Arany trónok és holdfény fátylak | HOBBIT FANFICTION |

VI. Ködhegység

A vihar hirtelen kezdődött, nem volt semmi előrejelzés. Egyszer csak megdörrent az ég, és az eső zuhogni kezdett. Az sziklaösvény egyik pillanatról a másikra százszor veszélyesebbé változott. Az utazók egyesével haladtak, minél távolabb a sziklaperemtől, miközben küszködtek ideges hátasaik féken tartásával. Thorin előre küldte két unokaöccsét, Filit és Kilit, hogy keressenek egy helyet ahol meghúzhatnák magukat, de még nem tértek vissza. Ýrdor szorosan a hölgyek mögött lovagolt, ugrásra készen, ha bármelyiküknek is szüksége lenne rá.

Senkinek nem merte volna bevallani, de mióta ez a szörnyű vihar rájuk tört, és a zuhogó esőtől nehézzé vált fátyol majdnem teljesen elvakította, Talessa rettegett. Olyan erősen markolta ijedt pónija sörényét, hogy biztos volt benne, néhány szőrcsomót ki is tépett. Nem hallott mást csak a vihar őrjöngését, és az egyetlen dolog, amit még ki tudott venni az egyik törp sötét köpenye volt előtte. Bár a távolság elég nagy volt köztük és a meredély között, a szél olyan erősen fújt, hogy aki ennél közelebb kerül hozzá, azt akár le is sodorhatta. Ekkor történt, hogy a lány lova végleg elvesztette hidegvérét. Először megtorpant, majd ágaskodni kezdett. Talessa egyensúlyát vesztve kapaszkodott, de az esőtől síkos szár kicsúszott a kezéből. Valaki megpróbálta elkapni a póni kantárját, mire az állat szűkölni kezdett és a lány tudta, hogy ő nem lesz olyan szerencsés, mint az inasa. Kábulatából egy ismerős hang rendítette ki.
- Ugorj! - hallotta Thorin kiálltását, és egy pillanatra azt hitte, hogy a pónit bíztatja a szikláról való leugrásra. Aztán felfogta. Megpróbálta átvetni a lábát a nyergen, de összegabajodott szoknyái akadályozták, ám végül mégiscsak sikerült. A föld felé lendült, de ekkor már nem volt talaj a lába alatt. Vakon nyúlt valami kapaszkodó felé, de nem volt semmi, csak a puszta levegő, és tudta, hogy itt a vég. Ekkor azonban valaki elkapta csuklóját és a lány pillanatokon belül erős férfi-karok között találta magát. Minden energia kiment végtagjaiból. Halványan érzékelte a mozgolódást maga körül, de ő csak kábultan dőlt megmentője mellkasának, úgy kapaszkodva annak bundás köpenyébe, mintha az élete múlna rajta. Thorin mentette meg, a mogorva, fenséges törp király.
- Minden rendben - súgta a férfi közelebb hajolva, tőle oly szokatlan gyengédséggel. - Most már biztonságban vagy.

Talessa hamar összeszedte magát. Miután a kezdeti sokk alább hagyott, ráébredt, hogy még mindig a törp királyba kapaszkodik, ezért gyorsan elnézést kért, és zavartan a közben mellettük megjelenő Elinhez lépett. A lova elveszett, ezt azonnal felfogta, de abban már nem volt biztos, mi következik most.

A megoldást Fili és Kili hozták, akik visszatértek felderítő útjukról.
- Kőóriások harcolnak kelet felé, úgyhogy semmiképp sem haladhatunk tovább - jelentette be Fili borúsan, mire a törpök csalódott hangokat hallattak.
- De találtunk egy megfelelő barlangot, nem messze innen - tette hozzá Kili.
- Miért nem ezzel kezdted? - kiáltott Gloin, egy hosszú, vörös szakállú törp. A többiek ujjongtak és valamelyest felederült a hangulat.

Mivel Lady Talessa lovát elvesztették, Thorin maga elé ültette a nőt, amíg elérik a barlangot. Meglehetősen szórakoztatta amaz zavara, és a gondosság, amivel megpróbált nem hozzá érni. Tekintve milyen kétségbeesetten kapaszkodott belé, amikor elkapta a szakadék fölött, egy kicsivel több lekötelezettséget várt volna.
- Fejezd be a mocorgást, asszony - mordult rá és szorosan a mellkasához húzta, elejét vetve a további fészkelődésnek. Még csak az kell, hogy erről a jószágról is lezuhanjon.

***

Ahogy Kili utalt rá, a barlang remekül megfelelt vihar előli menedéknek. A tér igen tágas volt, a pónik is kényelmesen befértek és mindenkinek jutott elég hely. Thorin megtiltotta a tűzrakást és a hangoskodást, de egyébként minden kellemes volt - a kinti időjáráshoz képest legalábbis. A törpök mozgolódtak, lecserélték és kiteregették ázott ruháikat és halkan társalogva fogyasztották vacsoráikat.