelő karjaival a homokos partot, nyugtatólag tisztítva meg a piszkoktól, a fagyos novemberi széllel karöltve. 
Most nem jártak az égen madarak, egyetlen lélek sem tartózkodott a tengerpart közelében, egyedül csak a csillagok halovány fénye mosolygott le a víz kristálytiszta felszínére.

Mosolygott?

Sokkal inkább volt az sajnálkozó ajakgörbület, hiszen az aprónak látszó pulzáló gyöngyök szíve is megesett a meredten előretekintő Chanon.

Tudták mire készül.

Tudták, hiszen a csillagok mindent látnak.

Mégis csöndesen figyelték, ahogy Bang Chan, az egy éve elveszett önmaga maradványa, elindít egy videófelvételt az aprócska kameráján.

Ez volt az utolsó.

Ez volt a búcsú ideje.

Ausztrália partján, egy eldugott homokos részen, Chan teljesen felkészülve bámult a kis pontba, lábát szorosan átölelte és hagyta, hogy könnyei kristálycseppenként potyogjanak a homokba.

— Olyan szépek a csillagok ma Inie. Annyira gyönyörűek, tiszták és érinthetetlenek. Vajon a halálunk után mi is egyé válunk közülük?

A fiú hangját a késő esti szél halkan cipelte a levegőben, érezve rajta egy év kínkeserves terhét.

Chan lelke zaklatott volt, feldúlt és nehéz. Elméjében minden egyes boldog és szomorú pillanat lejátszódott, felelevenítette  barátait, családját, kedvesét.

Mindenkit.

Eszébe jutott az első találkozása a kómában fekvő fiúval, az első randevú, az első csók.

Minden.

Lelki szemei előtt látta a baleset napját, hallotta  a mentősök kétségbe esett hangjait és tisztán emlékezett barátai sajnálkozó pillantásaira.

Jisungra és Minhora, ahogy azok ketten egymást ölelve ültek a kórházi székben.

Changbina és Felixre, akik komor tekintettel meredtek a fehérre mázolt kórtermi ajtóra.

Hyunjinra, ahogy Seugmin sírását próbálta csitítani.

Woojinra, aki mint hűséges barát, mindvégig mellette állt.

Mint hűséges áruló , ki galád módon hátbaszúrta Chant, ezzel egy mocskos csalóvá téve a gyötört ausztrált.

Hiszen Woojin megcsókolta őt, tudatában annak, hogy Chan szíve egyedül Jeonginért dobog.

Az a szív, mely pillanatokon belül megszűnik létezni.

— Tudod Jeongin a huszonkét évem alatt mindig azt hittem, hogy a szerelem gyengeség.  Hogy csak az őrültek azok,  akik menthetetlenül az otthont keresik egy másik személyben. Soha nem hittem azt, hogy valaha képes lennék szeretni.  De jöttél te és fenekestől felforgattad az életem. Olyan voltál akár egy hurrikán, mely kitombolja magát, mindent tönkretesz és a szele továbbra is ott marad az emberekben.  De te engem  jobbá tettél. Szerethetővé tettél.  Egy olyan ember vált belőlem, aki menthetetlenül ragaszkodott hozzád, minden egyes apró porcikájával téged keresve.  Az elmúlt egy év egy pokol volt nélküled Jeongin s néha azt kívántam bár soha ne ismertelek volna meg, de most itt,  Ausztrália tengerpartján rá kellett jönnöm, hogy a veled töltött idő volt az, amelyet mások életnek neveznek.  Miattad tanultam meg létezni, te voltál az oka annak, hogy levegőért kapkodtam, mikor a lelkem süllyedett.  Te voltál az én csillagom és eljött a perc, hogy én a tieddé válljak.

Chan letörölte könnyeit, majd telefonja kijelzőjére pillantott.

23:59 november 28-ról a számlapok hirtelen váltottak át.

00:00 november 29

Ezennel az egy év lejárt.

A szőke hajú fiú csillogó szemeit ráemelte az ausztrál égboltra, kifújta tüdeibé szorult levegőjét, majd halkan folytatta.

— Ha létezik Isten, aki mindent lát, arra kérem, hogy halálom  után is veled maradhassak.  Szeretlek Jeongin.  Szerettelek, szeretlek, és szeretni is foglak ma, holnap és mindörökké.

Előrenyúlva leállította a kamerát, megtörölte könnyáztatott szemeit s még egyszer utoljára felnézett az ausztráliai csillagokra. Tekintetét átvezette a tengerre, melyben a Hold tükörképe fulladozott, s utolsó mosolyt eresztve megtette azt, melyet szerelmének ígért.

Elvette a saját életét. Azt az életet, mely   semmit sem ért nélküled, Jeongin.

Utolsó szavak egyszerűen kikopnak majd, papírra vetett magányos betűk lesznek, melyeknek emléke fájó késként  öli meg szíved törött  darabjait.

—Egy év multán,  ez az utolsó szavad Bang Chan?