Arany trónok és holdfény fátylak | HOBBIT FANFICTION |

III. Törptársaság

Talessa egy pillanatra megriadt az étkező kaotikus zajától és egy lépéssel lemaradt a többiek mögött. A kellemes hárfazenét most majdnem elnyomta egy tucat törp harsány társalgása. Egy újonnan behozott, kisebb asztalnál ültek, nevetgéltek, bökdösték egymást, kiabáltak. A lány próbálta összeszedni magát, de nem volt könnyű. Életében először látott törpöket, és Elladannak valamelyest igaza volt, nem tűntek valami gáláns népnek. Néhányan felé pillantottak, az egyikük, egy fiatalnak tűnő, sötét hajú szemtelenül rá is kacsintott, mire Talessa feleszmélt és gyorsan a többiek után sietett. Elrond úr és két ismeretlen már az asztalnál ültek. Elrond magához intette fiát, majd valamit mondott neki, mire Elladan sietősen távozott, nyomában a közben megjelent ikertestvérével. A férfi bólintott vendégei felé és intett nekik, hogy foglaljanak helyet az asztalnál. Nídhiel közben csatlakozott a zenélő tündékhez, így csak ők ketten maradtak. Talessa meglepve látta, hogy barátnője az idegenektől távolabb eső széket választja, így neki az egyik férfi melletti hely jutott. Közelebb lépve ráeszmélt, hogy ez a férfi szintén törp, bár magasabbnak tűnt társainál. Tekintete Talessa felé fordult, figyelte ahogy az a székhez lép és helyet foglal. A lány zavarban volt, magán érezte a férfi tekintetét, ezért fejét lehajtotta és reménykedett benne, hogy arca rejtve marad. Miért kellett ezt a rövid fátylat felvennie? Inkább ülné végig az ebédet étkezés nélkül, mint hogy ez a zavarba ejtő idegen meglássa az arcát. Eline észrevette barátnője zavarát és biztatóan rámosolygott.

- Lady Talessa, Eline, ez itt régi jó barátom, Szürke Gandalf - mutatott Elrond a másik férfi felé, akit Talessa eddig szinte észre sem vett. A szürke jelző valóban illett rá, mind ruháját, mind haját és hosszú szakállát ez a szín jellemezte. Neve alapján az egyik olyan mágus lehetett, akiről lány már hallott legendákat.
- Ez pedig - fordult a házigazda a törp felé, - Tölgypajzsos Thorin.
- Örvendek, hogy megismerhetem ezt a két elbűvölő hölgyet - mosolygott rájuk a mágus, majd Elrondhoz fordult. - Nem is tudtam, hogy tartod a kapcsolatot emberi rokonaiddal.
- Lady Talessa alig nevezhető embernek - felelte a férfi.
- Anyám tünde volt – közölte a lány szerényen.
- Nos, a magasságod nem tőle örökölted akkor - nyilvánította ki Gandalf. A lány szégyenlősen elmosolyodott. Nem vette sértésnek a megjegyzést, sosem zavarta alacsony termete.

***

- Ez itt Orcrist, a Koboldhasító - vizsgálta Elrond a törp király kardját, kezével gyengéden végigsimítva a fémbe vésett, ősi jeleket, majd Thorin felé nyújtotta. - Híres penge, a nyugati nemes-tündék kovácsolták. A rokonaim. Tegyen neked jó szolgálatot!
Thorin bólintott és visszatette kardját a hüvelyébe. Elrond most a Gandalfét tanulmányozta:
- Glamdring, az Ellenség Pörölye - bólogatott felismeréssel. - Gondolin királyának kardja. Hogyan kerültek hozzátok?
- Egy trollvacokból, a Nagy Keleti úton - magyarázta Gandalf gesztikulálva. - Röviddel azelőtt, hogy ránk törtek volna az orkok.
Talessa kíváncsian előrehajolt:
- Mit kerestetek a nagy Keleti Úton?
A varázsló nem válaszolt, hanem gyorsan elfoglalta magát boroskupájával. Talessa a törphöz fordult, de az elnézést kért, felállt az asztaltól és csatlakozott a társaihoz. Már egy jó fél órája kiszolgálták az ételt, de a lány látta, hogy a férfi nem nyúlt a tányérjához. Eline felhorkant az egyértelmű udvariatlanság láttán és úrnője fülébe súgta:
- Biztos valami rosszban sántikálnak. Gyanús lények.
Talessa halkan felnevetett és közelebb hajolt barátnőjéhez.
- A tündékről is ezt mondtad - emlékeztette halk hangon, még mindig nevetgélve.
Eline huncut mosolyt villantott és felszúrt egy salátalevelet villájára.
Elrond közben a fejét csóválta.
- Tiznehárom törpe és egy félszerzet... Különös útitársak, Gandlaf.
- Durin leszármazottairól beszélsz - kelt védelmükre hevesen a varázsló. - Nemes, tisztességes népség. És meglepően műveltek.

