Arany trónok és holdfény fátylak | HOBBIT FANFICTION |

XI. A fehér szarvas

Talessa mély álomból ébredt. Nem tudta mennyi lehet az idő, az erdő még mindig sötétségbe borult, de a természet szólította, ígyhát kénytelen volt otthagyni kemény, de legalább meleg fekhelyét. Óvatosan ült fel, igyekezett nem felébreszteni mellette fekvő barátnőjét. A tűz még mindig égett, bár már jóval gyengébben, mint vacsora közben, ennek halvány fénye mellett kezdte kerülgetni az alvó törpöket és indult meg a fák közé.

A tábor szélén Filit ismerte fel, aki bólintott felé, majd elfordult, hogy a tisztás többi részét is szemüggyel tartsa.

Pár percnyi bolyongás után Talessa talált egy megfelelő helyett. Átfutott a gondolatai között, hogy talán túl messzire kóborolt, de inkább néz szembe a sötét rengeteggel, mint hogy véletlenül túl közel végezze el a dolgát a táborhoz és a körülötte járőröző törpökhöz.
Visszafelé indulva azonban már egészen kétségbe vonta a döntését. Bár a hold fénye valamennyire átvilágított lombok között, ez nem jelentette azt, hogy tájékozódni is lehet mellette. Mielőtt azonban a félelem eluralkodott volna rajta, eszébe jutotta folyó, amely csobogásának hangja idáig is elért. Ha sikerül megtalálnia a víztömeget, akkor könnyedén visszatalál majd a táborhoz is.

- Semmi? - kérdezte Fili, mikor Thorin visszaért a táborhoz.
- Egy őz lehetett - felelte az. Az egész környéket körbejárta, de nem talált semmit és nem is hallott újabb zajt. - Viszont a biztonság kedvéért senki ne hagyja el a tábort reggelig - tette hozzá. - Hátha mégsem csak egy őz volt.
- Az a helyzet - kezdte Fili, gondosan kerülve a törp vezér tekintetét, - hogy Lady Talessa nem olyan régen elvonult a fák közé és még nem tért vissza...
- Micsoda?! Mégis hogy engedhetted meg? - csattant fel Thorin, de nem várta meg, hogy unokaöccse válaszoljon. - Merre?

- Átkozott nőszemély - morogta Thorin, miután már percek óta menetelt, de a nőnek még semmi nyomát nem látta. Nem akarta beismerni magának, de egyre jobban aggódott. Mi van, ha egy ragadozó ólálkodott a közelben, nem egy őz, ahogy eredetileg gondolta, és elragadta a lányt? Aztán persze eszébe jutott, hogy nem volt teljesen védtelen, ott volt neki az a különös tünde-mágia, de ez valamiért nem nyugtatta meg. Hiszen nem tudja használni. Gandalf mesélte el Thorinnak a történteket, mivel ő szinte végig eszméletlen volt, és megkérte a törpöt, hogy ne erőltesse a nőt a mágiájával kapcsolatban. Meg kell várnunk, amíg ő maga megbékél vele. Csak azután kezdhetem el tanítani hogyan használja - monda az öreg mágus. Lady Talessa azonban nem úgy nézett ki, mint akinek sikerült elfogadnia új képességeit.  Ahányszor csak szóba került a dolog, láthatóan zavarba jött és igyekezett kivonni magát a beszélgetésekből. Thorin ráparancsolt a törpökre, hogy hagyják békén a faggatózásukkal, de most már kétségbe vonta döntése helyességét. Ha Gandalf elkezdte volna tanítani, akkor már talán képes lenne annyira, hogy megvédje magát. De talán tanulás nélkül is képes rá - szólalt meg egy hang a fejében. - Hiszen egyszer más sikerült. Thorin bízott benne, hogy ez a helyzet és hamarosan rátalál az elkóborolt hölgyre, sértetlenül, és jól rendre utasíthatja, amiért ekkora ostobaságot csinált.

