Arany trónok és holdfény fátylak | HOBBIT FANFICTION |

X. Bakacsinerdő

Az erdő baljós volt és sötét, szép is, de veszedelmes. Amióta rátették a lábukat az ösvényre, Tallessán rossz előérzet uralkodott el. Minden apró mozzanattól, minden zajtól a fák közül, egyre feszültebbé vált. A többieken is látta, hogy mennyire zaklatottak. Nem volt biztos benne, hogy ezt tényleg az erdő okozza, vagy az eddig őket oly hevesen őrző varázsló távolléte. Gandalf még azelőtt magukra hagyta őket, mielőtt betették volna lábukat az ősi rengetegbe, mondván fontos dolga van délen. Néhány figyelmeztetést azért elmondott: az erdő megváltozott, valami mérgező terjed benne, valami sötét dolog, ami megpróbálja majd tévútra vezetni őket. Ha letérnek az ösvényről, elvesznek örökké!  Ettől aztán mindannyiuk rendkívül kellemetlenül kezdte érezni magát és reménykedtek, hogy ilyesmire azért nem kerül sor.

- Mit gondolsz Tessie, mikor állunk meg végre? - kérdezte Eline. Már órák óta meneteltek, Thorin szigorú iramot diktált, és Talessa érzékelte, hogy barátnője egyre gyorsabban kapkodja a levegőt, arcára vörös pír kúszott a megerőltetéstől. Ő maga is egészen fáradt volt már, lábai remegtek a folyamatos gyaloglástól.
Úgy döntött, hogy mindannyiuk érdekében megkéri Thorint, hogy pihenjenek meg egy kicsit.

- Szó sem lehet róla - jelentette ki a törp, miután Talessa felzárkózott hozzá és előhozakodott kérésével. - Nem állhatunk még meg.
Ahogy azonban a nőre pillantott és látta annak megereszkedett vállait és ingadozó lépéseit káromkodott egyet az orra alatt és megálljt parancsolt a csapatnak.
- Öt percetek van pihenni - jelentette be, majd egy sziklához kísérte a hölgyet, aki, miután helyet foglalt, hálásan megszorította a férfi kezét. Thorin arcára pír kúszott, mire gyorsan elfordult, nehogy valaki meglássa.

Eline a földre rogyott, kivételesen nem érdekelte, hogy összepiszkolódik a szoknyája. Rettenetesen kimerült, úgy érezte, hogy az utóbbi néhány nap izgalma mind most akarnak a vállára zúdulni. Legszívesebben lefeküdt volna aludni, hogy elfelejtse ezt a szörnyű, elátkozott erdőt, az őket fenyegető veszélyeket és mindent, ami kellemetlen az életében. Már azon volt, hogy lesz, ami lesz, valóban lefekszik és átadja magát az álomnak, amikor valaki meleg köpenyt terített rá és átkarolta a vállát.
- Dőlj nekem, hölgyem - ajánlotta Fili, - úgy kényelmesebb.
Eline hálásan fogadta a felajánlást és gondolkodás nélkül a törp karjai közé bújt. Pár perc múlva a rátelepedő álmosság eltűnt, és bár még mindig borzasztóan kimerült volt, úgy érezte, hogy képes folytatni a gyaloglást. Fili mellette maradt, amikor Thorin vezetésével újra nekivágtak az erdőnek, átsegítette az ösvényen keresztben fekvő kidőlt farönkökön, az út meredekebb részein, és hagyta, hogy a lány belé kapaszkodjon, amikor az erdő nyomasztó hatása megpróbálta lenyomni.

- Levegő, levegőre van szükségem - panaszkodott Oin.
- Zúg a fejem - jajdult fel Dori. - Szédülök!
Talessa maga is egyre különösebben érezte magát. Már nem emlékezett mióta vannak úton, nem tudta milyen napszakban járnak, és abban sem volt biztos, hogy az ösvényen vannak-e még. Valami nagyon nem volt rendben itt, de nem tudta megmondani micsoda.
- Nem hallok semmit - szólalt meg mellette Thorin. - Se szél, se madarak.
A nő zavartan fordult felé. Az előbb mintha maga előtt látta volna a férfit.
- Mennyi az idő? - kérdezte valahonnan a közelükből Bilbó.
- Fogalmam sincs. Azt sem tudom milyen nap van - ismerte fel a lány Dwalin hangját. Milyen nap is volt ma? Nem tudta volna megmondani.
- Ki kell jutnunk innen - ragadta meg Thorin karját, hangjába pánik vegyült. - Valami nagyon rossz fog történni. Ki kell jutnunk... kérlek...

Thorin  gyengéden megszorította az ijedt nő kezét. Valóban ki kellett jutniuk innen.
- Miért nincs már vége ennek az átkozott erdőnek? -motyogta, majd a lombkorona felé tekintett, hátha meg tudja állapítani a nap állását. De a vörös levelek túl sűrűn nőttek, az a halvány fény, ami átszűrődött rajtuk, nem segítette őket a tájékozódásban.
Az ösvényt is egyre kevésbé lehetett látni, és mintha már több irányba is elágazott volna.
- Erre - indult meg a törp egy leomlott kőoszlop irányába, és a többiek igyekeztek lépést tartani vele.