Arany trónok és holdfény fátylak | HOBBIT FANFICTION |

VII. Koboldváros

Talessa fojtott beszélgetés hangjára riadt fel. Óvatosan felpillantott, felismerve a bejárat előtt álló hobbitot és a Bofur nevű törpöt.
- Nem, most nem fordulhatsz vissza - suttogta a törp. - Része vagy a csapatnak. Egy közölünk.
- Annyira mégsem, igaz? - vágott vissza Bilbó keserűen. - Thorin, és még néhányak szerint kár volt eljönnöm. Igazuk van. Nem vagyok Tuk, csak egy Zsákos. Nem is értem mit gondoltam. Otthon kellett volna maradnom.
- Ez csak honvágy. Megértem - biztosította Bofur, de a hobbit megrázta a fejét.
- Dehogy! Ezt te nem értheted - magyarázta. - Ahogy a többiek sem. Ti törpök vagytok, megszoktátok, hogy úton vagytok, nem telepedtek le, nem tartoztok sehová.
A törp élesen beszívta a levegőt. Bilbó gyorsan ráeszmélt hibájára és bocsánatot kért.
Bifur arca mély bánatról árulkodott.
- Igazad van - sóhajtotta végül és bánatosan körbetekintett alvó társain. - Mi nem tartozunk sehová.

Talessa alig ismerte a törpöket, legtöbbjükkel soha nem is beszélt. De amit Bofur mondott, az mélyen a szívébe hasított. Valóban, ettől a néptől ellopták otthonukat. Évtizedek óta bolyongtak, szétszóródva Középföldén, keményen dolgoztak a megélhetésért, elviselve az emberek tiszteletlenségét irántuk. De most legalább újra lehetőségük adódott, hogy megpróbálják visszaszerezni rég elveszett királyságukat.

Thorin egy ideje éberen feküdt. Bilbó kijelentését hallva még nagyobbra nőtt az elhatározása, hogy visszaszerzi otthonukat. Azt viszont nem bánta, hogy a hobbit elhagyni készült őket. Eddig sem volt semmi hasznuk belőle, és Thorin kételkedett, hogy az eredeti tervet végre tudná hajtani. Nem nagy veszteség. Mielőtt azonban a félszerzet kiléphetett volna az éjszakába, a férfi tekintete megakadt valamin. A kard, a hobbit kardja, fényesen világított. "Tündék kovácsolták... kéken ragyog, ha ork vagy kobold van a közelben." Emlékezett vissza Gandalf szavaira, még a trollvacok mellől. Reagálni azonban már nem volt ideje, mert ekkor megnyílt alattuk a föld és már csak azt vette észre, hogy zuhannak.

***

A helyzetük ennél nem is lehetett volna rosszabb. A koboldok elkobozták fegyvereiket és most védtelenül álltak egy rozoga fapódiumon, több ezer kobolddal körülvéve. Ami még nyugtalanítóbb, a vezetőjük már tudta kik és mik ők és üzenetet is küldött Azognak, az ork vezérnek, aki jelen állás szerint Thorin fejét akarta. Csak a fejet. Függelékek nélkül.

Meghalunk. Mind meghalunk. A gondolat, bármilyen felesleges és haszontalan volt, nem akart kimenni Talessa fejéből. Legalábbis egészen addig, amíg a Nagy Kobold felé nem fordult.
- Mit rejt az a fátyol? - bökött a lány felé rücskös botjával. - Egy törp asszony lenne?
- Túl vékony ahhoz. Bizonyára ember, mint a másik, Irdatlanságod - jegyezte meg az egyik kobold, Eline felé intve.
- Látni akarom! - parancsolta a vezér, mire a koboldok felé vetődtek. Talessa felsikoltott és megpróbált elhátrálni, de nem volt hová. Néhányan a társaságból elé ugrottak, ám ebben a pillanatban az egyik lény nyüszítve hajította el magától Thorin kardját, Orcristot, ami hüvelyéből félig kicsúszva a trón előtt landolt.
- Ismerem ezt a kardot - bődült fel a Nagy Kobold - Ez a Koboldhasító!
Erre a lények megmerevedtek, majd dühödt vinnyogásba kezdek és ostoraikkal, botjaikkal a törpökre támadtak. Talessa Elinbe kapaszkodott, Ýrdor pedig a testével védte őket. Aki csak tudta felkapta fegyverét és megpróbálták visszatartani a koboldáradatot, de a lány tudta, hogy nem sokáig tarthatnak ki. Rémülten látta, ahogy Thorin a földre került, a koboldok lefogták, az egyikük faragott kést emelt a feje fölé és... ekkor vakító fény áradt a terembe. A koboldok visítva húzták meg magukat, néhányuk le is zuhant az összetákolt emelvényről. A ragyogásból Gandalf lépett ki, egyik kezében botjával, másikban kivont kardjával.
- Küzdjetek! - kiáltotta, majd a koboldokra vetette magát. A törpök csatakiáltást hallattak és fegyvereiket felkapva kiszabadították magukat.