Annyira elmerült a gondolataiban, hogy majdnem észre se vette a fák között lépegető hatalmas, fehér szarvasbikát. Az állat  szinte világított a sötét éjszakában és Thorin kábultan vette elő íját, és nyílvesszőt gondosan a tegezre illesztve megcélozta az állatot. Nem tudta, miért teszi, hiszen nem jelentett rá veszélyt, nem is volt szükség arra, hogy elejtse. Egy pillanatra megingott a keze, de aztán szinte akarata nélkül eleresztette a kifeszített húrt és nyíl a lény felé repült. Az azonban még időben észrevette a támadást, egy kecses mozdulattal nekiiramodott és eltűnt a fák között, mielőtt a fegyver eltalálhatta volna... a helyében pedig ott állt Lady Talessa.
Thorin sápadtan eresztette le íját, rettegve, hogy eltalálta a nőt, de nem úgy tűnt, mintha bármi baja esett volna. Még mindig csak állt, mozdulatlanul, a kísérteties holdfényben. Úgy nézett ki, mint ahogy a törp a Csillagok Asszonyát képzelte, érinthetetlenül és fennségesen.

Talessa zavarodottan állt a tisztás közepén. Halványan emlékezett, hogy a táborhoz akart visszatérni, de nem találta az utat. Túl későn jutott eszébe Gandalf figyelmeztetése az ösvénnyel kapcsolatban, túl későn ébredt rá, hogy túl messzire messzire vándorolt. Aztán jött a gyönyörűséges szarvasbika, aki mintha arra kérte volna a lányt, hogy kövesse. Ígyhát Talessa az állat nyomába eredt, egyre biztosabbnak tartotta, hogy amaz jó irányba vezeti.
Aztán a szarvas eltűnt és vele szembe ott állt Thorin. De valóban Thorin volt az?
A férfi nevét suttogta, mire az sebes léptekkel megindult felé.

A törpkirály elfelejtette minden haragját, amikor a hölgy a nevén szólította. Csak megkönnyebbülés maradt és az ösztönei, amik azt súgták, hogy vegye a karjába, vigye biztonságba és ne engedje, hogy valaha is baj érje. Szinte akaratlanul indult felé és mikor odaért szó nélkül a karjaiba zárta, belélegezte csábító, virágos illatát. A nő hozzásimult és a férfi nevét ismételte, mire az elvesztette minden józan eszét, felemelte a köztük lévő fátylat és megcsókolta őt. Talessa sóhajtva adta át magát neki, mézédes ajkai a férfiét kutatták, aztán hirtelen minden figyelmeztetés nélkül elhúzódott és kibontakozott a férfi öleléséből.
- Vissza kell mennünk - pillantott körbe idegesen, helyére igazítva fejfedőjét, és a férfi teljesen egyetértett vele. Minél hamarabb visszaérnek a többiekhez, annál jobb.

A tisztáson történtek után Thorin újra elzárkózott Talessa elől. Míg visszaértek a táborba, karjával végig átkarolta a nőt, amaz érezte, hogy ez már csak egyszerű kötelességtudat volt, nem az a heves vágy, ami az erdőben mindkettőjüket hatalmába kerítette. Legszívesebben megkérdezte volna a férfit, hogy mi az, ami köztük van, de félt a választól, a visszautasítástól, így inkább csendben maradt.

***

- Van egy ötletem - szólalt meg Bilbó, miután visszaértek ugyanahhoz a sziklához, ami mellett már legalább háromszor elhaladtak. Senki nem emlékezett rá, mikor hagyták el az ösvényt, vagy hogy miért, csak azt vették észre, hogy körbe-körbe járnak és fogalmuk sincs merre van a kiút.
- Meg kell találnunk a napot - mondta a hobbit. - Ki kéne nézni a lombkorona fölött!
Szavai azonban süket fülekre találtak. A törpök egymással vitatkoztak, nem figyeltek Bilbbóra, aki közben elkezdett felfelé mászni az egyik fa törzsén. Csak Eline vette észre, meg is akarta kérdezni, hogy mégis mit művel, de ekkor a Thorin csendre intette a csapatot.
- Figyelnek minket - jelentette be baljósan.