Ebben a pillanatban az egyik törp felpattant az asztalra és belekezdett egy - meglehetősen trágár- nótába, elnyomva a tünde zenészeket. Hamarosan a többiek is becsatlakoztak, néhányan ételt dobáltak, néhányan ritmusra verték az asztalt és mind nagyon boldognak tűntek.

Talessa elkerült egy felé repülő cipó darabot, ám ekkor egy félig megevett gránátalma egyenesen a mellkasába csapódott. Eline megmerevedett mellette, Elrond úr a fogát csikorgatta, de próbálta nem kimutatni kellemetlen érzéseit, Gandalf pedig összehúzta magát és megpróbált úgy tenni, mint aki nem veszi észre a körülötte folyó eseményeket. Talessa torkában sikoly formálódott. Ez nem vér - hajtogatta magában, - ez csak egy gyümölcs. De a vörös folt terjedni kezdett, színe sötétebbé vállt, állaga sűrűbbé. Talessa nem vette észre, hogy zene elhallgatott, hogy a terem elnémult és minden tekintet rá, ziháló légzésére, egyre gyorsabban emelkedő és süllyedő mellkasára és a vörös foltra fókuszált. Valahonnan távolról hallotta, amint Eline a nevén szólítja, de már nem látott mást, csak az egykor hófehér kelmét, amit most vörösre festett a vér.

Nídhiel nem tudta miért visel Talessa fátylat, ahogy azt sem, hogy miért nem hord színes ruhákat. Csak azt tudta, hogy oka van rá, ezért nem kérdezősködött, szándékosan kerülte a témát és úgy viselkedett, mint aki nem veszi észre a lány különösségét. Most azonban mindenki látta, hogy valami nincs rendben a különös fehér hölggyel, valami, amit a külső jelek talán láthatóvá tettek, de ő maga nem foglalkozott velük elég mélyen ahhoz, hogy igazán érthesse.
A tünde nő az egyik sarokban várakozott, hogy újra kezdhesse a hárfazenét miután a törpök végeztek alpári kocsmazenéjükkel. Először nem tűnt fel neki semmi, csak az, hogy végre, végre elhalkult az a rémes ricsaj, de a csend túl hirtelen állt be, átmenet nélkül. Ekkor látta meg a terem másik végében a feltűnő fehér ruhát és a vörös foltot rajta. Valamiért mindenki bámulta, mintha egy szobor lenne, ami bármelyik percben felborulhat. A közjátéknak Eline vetett véget, aki az egyik tünde őr segítségével kikísérte a remegő nőt.

- Mégis mi volt ez? - szólalt fel az egyik törp, de vezetőjük mogorva tekintetét látva inkább az előtte lévő maradékkal kezdett foglalkozni.
Elrond úr intett, hogy hozzák a következő fogást, majd mikor találkozott a tekintetük, jelezte Nídhielnek, hogy kövesse vendéküket.

Thorin figyelte, ahogy elvezetik a nőt. Ha nem látta volna remegő testét, ernyedt tartását, azt gondolta volna, hogy csak megjátssza magát, ahogy sok ember-asszony teszi a férfiak figyelméért. De benne volt valami, ami miatt Thorin nem hitte, hogy olyan mint a többi nő. Alig tudta róla levenni a tekintetét, miután először megpillantotta. Lady Talessa, így nevezte a tünde. Kíváncsi volt, hogy szépséget, vagy elrettentő rútságot takar az a vastag fátyol. Ha csúf lenne, ha úgy nézne ki, mint egy törp asszony, Thorin bizonyára könnyebben kiverné a fejéből. A lelke mélyén tudta, ez a gondolat rendkívül tiszteletlen fajtája ritka és megbecsült nőivel szemben, de nem tehetett róla. Sosem vonzódott a törp asszonyokhoz, bár ami azt illeti, máshoz sem. Most viszont végképp nem lenne szabad ilyesmin gondolkodnia, elvégre itt van a küldetés, ami mindennél és mindenkinél fontosabb. De nem könnyű elfelejteni egy hófehérbe öltözött, titokzatos nőt, aki így elveszíti higgadtságát egy gránátalma miatt.