***

- Lehetett volna roszabb is - jelentette ki a mágus, kimászva a farakás alól, amivel együtt a mélybe zuhantak, maguk mögött hagyva Koboldvárost. Ebben a pillanatban a Nagy Kobold teste beléjük csapódott és az emelvény teljesen megadta magát. A törpök fájdalmasan nyöszörögtek.
- Most ugye csak tréfálsz - szűrte a fogai közt Dwalin, miközben letolt egy deszkát magáról, majd nekiállt, hogy kiszabadítsa a termetes Bomburt.

Talessa Thorinon feküdt, a törp teste enyhítette a becsapódás fájdalmát, bár a rájuk zuhanó koboldot ő is megérezte. A férfi megemelte a lány hátát fogva tartó deszkát, mire az ki tudott szabadulni és némi kúszó-mászó mozdulat után végre újra talajon állt.
- Gandalf - hangzott fel ekkor Kili figyelmeztető kiáltása. Talessa arra nézett, amerre a törp mutatott és meghűlt az ereiben a vér. Koboldváros összes lakója feléjük tartott, rémisztő gyorsasággal szánkázva lefelé a sziklákon.
- Egy dolog menthet meg minket - jelentette ki a mágus. - A napfény!
Erre a törpök igyekezve kiszabadították magukat és gyors tempóval a sziklán lévő nyílás felé kezdtek rohanni.
Talessa megragadta Eline karját, amikor újra egymás mellé kerültek és el sem engedte, amíg végre ki nem értek a lemenő Nap által gyönyörűen megvilágított hegyoldalra.

***

- Öt... hat... hét... Bifur, Bofur - számolta Gandalf a társait. - Tizenkettő... Bombur... a hölgyek, Ýrdor. Hol van Bilbó? Hol van a hobbitunk?
A társaság kifulladva, de hevesen nézett körül, ám a félszerzetet senki nem látta.
- Hol láttátok utoljára? - kérdezte a varázsló.
- Én láttam elosonni, amikor először ránk törtek - jelentette ki Nori óvatosan.
- De mi történt pontosan? - aggodalmaskodott Gandalf. - Halljam!
- Elmondom én mi történt - jelentetti ki Thorin komoran, a fejét csóválva. - Zsákos úr meglátta az esélyt és elszökött! Csak a puha ágya meg a meleg otthona járt az eszében, mióta csak elindult. Nem látjuk többé a hobbitunkat. Rég messze jár.

Eline nem hitte, hogy a törp nyers szavai igazak lettek volna. Valóban, a hobbit sokat nyavalygott, de az még nem jelenti, hogy gyáva és önző lenne. Az alatt a néhány beszélgetés alatt, amit a lánnyal folytatott, igazán becsületre méltó, derék szerzet benyomását keltette. Igaz, most nem lehetett látni sehol. Mi van, ha elkapták? - gondolta hirtelen és már épp meg akarta osztani balsejtelmét barátnőjével, amikor a hobbit kilépett egy fa mögül.
- Nem - jelentette be könnyedén. - Itt vagyok.
Eline mélységesen megkönnyebbült és a többiekkel együtt üdvözölte Bilbót.
- Hogy jutottál át koboldokon? - kérdezte Fili érdeklődve, ám Gandalf közbevágott:
- Mit számít az már? A fő, hogy itt van!
Thorin azonban nem elégedett meg ennyivel.
- De számít - ellenkezett súlyos tekintetét a hobbitra szegezve. - Tudni akarom. Miért jöttél vissza?
Bilbó egy pillanatig habozott, majd így válaszolt:
- Kételkedsz bennem. Tudom, kezdettől fogva. És igen, gyakran gondolok Zsáklakra, sok minden hiányzik, a könyveim, a karosszékem. Mert én oda tartozom, az az otthonom. Ezért jöttem vissza... mert nektek nincsen ilyen. Elvették tőletek. De ha tudok, segítek visszavenni.
A törpök meghatódva néztek rá, még a vezetőik tekintete is megenyhült.
Thorin nem gondolta, hogy viszont látják a hobbitot, és be kellett vallania, Zsákos úr iménti szavai megmozdítottak benne valamit. Persze ez nem jelentette azt, hogy megbízott volna benne, de ellenszenve csökkent iránta.
Már épp félrevonult volna, hogy elgondolkozzon hogyan tovább, amikor a táj csendjébe távoli, oda nem illő zajok vegyültek. Wargok- ismerte fel azonnal a bestiák jellegzetes morgását. Közben többen is felfigyeltek a hangokra és felkapott fejjel füleltek.
- Fussatok - ordított Thorin, mire mire mindnki szaladni kezdett. A férfi megnyugodva tapasztalta, hogy a tünde végre végzi a dolgát és segíti a szoknyában nehezebben haladó hölgyeket, aminek köszönhetően azok lépést tudtak tartani a csapattal.
Thorin nem tudta, hogy hová tartanak. Csak abban bízott, hogy kellő gyorsasággal elérnek egy helyet, ahol legalább esélyük van megvédeni magukat.